A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 13., kedd

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK: Maybelline

Kedvesek!

Tegnapi lelki állapotom miatt úgy döntöttem, megkíméllek Titeket, ugyanis Oszvald Marikán kívül nem nagyon tudtam volna kiről írni az IKON-ban, az pedig erőteljesen színvonalzuhanást jelentett volna. A nevetgélésen és a fekvésen kívül nem sok mindenre voltam képes, de mára igyekszem összeszedni minden erőmet, hogy értelmes dolgot tudjak posztolni. A szorgalmi időszak utolsó hetében ez nagy kihívás.

Sminktáramban turkálva, úgy döntöttem, eljött a pillanat, hogy bemutassam Nektek az egyik favorit márkámat a mai 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK rovatban. Azért jöttem rá, hogy ez a márka a toplistám élmezőnyében van, mert a három bemutatásra váró termékből kettőt minden nap használok, már évek óta. Lerántom a leplet, a Maybellineről lesz szó!

A Maybelline szempillaspiráljairól már volt szó, most is tervezem, hogy venni fogok egyet, de most elvagyok az Astorral. Az imádatom velük kezdődött, és mivel jól szuperáltak, később már nyugodt szívvel vettem ismeretlen termékeket a márkától. Így lett az első alapozóm is Maybelline, akkor még folyékonyat használtam, és ötletem sincs, hogy milyet, mert nagyon régen volt. Utána rájöttem, hogy az akkor még zsíros bőrömnek nem volt túl megfelelő választás, és akkoriban lett divatja a hab állagú alapozóknak. Be is szereztem egy Maybelline Dream Matte Mousse alapozót 030 Sand árnyalatban. Azt hiszem a L'Oreál kezdte a pink kupakos mousse alapozójával, de annak az árnyalatai furák voltak, nem is nagyon használtam, mikor olyat vettem. Ez a Sand árnyalat, viszont egy az egyben nekem lett kitalálva. Télen. Meg amint lekopott a nyári színem, tehát gyakorlatilag késő ősztől kora nyárig tudom használni. Nyárra mást szoktam venni, arról később.

Szóval ez az alapozó egy tündéri kis lapos, henger alakú üvegtégelyben van, a kupakja pedig ilyen hullámos valahogy, szerintem nagyon aranyos kis valami, és elég masszív, úgyhogy nem kell félnem, hogy összetörik a tégely, ha leejtem, vagy hasonlók. Kis helyen elfér, viszont rengeteg ideig elég a tartalma! Ez egy 18 ml kiszerelés, de nekem simán kibír egy egész szezont, tehát ősztől-nyárig. Most még tovább is elég, mert ősszel olyan bababőröm volt, hogy nem is alapoztam. 
Erről az alapozóról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, legalább 5-6 éve használom, és fel sem merült bennem, hogy váltsak. Az állaga habos, mousse-os, ahogy a neve is mutatja. Én szivaccsal szoktam felvinni a bőrömre. 
Tudom, hogy ahány ember, annyi alapozási szokás, és tudom, hogy a szivacs sokak szerint nem higiénikus, de ha valaki ezt képes ecsettel feltenni, akkor annak a lába elég borulok, mert nekem az nem jött be. 
Egészen kevés kell belőle, és nagyon szépen fed, természetesen. Nem maszkszerű a végeredmény, és nem fénylik utána a bőröm, ami az én T-vonalam esetében elég lényeges szempont. Tartósság szempontjából viszonylag jó, egy napot kibír, de nem árt neki a frissítés. Nem tudom Nektek megmondani, hogy milyen a tartóssága alapban, mert én nem szoktam vigyázni a sminkemre, és belefúrom a fejemet a sálamba, meg a kutyámmal játszom, a fűben fetrengek, szóval nem hiszem, hogy erre kalibrálták. Nekem mindenesetre nincs vele bajom, tartós amennyire annak kell lennie.


