2014. szeptember 28., vasárnap

IKON: Anna Wintour

Kedvesek!

Idén kezdtem el a mesterképzést az egyetemen, és sajnos már az első hét után láttam, hogy sokkal kevesebb időm lesz, mint előző félévben. Valószínű, hogy csak hétvégente fog időm jutni bejegyzések írására, de az sem lenne meglepő, ha még akkor sem. Ez most ilyen, sajnos.

Ma egy igazi ikonról fogok pár szót írni Nektek. Be kell vallanom a héten szembesültem azzal, hogy ki ez a nő, illetve gyorsan utána is néztem, hogy miért olyan nagy szám. Hallottam már a nevét, hallottam róla dolgokat, mégsem raktam össze a képet valahogy. Viszont most már tudom, és azonnal be kellett látnom, hogy egy igazi zseniről van szó. Nem szeretnék, és nem is tudok Nektek egy olyan hiteles bejegyzéssel szolgálni, ami ennek a nőnek az életét és karrierjét minden oldalról bemutatná. Mindössze pár gondolat Róla. Anna Wintour a mai bejegyzés főszereplője. 


Legtöbben valószínűleg Az ördög Pradát visel film kapcsán hallhatták a nevét, és máris egy hatalmas pletyka közepébe csöppentünk! A film egy könyv alapján született, amit Anna régi asszisztense írt. Sosem volt kimondva, Anna pedig nem ismerte el soha, hogy ő lenne a könyvbéli- majd a filmbéli rideg, szívtelen, vérprofi Miranda Priestly karakterének ihletője. Természetesen mindenki tudja, hogy mégis ez az igazság :) A film premierjén tetőtől talpig Pradában jelent meg, és mindenhol azt nyilatkozta, hogy ő mindent támogat, ami a divatot népszerűsíti. Eközben nem "javasolta" a divattervezőknek, hogy megjelenjenek a filmben, mert esetleg eltűnhetnek a Vogue oldalairól, illetve a Condé Nast kiadóvállalat lapjaiban semmi nem jelent meg a filmről vagy a könyvről. Hogy ebből mennyi igaz, az jó kérdés, nem én fogom leleplezni.


Az ördög Pradát visel filmet sokáig nem szerettem, mert szerintem elképesztően romboló hatása van a nők önbizalmára. Engem kimondottan megviselt, mikor először megnéztem azt a filmet. Aztán nem rég újra néztem, amikor valami limonádé filmre vágytam, és megtetszett. Meryl Streepet imádom, valószínűleg emiatt szerettem meg végül.


Egyik este A felfedezővel telefonáltunk, és nem is emlékszem, hogy milyen kontextusban, de szóba jött Anna Wintour, mire rávágtam, hogy na, ő kicsoda? Majd azonnal googleöztem, és kiderült, hogy óriási elmaradásom van, már magamat szidtam meg emiatt a hiányosság miatt. Azonnal elkezdtem képeket nézegetni róla, elolvastam pár cikket, majd rátaláltam a filmes pletykára, végül pedig a The September Issue (A szeptemberi kiadás) című dokumentumfilmre. Ez a film a 2007-es szeptemberi 840 oldalas Vogue előkészületeit mutatja be, és közben Annát is. 


Másfél órás film, és érdekes lehet azok számára, akiket érdekel a divat, és a divat kegyetlen valósága. Mindenki betekintést nyerhet a Vogue szerkesztőségének mindennapjaiba, megismerheti a lap szerkesztésének folyamatát, a belső kis harcokat, Annát munka közben, miközben a divat legnagyobb nevei tűnnek fel  (pl.: Vera Wang, Karl Lagerfeld).


Fekete napszemüvege és bubi frizurája az évtizedek alatt védjegyévé váltak, állítólag kamasz kora óta viseli ezt a frizurát. Jégkirálynőnek is nevezik, de közeli munkatársai és a divatvilág nagy nevei mind tisztelik. Nem véletlenül, hiszen egyrészt stílusikon, másrészt a végtelenségig profi a munkájában, és elképesztő karriert épített fel.
Több legenda is van róla, például, hogy rövid kapcsolata volt Bob Marleyval, és egy hétre eltűntek együtt, miközben senki, semmit nem tudott róluk. Illetve, hogy a Vogue előző főszerkesztőjével az állásinterjúján közölte, hogy az állására pályázik, mire Grace Mirabella felállt, elköszönt, és átadta a helyét Annának.


