A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SHOPAHOLIC. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SHOPAHOLIC. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 19., kedd

HELYNEKEM-SHOPPING-KULTÚRA: Csajos nap - Cafe Elviszem, TBS-Opi, Toulouse-Lautrec világa

Kedvesek!

Elképesztő csajos napom volt hétfőn! Mindenképp köszönöm három fantasztikus barátnőmnek, akik nélkül mit sem ért volna az egész.

Reggel a Cafe Elviszemben kezdtünk, és kedvenc kávézóm ismét nem okozott csalódást, sőt, terjesztem az igét, úgyhogy még egy barátnőm szeretett bele ebbe a helybe. Bár, croissant nem jutott nekünk, ami engem zavart kissé, de a fiú, aki kiszolgált minket, egy tündér volt, és ezzel kompenzálva lett a croissant hiányom. 

Reggel, amikor még egyikünk sem ivott kávét, nem könnyítettük meg a dolgát, de ő végig segítőkészen teljesítette kívánságainkat, és válaszolt kérdéseinkre. Kaptunk napernyőt, kis vizet a kávénk mellé külön kívánságra, megkóstoltuk a karamellát, amit előző nap készített el ő maga a különböző italokhoz.
A kávéink nagyon finomak és szépek voltak, én egy karamellás lattét ittam, hozzá grill szendvicset ettünk: a ciabattában rukkola, szárított paradicsom, prosciutto és mozarella volt, és az egész meg volt grillezve, eszméletlen finom volt! Croissant helyett almás, vaníliás párnácskát kaptunk. 

Ez az Extra reggeli menü (croissant vajjal, lekvárral, grill szendvics, flat white) 1250 Ft, ami szuper jó, mert néztünk pár reggeliző helyet, és ennyi pénzért nem kaptuk volna meg mindezt egyszerre. Ráadásul a flat white-ot, mi egy árban megegyező lattéra cserélhettük ízlés szerint. Lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat, minden finom volt, és vissza fogunk térni, még nagyon sokszor, főleg amikor kedvenc "elviszemes fiúnk" lesz ott.


A következő állomásunk az Aréna Pláza volt, ott parkolt a kocsi. Borsó beakart ugrani egy cipőt megnézni a H&M-ben, aztán a Stradivarius következett. Ők akartak vásárolni, végül természetesen én költöttem pénzt. A Douglas-ban 20% kedvezmény volt az Opi lakkokra, így 2300 Ft-ért lehetett minden színt megvenni. Újravásároltam régi szerelmemet a Barefoot in Barcelona lakkot, amit először egy barátnőmtől kaptam meg, de egy fél éve elfogyott. Most beruháztam rá, mert ezt a lakkot imádom a legjobban a világon.
A Spain Collectionben debütált anno ez a lakk, barnás, rózsaszínes árnyalat, kicsit hússzínű. Természetes, elegáns, szép lakk, akár hétköznapra, akár valamilyen különlegesebb alkalomra.


A The Body Shopba is muszáj volt beugranom azzal az indokkal, hogy az új argán olajas termékeket megszagolom, hát, lett belőle egy moringás 50mles testvaj, egy E-vitaminos mini tonik és egy mini kakaóvajas testápoló. 3280 Ft-ot fizettem, egy ezrest spóroltam az egyet fizet kettőt kap minitermék akció miatt.


Az utolsó állomás a Szépművészeti Múzeum volt, ahol A felfedező csatlakozott Borsóhoz és hozzám, végre eljutottunk a kötelező Toulouse-Lautrec világa kiállítást megnézni. 1300 Ft a féláras diákjegy, a többi infót a honlapon mindenki megtalálja. Kicsit féltem, hogy szedett-vedett lesz az egész, és pár "firkálmányt" csak úgy kidobnak majd parasztvakításként. Hát, nem így volt! Legalább 1,5-2 óra, mire normál tempóban mindent végignézve, megvizsgálva a kiállítás végére ér az érdeklődő. Rengeteg szépség volt, nagyon sok érdekes információ a festő életéről, munkájáról, múzsáiról, a korabeli párizsi viszonyokról, közszereplőkről. Elképesztően jó volt! Mindenkinek ajánlom, mert nagyon átfogó volt ez a kiállítás, érdekes, izgalmas, szemet gyönyörködtető és elgondolkodtató. Augusztus 24-ig még megtekinthetik, akik esetleg nem tették volna meg eddig!

 


 Most lemegyek egy hétre Balatonra, utána fesztiválbeszámolóval és az új TBS holmik tesztjével jelentkezem! Addig is Hölgyek, csapjatok egy csajos napot, a miénk szuper volt!

csók!
             bibonapsugár

2014. július 16., szerda

SHOPAHOLIC: Low budget szerzemények - Háda, kínai

Kedvesek!

Tegnap elmentem fehér kesztyűt vásárolni a diplomaosztómra, és mást is vettem természetesen. Na, de nem drogériában, bár, bemerészkedtem a Müllerbe, de nem vettem semmit. Boldogság! 