A második termék az én kis szemhéjtusom! Most egy ideig leszoktam róla, mert úgy gondoltam, elegem van az erős szemfestésből, de egy hete visszaszoktam rá, mert mindig olyan szép lesz a szemem tőle! Sok tusom volt a négy év alatt, mióta az elsőt megvettem. Eddig a Beyunak volt egy tusa, amit imádtam, és az Yves Rochernak, amit itthon elvileg nem is lehet kapni, én is barátnőmtől kaptam, akinek a német rokonai vették kint. Sokan mondják, hogy melyik tust nem tudják használni, valami istenadta tehetség lehetek, mert eddig az összes kiszerelésű tusomat tudtam szépen használni. 
A mostani Maybelline Lasting Drama Gel Eyeliner 01 Black kihívásnak tűnt elsőre, ugyanis ez a szerintem leghardcoreabb verziója a tusozásnak, mégpedig a kis tégelyben lévő kemény festéket, egy különálló ecsettel kell felvinni. Nem adagolja neked a tubus a megfelelő mennyiségű festéket, és a tökéletes alakú ecset sem segít. Itt meg kell tapasztalnod, hogy mennyi festék kell, és hogy merre kell forgatnod az ecsetet, hogy szép, vékony, egyenes vonalakat tudj húzni. ÉN IMÁDOM! 
Tavaly vettem, és nem fogy el szerintem soha. Az apró tégely valószínűleg feneketlen, mert a mindennapos használat után több, mint a fele megvan. Elképesztő! A színe szépséges mély fekete, nem kell átfestegetni, hogy tökéletes legyen a fedés, egy rétegben felviszed, és kész. Simán bírja estig, nekem a szemhéjam "rálóg", és meg is szokta fogni sajnos, figyelnem kell rá, hogy ne nézzek ki hülyén vele délután környékén, de az alap tusvonal szépen fennmarad ennek ellenére is.
Az ecsete nagyon jó minőségű darab, nem állnak szét a sörtéi az állandó használattól, annyi, hogy minden használat után érdemes letisztítani, különben megkeményedik rajta a festék, és kemény ecsettel nem egy álom a sminkelés, bár, nem lehetetlen, ha siet az ember lánya :)


A harmadik terméket egy hónapja vettem, egy rúzs, Color Sensationel 620 Pink Brown árnyalata. Hát... én ezt nem ajánlom senkinek. A magasztalás eddig tartott, ugyanis ez a rúzs nekem elég nagy csalódás. A színe szép, de az állaga egy rémálom! Eszméletlenül ragad. Minden beleragad, amint felteszem. Tartósabb ugyan, mint az essence rúzs, de nagyon nagyon NAGYON keveset szabad csak feltenni belőle, és azt is inkább ecsettel, vagy finom ütögető mozdulattal, mert különben igénytelennek hat, csúnya, és RAGAD. Ha keveset használok, akkor viselhető az állaga, kinézete. Olyan, mintha nyáron megolvadt volna, és azóta furán viselkedik, pedig az a sanda gyanúm, hogy ez a rúzs így lett gyártva. Na, mindegy, nem a kedvencem, de néha azért használom, mert a színe tényleg nagyon szép és intenzív. Viszont nekem az illata is erős, émelyítő egy rúzshoz képest.


Összegezve tehát a Maybelline engem abszolút rajongójaként tarthat számon, mert minden nap használom a termékeiket, és még remélem, jó sokáig így is lesz, és nem kell csalódnom.

Hölgyek, Ti hogy álltok a Maybelline sminkcuccaival?



csók!
             bibonapsugár

2014. május 8., csütörtök

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK+TESZT: essence

Kedvesek!

Kisebb kavarodás van itt, de úgy döntöttem, ma pár essence termékről fogok Nektek írni, a kedd pótlásaként, amit most összevontam a csütörtöki TESZTtel. Már tegnap ki szerettem volna tenni, de az esti fények miatt elhalasztottam a fotózást mára, így a poszt is késett. Azért lehet érdekes ez az 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK+TESZT bejegyzés, mert nem vagyok egy nagy essence rajongó. Minden blog tele van a termékeikkel, de nekem mégis csak pár dolgom van ettől a márkától, de ezeket most egy füst alatt be is mutatom!