Összefoglalva tehát szuper izgalmas ez a nő! Pletykák, legendák, befolyás, tisztelet, divat! Engem teljesen lázba hozott Anna Wintour és az ő világa, ha kíváncsiak vagytok Rá, mindenképp nézzétek meg a The September Issue-t, nekem nagyon tetszett.

csók!
                bibonapsugár


P.S.: Anna Wintour november 3-án lesz 65 éves! R.E.S.P.E.C.T.!





2014. szeptember 14., vasárnap

SZERZEMÉNY: bornprettystore ékszerek

Kedvesek!

Lelki hullámvasutam mélypontjain szívesen szoktam szép dolgokkal meglepni magam, ez elég rossz szokásom, de többnyire hatásos szokott lenni ez a módszer. Az elmúlt hónapban, amikor a bornprettystore.com kooperációs bejegyzést írtam, természetesen én voltam az első, aki felhasználta a 10%-os kupont. Kiválasztottam pár dolgot, amik nagyjából 2-3 hét alatt meg is érkeztek, így most megmutatom Nektek, hogy kedvet kapjatok!

Két nyakláncot és egy karkötőt rendeltem, bár, szívem szerint sokkal több szépséggel örvendeztettem volna meg magam, de korlátot kellett szabni a lelkesedésemnek. Összesen 9,50$ volt a vásárlásom, ami 2200 Ft körül van. A végösszegből lejött a 10%, de csak a teljes árú ékszerekből, ami nem sok, de mégis spóroltam valamennyit.

Az első szépség egy karkötő. Nem vagyok nagy karkötős, bár, rengeteg karkötőm van, az utóbbi pár évben nem nagyon hordom őket. Órát szoktam hordani, amellett pedig már nem szeretek karkötőt is felvenni, mert az már sok lenne. Ez a darab viszont nagyon megtetszett, úgyhogy gondoltam legyen, majd megoldom a viselés kérdését.


Ez egy három soros karkötő, egy gyöngysorból és két különböző láncból áll, illetve a gyöngysorba beékelődik egy apró, türkiz medál is. Anyukámnak nem tetszik, mert szerinte nagyon "bizsus", és hogy őt idézzem, "olyan, mintha a búcsúban lőtted volna". Na, ez egy kis betekintés volt a mindennapokba az én kritikus Anyukámmal :) Félreértés ne essék, én is látom, hogy "bizsus", viszont szerintem jól mutat felvéve, mert nem túl hivalkodó, mégis különleges kis darab. 4,71 $ volt, lejött a 10%, így átváltva kerek 1000 Ft volt. El tudnám képzelni olcsóbban is, mert nem vagyok biztos benne, hogy ér annyit, de ez sok mindennel így van, ebbe bele kell törődnöm!

A következő darab drága Anyukám szerint szintén nagyon "bizsus", Borsó a honlap képei alapján pedig kimondottan gagyinak, olcsónak nevezte. Hát, nem tudom, azért szerintem ez mind erős túlzás, de elfogadom a véleményüket. Nekem mindenesetre a képen és élőben is tetszik. Tény, hogy nem az a feketés, óarany bizsu, mint amiket inkább szoktam vásárolni, hanem fényes, sárgás arany színe van, szerintem emiatt tűnhet "olcsónak", mondjuk a képen ez nem látszik. De én szarka vagyok az utóbbi időben, és szeretem az arany dolgokat. 
Ez egy hosszú láncos nyaklánc, és szerintem nagyon szuper a hármas medál rajta: egy karika, egy háromszög és egy téglalap. Kicsit a Harry Potterből emlékeztet a Halál Ereklyéire, de mégsem az a minta, így asszociációs értéke is van már számomra ennek az ékszernek. 3,97 $, azaz 930 Ft volt.


A legutolsó darab pedig mindenkinek a tetszését elnyerte a környezetemben, sőt, én is pozitívan csalódtam benne. Ez egy óarany színű, masni medálos nyaklánc. A honlap képei alapján azt hittem, hogy sokkal rövidebb láncon lóg, mégis mikor felvettem, nagyon megörültem, mert hosszabb, mint vártam. Jobban szeretem az ilyen vékony láncos, nagy medálos nyakláncokból ezt a hosszabb fazont. Szóval ez a szépség nagyon kis aranyos, az új rózsaszín, kis virágos felsőmmel pedig nagyon bájos, kislányos az összkép, úgyhogy alig várom, hogy felvehessem! Ami viszont teljesen irreális, hogy ez volt a legolcsóbb, ugyanis 1,29 $, kb. 300 Ft volt. Egy ilyen típusú nyakláncot itthon simán 1500 Ft fölött lehet beszerezni. Nagyon örülök neki!