Nem tudom, hogy ki-mennyire ismerős arra, de a Rákóczi úton, ha elindultok a Blahától a Keleti felé, még az Osvát utca előtt van egymás mellett két kínai. Mindkettőben szuper dolgok vannak! Viszonylag ritka, hogy kínaiban vásárolok ruhát, mert ami elérhető közelségben van, az egy koszfészek, szerintem 5 éve ugyanaz az árukészlet kapható... Ezekben viszont nagyon szép felsők, szandálok, nadrágok, fehérneműk voltak. Bár, megjegyzem 3000 Ft-ért nem fogok egy felsőt venni egy kínaiban, mert elég irreálisnak érzem ezt az árszabást. Viszont fehérneműt, kis titokzoknit, és egy szépséges gumicsizmát (csellót) is beszereztem, és ha lett volna méret, akkor egy mentaszínű szandált is veszek, de legnagyobb szívfájdalmamra, nem volt. 

A gumicsizmát megmutatom Nektek (a fehérneműk gyönyörűek, de azt azért mégse mutatom meg), bár, senkinek nem lesz újdonság, mert rengeteg lány rohangál ilyenben, ha esős az idő. Először egy pasztellrózsaszínt szerettem volna, de be kellett látnom, hogy a fekete jobban áll, kevésbé problémás, és minden ruhámhoz jó. Nekem nagyon tetszik, örülök neki, mert a régi csellóm, már kilyukadt, ez viszont egy nagyon csajos kis darab a masnijával, és természetesen praktikus, hasznos. Egyébként 3000 Ft-ba került.


A Hádában, mint említettem, 50% leárazás van a darabos és outlet üzletekben, én a Corvinba mentem el, és sok mindent találtam, pedig csak az üzlet felét néztem végig, de végül ez a két darab lett a nyerő. Mind a kettő 650 Ft volt. 

Ez egy egyszerűbb felső, púderrózsaszín, csipkés mintában lukacsos, és egy aranyos-csillámlós rétegű festék van az anyagon, ami különlegesebbé teszi az összhatást, és örömet szerez a bennem rejlő szarkának.


Felhívom a figyelmeteket a második blúz mintájára, ami A felfedező szerint tiszta Micimackó, azt hitte először, hogy a Százholdas pagony van rajta. Nagyon szép, teljesen beleszerettem, a diplomaosztó utáni vacsorára ezt fogom felvenni.


Ezek lennének a legfrissebb szerzeményeim, mindegyiknek nagyon örülök és imádom őket!

Hölgyek, hogy álltok a turkálással?


csók!
                bibonapsugár

2014. július 14., hétfő

NYÁRI HOLMIK: Balea testápoló olaj, essence all about matt! fixing kompakt púder, hajpánt

Kedvesek!

Hosszú évekig kezdetleges shopaholic voltam, de jött a válság, és megtanultam kezelni ezt a problémát. Azonban mostanában, pontosabban ma döbbentem rá, hogy sunyin visszatért régi mániám... de már specifikusabbá vált. Konkrétan drogéria specifikus lett, tehát most rehabra kell mennem, és egy jó ideig nem közelíthetek meg semmilyen drogériát! Kiadásaim jelentősen csökkentek, mióta nagyjából csak turkálóba járok, meg leárazásokkor vásárolok sima üzletekben, viszont ez a drogéria dolog - kupon ide vagy oda - drága mulatság.

Most egy DM-be tévedtem be, és bár vettünk otthonra pár dolgot, mégis az én mütyűrjeimnek köszönhetően fizettem a kasszánál megint 5000 Ft környékén. Mondjuk tény, hogy tök random vásároltam két (na, jó három) nyári must have holmit, amire ezer éve be akartam már ruházni. Összességében tehát bűntudatom van, de mégis nagyon örülök mindennek! (Próbálok nem arra gondolni, hogy a Rossmannban mennyivel olcsóbban megúsztam volna...)


Az első dolog két darab, dupla pántos, egyszerű fekete gumis hajpánt. Évek óta vágyom rá, és most végre úgy döntöttem, hogy nem érdekel hol tudok olcsóbbat venni, nem bírom tovább nélküle! Meg is vettem, a két hajpánt 680 Ft volt. Azért is örülök ennek, mert csomó frizurát kinéztem már, amihez ilyen hajpánt kell, és a szombati diplomaosztómra most már meg is valósíthatom az egyik ilyen laza, de elegáns hajviseletet. 


A második dolog, amit vettem, egy testápoló olaj. Igen, a The Body Shop ihletésére, viszont pont negyed- vagy ötödannyiért, tehát 900 Ft a 150ml-es kiszerelés. Két fajta volt egy kókuszos-vaníliás illatú, meg amit én vettem a sima 4in1 verzió. Ez egy Balea termék, és a következőket ígéri a leírás: striák ápolása, megelőzése; száraz bőr ápolása; bőr feszesítése és hidratálása; gyors felszívódás zsírós utóhatás nélkül. Van benne jojoba olaj, homoktövis olaj, körömvirág- és kamilla kivonat.