Az első egy szemhéjpúder, amit ezer éve vettem a leárazott dobozból. Ez egy 07 Love talk elnevezésű termék, ami szuperpuha állagot és tartósságot ígér. Ennek szerintem nagyon szép színe van csillámos, metálos, világosbarnás, tejeskávés árnyalat. Nagyon szeretem az ilyen szemhéjpúdereket, egy bajom van vele, hogy mindig elfelejtem, hogy létezik. Mindig elkallódik valahogy! Különben nem túl tartós sajnos, a leírás ellenére, és a csillámossága miatt inkább esti sminkekhez szoktam használni. Ha nappal használom, akkor nagyon finoman, keveset viszel fel esettel belőle, akkor egy finom csillámréteget viszek csak fel, színe nincs is olyankor, viszont fényesebbé, ragyogóbbá teszi a tekintetemet. Ha több rétegben teszem fel, akkor is egy nagyon halvány, hamvas világosbarna színt kapunk, erős metálos fénnyel. Nem túl pigmentált, viszont a fénye szépséges. Elég régóta megvan, az sem kizárt, hogy a szavatossága már nem jó, de azért használom, mert nem tapasztaltam kirívóan negatív dolgokat nála.


A második termék nagy kedvencem, ez a Nail Art Special effect topper 02 circus confetti fantázianévvel. Ez a lakk! Tavaly karácsony előtt vettem egy karácsonyi vásározós körúton, amikor behúzódtunk egy dm-be melegedni anyával és nagynénémmel. Azóta tart a szerelem, lassan másfél éve. Nagyobb, mindenféle színben tündöklő nagy csillámok vannak az átlátszó fedőlakkban. Elképesztően jó hangulatom lesz, bármikor használom, mert színes, csillogós és nagyon aranyos az egésznek a finise. A száradás viszonylag gyors, iszonyatosan hosszú időn keresztül fennmarad. Ebből származik a hátránya is, teljesen eltávolíthatatlan a körmökről. Alapozólakk, színes lakk, mindegy, hogy mi van, vagy nincs alatta. Gyakorlatilag le kell kaparni a kis pöttyöket, ha már meguntuk ezt a manikűrt. Ezzel nem szoktam mondjuk problémázni, mert ha egyszer felkenem, akkor több hétig ráfestegetek, annyira imádom, és a végén már teljes egészében fedik a "konfettik" a körmömet.

A harmadik terméket szoktam legritkábban használni, de szeretem különben. Ez egy sárga lakk, colour and go 112 Little Miss Sunshine néven. Iszonyat aranyos már a neve, és tökéletesen tükrözi a színét. Ez egy napsárga lakk, melegebb árnyalat, mint a citrom, azért is vettem meg. Tökéletes a napsütéses tavaszi, de legfőképp nyári napokra. Hogy megmutassam, fel is kentem, de a hangulatomhoz is illik éppen. Egy mattító lakk van rajta pluszban, maga a sárga szín szokásos fényes finisű. A száradással nincs probléma, hamar megszárad, az ecsete olyan pufibb, mint az Astor lakkoknak, én ezt szeretem jobban. A lakk szépen terül, és két rétegben tökéletesen fed. Ha egy kis napfényre vágytok, szerezzetek be egy ilyen árnyalatú lakkot!

A negyedik, és egyben utolsó termék, amit bemutatok, egy rúzs lesz. Akartam külön rúzs bejegyzést, de meggondoltam magam. A rúzsok használata a legújabb mániám. Egy hónapja sincs, hogy megvettem a Glamour napokon az első rúzsomat, amit használom is gyakran. Rá egy napra vettem meg ezt, 06 barely there! árnyalatban. Sajnos, genetika-kávé-dohányzás, ki tudja mi miatt, de sárgásak a fogaim, bármit is teszek, és bármennyire is rendszeresen mosom. Emiatt nem használhatok akármilyen rúzst, mert még jobban kihangsúlyozzák ezt a gyengeségemet. Pl. piros rúzs nekem tabu. 
Egyszer régen kaptam egy Rimmel szájceruzát, aminek a színe viszont nem emelte ki a fogaimat, és most egy hónapja, elkezdtem vadászni egy ahhoz hasonló színű rúzsra. Akkor akadtam rá erre a színre! Ez egy koszos rózsaszín árnyalat, sötétebb, kicsit rózsaszínesebb hússzínű, elég nehezen tudom meghatározni, hogy milyen színe van. A képek sem tükrözik igazán, hogy milyen az árnyalata.


Állaga könnyed, nem ragadós, könnyen felvihető. Bár, tartós rúzsnak hirdetik, ezt szerintem ők sem gondolták komolyan. Szerintem maximum 2 órát bír ki, ha nem csinálok semmit. Ez pedig ugye lehetetlen, de annyira tetszik a színe, hogy szívesen újrafestem 2 óránként. Ami még a bajom vele a tartósság hiánya mellett, hogy darabkás lesz az ajkakra felkenve, amiket le kell szedni, mert különben nagyon csúnyán mutat. Ez egy matt rúzs különben, nem csillámlik, kicsit fénylik ugyan.