Összegezve tehát elégedett vagyok a bornprettystore termékeivel, áraival és a szállítási idővel is. Én ezt a darabot még mindenképp be szeretném szerezni:



Továbbra is él a 10 %-os kedvezmény a teljes árú termékekre  a Jewelry & Accessories és a Hair Salon & Decoration kategóriákban, a kuponkód pedig változatlanul BKAT10

Hajrá Hölgyek, lepjétek meg magatokat szépségekkel: www.bornprettystore.com


csók!
                  bibonapsugár

2014. szeptember 13., szombat

Új barát-blog: Rivka - Írok és tanulok blog

Kedvesek!

Új barát blogot tettem be a kis jobb oldali dobozba. Rivka barátnőm egy ideje blogolásba kezdett, hogy megossza bölcsész élményeit, gondolatait. Az Írok és tanulok blogban nagyon humoros, érdekes, intelligens bejegyzéseket olvashattok Tőle. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!
csók!

                    bibonapsugár

TESZT: Avon Color Trend rúzs (Coral Wisp), Nailwear pro+ körömlakk (Honeydew Dazzle)

Kedvesek!

Szereztem pár dolgot az Avonból is, így a mai második - visszatérésem örömére megírt - bejegyzésben!

Régen, sminkelésem hajnalán, rengeteg dolgot az Avonból szereztem meg, és tudom, hogy a mai napig nagyon sokan Avon vagy Oriflame dolgokkal kezdik a pályafutásukat, vagy akár le is ragadnak nála. Én szerencsére továbbléptem, de néha azért átfutom a katalógust, hogy van-e valami, ami nélkül nem élhetek. Júniusban ki is választottam egy rúzst, egy körömlakkot és egy parfümöt, a múlt héten érkeztek meg mindenféle szabadságolás miatt.


Sajnos, el kell mondjam, hogy nem véletlenül szoktam le az Avon termékekről. Szomorúan tapasztaltam, hogy bizonyos termékek minősége mit sem változott a több éves kihagyásom alatt. A parfümök szerintem 10 éve ugyanazokban az illatokban beszerezhetőek, ha kidobnak egy újat, akkor abban egy régebbi verziót fel lehet fedezni simán. Ez jó is lehet, hiszen én is évek óta innen szerzem be a kedvenc parfümömet, ami először egy Valentin napi különkiadás volt, majd visszavonták, és kb. egy évvel később a Secret Fantasy néven ismét visszakerült az újságba. Én örültem a legjobban, mikor a rég elfelejtett, imádott illatot fedeztem fel a csuklómon a lapok dörzsölgetése után.
A most rendelt illat sem túl nagy újdonság, meggyőződésem, hogy volt már ilyen illatú parfümöm az Avontól, ráadásul nem is túl kellemes az illat, így nem szeretnék erről Nektek bővebben írni, annyira nem izgalmas.

Visszakanyarodva az újonnan rendelt termékekhez! A rúzstól, amit rendeltem, nem vártam, hogy MAC minőséget fogok kapni, de azért mégiscsak lesokkolt a borzalmas minősége. Color Trend Coral Wisp árnyalatú rúzsról van szó, aminek a színe nagyon megtetszett, gondoltam jó lesz így nyárra. Mivel augusztus végén érkezett meg, így nem volt alkalmam a nyáron használni, de most ősszel sem tudom, mivel kb. lehetetlen.



Alig pigmentált, viszont ha többet rakok fel, hogy színe legyen, azonnal egy csúnyán, láthatóan vastag festékréteg lesz az ajkaimon, ami az első mozdulat után elkezd az ajkak ráncaiba összegyűlni. A tartósságáról nem érdemes beszélni, mert nem nagyon van neki, már attól lejön a feltett rúzs fele, hogy egy zsepivel leszedem a felesleget. Úgy látszik az egész maga a felesleg a rúzs viselkedése alapján... Csomósodik, apró darabokban kerül fel már alapban az ajkaimra, és amikor elkezd "száradni", szintén darabosodik, kimondottan kellemetlen érzés.