Ezek tehát az én essence kencéim. Nem vagyok velük elégedetlen, de teljesen elégedett sem, de ritka a tökéletes beauty termék, az a tapasztalatom. Ha közelít a tökély felé, akkor a megfizethetetlenség felé is. Árához képest az essence termékek megfelelő minőséget nyújtanak, többet semmiképp nem fizetnék ki értük. A mesés színek azok, ami szerintem az erősségük, több termék szempontjából is. 

Hölgyek, Ti hogy álltok az essence termékekkel?


csók!
             bibonapsugár

2014. április 29., kedd

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK: Astor Perfect Stay Gel Shine

Kedvesek!

A múlt heti The Body Shop dolgaim bemutatása után, egyik nagy kedvencemet fogom bemutatni Nektek: az Astor Perfect Stay Gel Shine lakkot.

Nagyjából egy évvel ezelőtt vettem meg az első lakkomat ebből a szériából, amikor egy üde, nyári színre vágytam. Tavaly tavasszal jelent meg a széria, akkor még mielőtt olvastam volna róla bármit is, vettem belőle egyet. A színek is meseszépek voltak, alig tudtam dönteni, mikor pedig otthon kipróbáltam, végképp elnyerte a bizalmamat ez a lakk. Többet is vettem belőle azóta:


Mit ígérnek?

"A szalon hatású manikűr otthoni elkészítése most hihetetlenül egyszerűvé vált a Perfect Stay Gel Shine körömlakkal. A Gel Shine körömlakkal ugyanis gyönyörű színű, igazán fényes, zselés hatású körmöket varázsolhat magának. Az Astor egyedülálló, szabadalmaztatott, LYCRA®-ban gazdag, Gel Shine formulája biztosítja a kifogástalan, csillogóan fényes és színes manikürt akár 10 napon át. Az új 3 az 1-ben formula mellett pedig nem szükséges sem alapozó lakk, sem fedőlakk használata. A könnyen használható Salon Pro ecset pedig az egész körömfelszínt lefedi már egy réteg lakk felvitele után."

Mi valósul meg ebből?

Jól fed, akár már egy rétegben is, szépen terül, az ecsete vastagabb, könnyen lehet vele festeni, hamar megszárad, és még tartós is! A fényessége átlagos, a gél lakk hatás viszont hülyeség, semmi köze a lakk finisének a gél lakkhoz. A tartóssággal kapcsolatban egy érdekes dolgot figyeltem meg: a széria különböző árnyalatú lakkjai más időtartamot bírnak felkenve. Ez elszomorított, mert a jól bevált lakkom két legfrissebben megkaparintott darabja nem bírja addig, mint a három régi. Nem tudom, hogy a körmeim ramaty állapota, vagy a minőségbeli különbség lehet ennek az oka. Most viszont következzenek a színek! 

Az első megszerzett a (207/840) Creamy Coral volt, ami nagyon jó tavaszra és nyárra is, mivel szépséges élénk narancsos, rózsaszínes színe van, de nem neonos, azokat ugyanis nem nagyon szeretem. Igazi korall lakk! A ruhatáramhoz jól illik, tavaly tavasszal rengeteget volt ez a körmömön, mert nagyon vidám kis színe van. Különböző fényviszonyok között a számomra kevésbé tetsző neonrózsaszíntól, a klasszikus korallon át, a narancsig terjed a színeinek repertoárja.


A második a (105) Sweet for you árnyalat volt, amit beszereztem. Első vásárláskor ez volt a másik fő jelölt, és nem sokkal később meg is vettem. EZT IMÁDOM! Egész nyáron gyakorlatilag ez volt a kezemen és a lábamon is. Nem tudtam elszakadni tőle, képtelen voltam más színűre lakkozni a körmeimet, annyira szerettem/tem. Ez egy barack színű lakk, pasztelles, egészen világos narancs színű. Az egész nyaras használat után azonban még a fele mindig megvan, és a lakk állaga, minősége sem változott. A világosabb szín miatt ebből mindneképp kell a két réteg a tökéletes fedéshez.


A harmadik választásom eltérő az első kettő nyári színtől Ez egy nagyon mély, sötét, bordós, lilás, csillámporos lakk, (604) Just fabulous fantázianévvel. Úgy emlékszem, ezt nyár végén vásároltam, hogy legyen jó kis őszi-téli lakkom, de ennek is beleszerettem a színébe, és nem vártam a szezonra, elkezdtem használni. Ez az a lakkom, ami mindent elfed, mégsem egyszerű fekete, hanem különlegesebb. Ha lusta dög vagyok lemosni a fent lévő lakkot, akkor ráhúzok egy réteggel, és kész is a friss és szép manikűr! A lereszelt zselésdarabkás körmeimre is ebből húztam, hogy szegényeket elrejtsem a világ elől, és ne kelljen szégyenkezniük lepukkantságuk miatt. Emellett a sötét árnyalata miatt szerintem szép, elegáns szín, alkalmi viselethez is jó, ha valaki nem szeretne visszafogott, világos árnyalatban megjelenni az ilyen alkalmakon.


A negyedik és az ötödik színt egyszerre kaptam A felfedezőtől a szülinapomra: (506) Drama green és (305/395) Lacque it red. A felfedező szavaival élve az utóbbi egy meggypiros lakk. Különben most pont ez van a körmeimen, és sajnos nem bírja addig, mint elődei, mint említettem. A többi tulajdonság változatlan, kivéve, hogy ez a piros szerintem lassan szárad. Valószínűleg a sors nem akarja, hogy egyszer legyen egy tökéletes vörös lakkom, hogy egyszerű életem legyen. Egyik lakknál sem áll fenn a lassú száradás, kimondottan hamar megszáradnak, de ez a piros... Hát, a múltkor azon gondolkdotam, hogy leszedem az egészet, mert semmi pénzért nem volt hajlandó megszáradni! Képtelen vagyok körömfestés után nyugton maradni, ilyenkor mindig olyan dolgokat kezdek el, amik 100% garanciát nyújtanak, hogy a száraz lakkot is leszedik, nemhogy a még száradót. Javítgatásnál, harmadik réteg felhúzásánál már valamiért gyorsabban megy neki a dolog, így megmentette magát attól, hogy kihajítsam az ablakon.

 
A kékeszöldről nincs rossz szavam se, szeretem nagyon ezt az árnyalatot, de ez tipikusan az a lakk, amit nem festessz fel akármikorra. Ehhez hangulat kell szerintem. Egy szokatlanabb szín, inkább őszi-téli, de ezek engem amúgy nem szoktak hátráltatni abban, hogy tavasszal kikenjem vele a körmeimet. A tartósság itt is az egyetlen problémám, hamarabb elkezd lepattogni, mint lányosabb színű, öregebb testvérei, de még mindig ezerszer jobb, mint egy S-HE lakk például.

 
Utolsónak hagytam azt a színt, aminek a beszerzését tervezem a közeljövőben. (106) I lilac it lakk, viszont nem tudom, hogy mi lesz vele, mert több helyen olvastam, hogy sötétebb felkenve, akkor pedig nagyon nem szeretném. Vagy ez a szuperhalvány lila, vagy semmi. Ilyen orgonás árnyalatokat nem szeretnék, mert azok nekem nagyon nem tetszenek. Ez az egészen halvány lila viszont nagyon mozgatja most a fantáziámat, úgyhogy Joy-napokon kipróbálom majd valahol.


Nem mondom, hogy ez lesz az utolsó darabja a szériának, amit meg fogok venni, mert télre a (505) Taupe-t mindenképp szeretném, de azt most szigorúan évszakhoz kötöm, mert az iszapot nyáron a talpam alatt se nagyon szeretem, nemhogy a körmöm színeként.


Összegezve tehát meglepő módon NAGYJÁBÓL azt kapjuk ettől a terméktől, amit a hangzatos marketingszöveg ígér. Ezekre a lakkokra esküszöm leginkább, az Opi lakkok után természetesen. 1400-1500 Ft-ért lehet megvenni őket a drogériákban, de én még sosem vettem meg teljes áron. Leárazva, még plusz 10%-os Rossmann kuponnal, vagy Glamour-Joy-napokon szoktam venni általában, mert drágállom. Viszont ez az a lakk, ami amúgy is megérné a teljes árat, de ha lehet kevesebbért jót kapni, akkor nyilván azt az utat választom. Egy Opi lakk 3000 Ft nagyjából, és tény, hogy az kifogástalan, de nekem az Astor félelmetesen megközelíti az Opi minőségét, fele annyiért (vagy még kevesebbért). Használjátok, Hölgyek, én nyugodt szívvel ajánlom!




csók!
        bibonapsugár



2014. április 22., kedd

1MÁRKA-TÖBBTERMÉK: The Body Shop kencéim

Kedvesek!