Mindent megtettem a rúzsért, hátha velem van a baj. Cukorból, olíva olajból és mézből csináltam egy keveréket, és ezzel leradíroztam az ajkaimat. Ezután lemostam, és fogkefével átdörzsöltem, hogy szép, élénk árnyalatú legyen, majd lemostam micellás vízzel, hogy semmilyen "maradék" ne legyen rajta, végül pedig a szuper tápláló Carmex ajakbalzsamommal hidratáltam. Ezután feltettem a rúzst ismét, azonban az eredmény változatlan. Alig pigmentált és foltosan fed, de legalább nem darabosodik.
Sajnos, képet nem tudtam Nektek készíteni, mert semmi nem látszódik a rúzsból az ajkamra felkenve, olyan mintha egy enyhén színezett szájfény lenne, a fényviszonyok sem a legalkalmasabbak ebben a felhős, borzalmas időben.

Az illata és a színe szép, de sajnos ezzel nem sokra megyek, így ha pontoznám a termékeket, akkor egy 10-es skálán kb. 2 pontot kapna, és ebben az is benne van, hogy a csomagolása aranyos. A színe egyébként egy narancsos, pirosas korall árnyalat, ahogy a neve is mutatja. Igazán kár érte! Árban nem vágott földhöz, akciós volt, pontosan nem emlékszem, de 5-600 Ft lehetett nagyjából.

A másik termék, amit teszteltem, az egy körömlakk. Avon Nailwear Pro+ lakk Honeydew Dazzle árnyalatban. A színnel itt sincsen probléma, mert valami elképesztően szépséges, teljesen le vagyok nyűgözve. Cserébe a fedése borzalmas, a harmadik réteg felvitele után sem tökéletes az eredmény. 
Viszonylag hamar szárad, legnagyobb meglepetésemre pedig még tartós is, 4-5 napot simán kibír. Ha négy rétegben viszem fel, a fedése még mindig nem tökéletes, ám sikerül annyit lakkot felvenni, hogy már a lakk mennyisége miatt kezd el repedezni. Esetleg nagyon vékonyan újra fogom próbálni, de elveimmel ellentétes, hogy négy réteg lakkot kelljen feltennem, hogy szép legyen a végeredmény.


Nem a szokásos kékes menta zöld, hanem inkább a sárgába hajlik, nekem az a zöld húsú sárgadinnye jutott eszembe róla, a neve is erre utal. Egyébként pedig apró csillámok vannak a lakkban, amik még bájosabbá teszik a végeredményt.
Összegezve tehát a fedése nem szép, de a többi kritériumot teljesíti, így pozitívnak értékelem a lakkot. Sajnos, a mostani (szeptemberi) katalógusban már nem lehet ezt a színt megrendelni. Egyébként azt hiszem akciós volt, mert kifutó termék volt, és olyan 4-500 Ft körül rendeltük, de erre nem vennék mérget, sajnos, nem emlékszem.

Most meg fogok próbálni egy másik rúzst az Avontól, mert extra tartós hatást ígér, és találtam egy nagyon jó színt is, szóval nem adom fel!

Hölgyek, Ti hogy álltok a két katalógussal és a termékeikkel?

csók!
              bibonapsugár

TESZT: The Body Shop hidratáló E-vitaminos tonik

Kedvesek!

Majdnem egy hónapos alkotói válságom után visszatértem az éterbe, és ennek örömére egyszerre két bejegyzést is hoztam Nektek! Lássuk az elsőt!

Hazaértem a STRAND fesztiválról, ami egészen érdekesen alakult, de összegezve az eseményeket, mégiscsak szuperül sikerült. Eszméletlen finom paprikás krumplit csináltam a kis majom barátaimnak, és széttáncoltam magam a Parov Stelar koncerten. Emellett viszont egy olyan dolog is zajlott, ami nem ennyire off-topic. Szóval most szeretnék Nektek beszámolni a The Body Shop E-vitaminos hidratáló tonikjáról, amit a fesztivál ideje alatt avattam fel.

Azóta eltelt majdnem egy hónap, így bőven volt időm tesztelni. Sőt, a mini tonik időközben elfogyott, most csütörtökön pedig a Mammutban 20% kedvezmény volt a The Body Shopban az arcápolási termékekre, így meg is vettem a teljes kiszerelést.