Ezer ötletem van, hogy az évek alatt felhalmozódott gyűjteményemből, mely darabokat mutassam be Nektek.  Nézelődtem egyik késő este, és találtam egy szuper nyereményjátékot, a The Body Shop-tól (továbbiakban TBS), és ez megihletett.

 (Erről a játékról a honlapjukon olvashattok részletesebben, ahogy magáról a márkáról is. A honlapon elérhető termékeket pedig a bejegyzésben a nevükre kattintva megnézhetitek.)

Íme, a kincsek:



Az első találkozásom a termékeikkel imádott barátnőmnek, Borsónak köszönhető, aki több alkalommal is megajándékozott különböző TBS dolgokkal. Epres minitestápolót (1. Strawberry puree, Body lotion, 60ml), passiógyümölcsös ajakbalzsamot, pirosítót, mandarinos csomagot (tusfürdő, testvaj) kaptam akkor. Örültem nekik, mert minden szép volt és finom illatú, de sokáig eszembe se jutott, hogy bármit is vásároljak, mert tudtam, hogy horribilis összegekbe kerül minden, úgyhogy ábrándoztam tovább. 

Aztán tavaly ősszel Prágában jártunk Borsóval, és beugrottunk az ottani üzletükbe, és döbbenten vettük észre, hogy az itthoni árakhoz képest sokkal kedvezőbben lehet megvásárolni ezek a gyönyörűségeket, ráadásul kettőt fizet, hármat vihet akció volt. Utolsó esténk volt, és éppen előtte váltottam pénzt, úgyhogy bűnöztem, igen, elkezdtem vásárolni. 

Két minitusfürdőt egy pink grapefruitosat (Pink grapefruit, Shower gel, 60ml) és egy moringásat (2. Moringa, Shower gel, 60ml) vettem. Ez a moringa, ez mézvirágnak van fordítva, de a moringa sokkal mókásabb, így ezt fogom használni. Na, hát, mindkettőnek isteni illata van, nagyon kevés is elég egy zuhanyzáshoz, és utána minden az illatukban úszkál. Minden fürdés után grapefruitnak és moringának éreztem magam, imádtam őket, hamar el is fogytak.

Azonban a fő termék, ami miatt végülis megvettem a két tusfürdőt, az egy limitált kiadású vaníliás karácsonyi testvaj volt (3. Vanilla Bliss, Body butter, 50 ml). Ha lehet fokozni a sikongatásomat a TBS termékek iránt, akkor most megtörtént. Az illata nem túl erős, és ami érdekes, hogy nem az a klasszikus vanília illat érezhető, ami általában. Engem gyerekkoromból emlékeztet valami gyurma, radír, nem is tudom minek az illatára, de annyira kellemes, bársonyos, hogy legszívesebben egész nap szagolgatnám. Állagát tekintve más, mint a többi testvajam. A gyümölcsös testvajaim sokkal könnyedebb, krémesebb állagúak, ez viszont egy tipikus téli krém. Masszívabb, zsírosabb, mint társai, viszont ebből is elég egy kevés nagy bőrfelületre is. November óta a felét használtam el, ebbe beletartozik az is, amikor hobbiból kenegetem magam a finom illat miatt... 
Ez most itt szívfájdítás volt tőlem, mert sajnos, a tél és a tél végi kiárusítás elmúltával, ezt nem lehet már kapni, ahogy a következő terméket se :(

Karácsonykor volt egy nagyobb rendelésem, amikor Borsónak és A felfedezőnek is rendeltem ajándékot, és akkor már magamat se hagyhattam ki a sorból. Akkor ajándékba lehetett kapni a rendelés mellé az előző vaníliás sorozatból egy 30 ml-es kézkrémet (4. Vanilla Bliss Hand cream, 30 ml). Ennek az illata szerintem savanykásabb, mint a testvajé, az állaga pedig jóval lazább, könnyen terül el a bőrön, viszont nekem lassan szívódik fel. Kis kiszerelés, így a táskámban szoktam hordani, az illata miatt pedig szintén indokolatlanul sokat használtam, a tubusból elég nehezen tudok bármit is kipréselni.

Ekkor rendeltem egy pink grapefruit testvajat is (5. Pink Grapefruit, Body butter, 50 ml), mert akkor eléggé rákattantam a minitusfürdő miatt erre a sorozatra. Ennek az állaga, mint említettem laza, krémes, alig kell belőle, könnyen terül, hamar be is szívódik. 
Ide szeretném gyorsan beszúrni a szintén pink grapefruit testpermetemet (6. Pink grapefruit, Body mist, 100ml), amit A felfedezőtől kaptam azt hiszem szülinapomra. Testpermet, szóval az illata közel sem olyan tartós a bőrön, mint egy parfümé. Viszont mikor befújom magam vele, ugye, több helyen, mint egy parfümmel, akkor iszonyatosan tömény. Használat után brutálisan tömény, már-már kellemetlen, aztán elkezd "kopni" az illatfelhő, és max. pár óra múlva el is tűnik. 
Na, ezzel a két grapefruit termékkel nekem az a bajom, hogy nem olyan finom az illatuk, mint a tusfürdőnek. Szeretem, és használom őket, de akkor sem adják valahogy azt a frissességet, mint a tusfürdő, és ez szomorú.

A Borsótól ajándékba kapott dolgokról pár szó röviden:

A passiógyümölcsös ajakbalzsamnak finom az illata, de ha sokáig használom, irritálni kezd. (7. Passionfruit, Lip butter, 10ml). Mármint az illata, a bőrömet nem bántja. Ha melegre kerül megolvad, és ragacsos lesz, kezelhetetlen. Itthon elvagyok vele, de nem lett a táskám nélkülözhetetlen darabja. Ezt sem lehet már kapni, bár, idén tél végén visszahozták a passiógyümölcsös testvajukat, mint "örök kedvenc", és nagyon jó áron lehetett hozzájutni, de nekem elég ez is belőle.

A mandarinos testvaj és tusfürdő viszont... abszolút favorit! (8. Satsuma, Body butter, 50ml). A testvajat őrizgetem, szagolgatom, használni nem használom, nehogy elfogyjon. A mini és a teljes kiszerelésű tusfürdőket meg már ezer éve elhasználtam belőle. Fontos, hogy ez az illat egy az egyben olyan, mint a Steffi illatos babám fürdőruhája volt kislány koromban, tehát egy újabb gyermekkori emlék.  Intenzív, nem jut eszembe róla egy mandarin illata, szóval nem túl természetes, de nagyon édes és nagyon frissítő.

Igyekszem a képen érzékeltetni, hogy milyen a vaníliás és a mandarinos testvaj állaga között a különbség:




A pirosító annyira hiperszupermegagigabrutálpigmentált, hogy nem tudok annyira keveset használni belőle, hogy ne nézzek ki bolondnak. Eléggé  csillámos is, úgyhogy miután hatszor lepöckölgettem a szivacsát, utána szoktam mellkasra egy minimálisat feltenni belőlem arcra nem is merem használni. (9. Kiss of colour, Blush, 02 golden coral).

Összeszedve végül is sok mindenem van a TBS-ból, és anyagilag is jól intéztem a dolgokat, mivel kb. a 3/4-ét ajándékba kaptam. Azonban bármikor feltévedek a honlapjukra, elszomorodom, mert szerintem irreálisan drágák ennek a márkának a termékei. Szívesen felvásárolnék mindent, de nem éri meg. A bejegyzésben ezerszer ismételt FINOM ILLAT a legnyomósabb érv számomra ezeknél a termékeknél, és a szép kivitelezés, de ez parasztvakításnak elég. Nem érzékeny a bőröm, így nálam különösebb hatást nem váltottak ki a testvajak, szóval kedvező hatásról nem tudok beszámolni, mert nem tapasztaltam. Ajándéknak, meg lélekmelengetőnek mindenesetre mindig jó lesz bármi a The Body Shopból, de nem nélkülözhetetlenek szerintem ezek a kencék.
 
Nektek van valamiket a TBS-ból? Mik a tapasztalaitok ezekkel a termékekkel?


Illatfelhőt és szép napot, Hölgyek!

csók!
                 bibonapsugár