A fesztiválra való indulás előtti napon vásároltam, és elvittem magammal ezt a kicsikét, hogy amint hazaértem, beszámolhassak Nektek róla. Ezzel elmaradtam, de most bepótolom! Összességében nagyon pozitív csalódás volt ez a tonik számomra, mert nem hittem, hogy bármilyen kedvező hatást fogok tapasztalni. Ennek ellenére mégis sikerült meglepnie és lenyűgöznie!

Az E-vitaminos nappali krémet már régebb óta használom, de nem tapasztaltam semmi különlegességet vele kapcsolatban. Sőt, kicsit mintha zsírosabb lenne tőle a bőröm, ami az én bőröm esetében a lehető legrosszabb hatás, amit egy krém ki tud váltani: fokozza a zsírosságot, fényességet. Azonban a tonikkal együtt alkalmazva pár nap alatt feltűnt a változás. Az arcbőröm sokkal tisztább lett, eltűntek a feltűnő, piros pattanások, és ruganyos lett a bőröm. Sokkal puhább tapintású most, és élettel teli! Pedig nem mondhatom, hogy a fesztivál alatt kiegyensúlyozott lett volna az éltem, hiszen éjszakáztunk, alkoholizáltunk, össze-vissza ettünk stb.


Azóta itthon voltam többnyire, így a mindennapi hatásait is megfigyelhettem. Minden reggel arcot mosok, majd áttörlöm a bőrömet a tonikkal, végül pedig bekenem a nappali hidratáló krémmel. Esténként ugyan ez a procedúra, csak éjszakai krémmel. Szerintem jót tesz a bőrömnek, hogy ezeket a termékeket használom.
Alapvetően nagyon rossz az arcbőröm, és a csodán kívül sok minden nem tud rajta segíteni, viszont ezekkel az E-vitaminos termékekkel vissza tudom szorítani a néha előforduló brutális kipattogzást. Nem tökéletes sajnos, de már ezzel is előrébb jár, mint például a TBS teafaolajos termékcsalád, ami annak ellenére, hogy kifejezetten problémás bőrre van, szerintem fokozta a bőröm problémásságát, így abba is hagytam a használatát.


Emellett pedig bár a csomagoláson az van feltüntetve, hogy szembe nem kerülhet, én ezt használtam sminklemosóként (lusta voltam elmenni a sminklemosómért, ez volt kéznél), és egyáltalán nem csípte a szememet. Ellenben a sminket nem hozza le, úgyhogy arra marad a micellás víz.
Az állaga elég folyós, kissé zselés (hivatalosan ez a liquid textúra), színe áttetsző, és a jól megszokott, isteni illat is megvan, mint a nappali krémnél.


Nagyon örülök, hogy először a 60ml-es mini terméket megvettem, majd akciósan be tudtam szerezni a teljes 200ml-es kiszerelést is, mert megszerettem ezt a tonikot. Az Yves Rocher teás frissítő tonikja - a másik kedvenc tonikom - annyiban jobb, hogy az sminklemosásra is alkalmas, viszont az a bőrömmel semmit nem csinál. Abból most azért nem vettem újat, mert a micellás vizemet használom sminklemosásra, toniknak meg ugye most ezt az E-vitaminosat.

Az utolsó E-vitaminos fordulat pedig engem is meglepetésként ért! A TBS Nutriganics éjszakai krémem, amit még nyár közepén vettem, hirtelen kifogyott, és ott álltam a fürdőszobában éjszakai krém nélkül. Nagy nehezen szétkaptam a csomagolást (körömollóval való fél órás feszegetés), és egy adagot még kiszedtem belőle, de gyors megoldásra volt szükségem. Másnap a TBS hírlevélben értesültem a 20%-os akcióról, így a tonik mellett egy E-vitaminos éjszakai krémet is beszereztem. Erről még nem szeretnék nyilatkozni, mert két napja használom, és még nem alakult ki róla a véleményem. Az első benyomás mindenesetre pozitív, de vannak fenntartásaim. Erről később!


Hölgyek, ismét irány a The Body Shop, ha vásároltok valamit egy szuper kuponfüzetet is fogtok kapni, amit szeptember 30-ig használhattok fel. Remek kuponokat találtok benne, én már most tervezgetem, hogy valakivel kooperálva fel fogom használni az egyiket!

csók!
               
                bibonapsugár