A striákat miért kell ápolni? Mármint mindenki a pokol legmélyebb bugyrára kívánja őket, nem hogy még ápolgatná is. Lehet, hogy a fordítás rossz, de én nem ápolnám őket, hanem mondjuk halványítanám, nem? Ez egy részletkérdés különben. 
Maga a termék nagyon kellemes illatú, valamiért a szilvás gombócra emlékeztet. Valószínűleg semmi köze a terméknek a szilvához, mégis valami olyasmi illatot vélek felfedezni benne. 
A zsíros, olajos hatás, ami állítólag nincs, na, hát az van. Két órája kentem be a lábam és nem tudom keresztbe tenni még mindig, mert lecsúszik egyik a másikról. És minden beleragad, lenn voltam a kertben, és tele lett fűszálakkal az egész vádlim.  
Lehet, ha nedves bőrre viszem fel, ahogy kell, és kevesebbet, akkor jobb a helyzet, de azért mégiscsak nem járja ez így. Azt el sem merem képzelni, ha az egész testemen bekenném, majd elindulnék, és mondjuk lenne kint egy kellemes 35 fok. Szerintem olajcsíkot húznék magam után... 

Szóval Hölgyek, ezzel a termékkel vigyázzatok, mert első próbálásra engem nem győzött meg. De a fényes lábakért mindent! Majd még kutatom azért a különböző olajokat a fényes láb érdekében. A következő szerintem a Garnier Ultimate Beauty Oil lesz, amiről eddig minden beauty oldalon ódákat zengtek a termék tesztelői. Ez borsosabb áron szerezhető be, azért se ezt vettem ma meg. Ehhez mindenképp várni fogok valamilyen kuponra :)

A harmadik termék viszont egy álom. Nagyon, nagyon, nagyon régóta, sőt, még annál is régebben szeretnék egy színtelen, mattító, fixáló púdert. Ma valami carpe diem uralkodhatott rajtam, hogy ezt is beszereztem, de már most áldom érte az eszemet. Az essence all about matt! fixing kompakt púdert vettem meg, ami egy sima fehér színű púder, átlátszó műanyag csomagolásban, piros felirattal. Maga a púder fehér, por állagú, az arcra feltéve teljesen láthatatlan. Az illata elég enyhe, ha nagyon akarom, akkor érzem, de akkor finom, tökéletes. Viszont mattít, tartós, és úristen de zseniális, és mennyire örülök én ennek!!!  Négy órája tettem fel BB krémes, kifényesedett bőrömre, és azóta meg sem mozdult. Minden matt és szuper, én pedig boldog vagyok! 


Rákerestem, és máshol is azt olvastam, hogy ez a kis majomság tartós, maximum egyszer kell frissíteni napközben, és minden zsírosabb bőrű Hölgy legjobb barátja. Nagyon örülök neki, rajongok, ámuldozok, és mindenhova magammal fogom vinni, veszek belőle egy kartonnyit, hogy életem végéig legyen belőle! 
Különben 1000 Ft-ba kerül teljes áron, ezt nyilván mindenféle kuponokkal lehet csökkenteni, de még így is szerintem abszolút megéri.

A púder feledteti az olaj miatti rossz érzésemet, a hajpántok meg szimplán hasznosak és királyak. A púder beszerzését minden zsírosabb, hamar fényesedő bőrű Hölgynek ajánlom, javaslom, tényleg szuper!

Hölgyek, a shopaholicságomról jut eszembe, 50% kedvezmény van a darabos HÁDÁkban, nézzetek utána, én holnap megyek :)



csók!
                   bibonapsugár


2014. június 27., péntek

SHOPAHOLIC: C&A, Deichmann +EXTRA: malackás csuncsunlámpa

Kedvesek!

Ma egy eddig még nem látott poszttal érkezem, ugyanis vásárolni voltam, és vettem három (plusz egy) szuper holmit, amit szeretnék megmutatni Nektek. A nyáron abszolút alapdarabok nekem, így nagyon örültem, mikor ma rájuk bukkantam. Következzen az első ruhás szerzeményes SHOPAHOLIC bejegyzés :)

Bár, volt kupon, én most erről lemaradtam, viszont így is sikerült akciós darabokat kifognom. Úgy indultam el ma, hogy rövidnadrágot, illetve könnyű, nyári ingeket szeretnék venni. Inget sajnos nem találtam, viszont a nadrág projekt sikeres volt, pontosan ilyen farmer rövidnadrágra vágytam. Semmi különös sima farmer, nem túl rövid, azt nem szeretem, az alja pedig felhajthatós. A C&A-ban vettem, nem volt kedvezményes, így eléggé húztam a számat, de mivel megfelelt az elvárásaimnak, és elég jó minőségűnek tűnik, így kifizettem a 6000 Ft-ot érte.


A második darabra is ott bukkantam, egy 3/4-es ujjú vékony pulóver, kicsit hosszabb fazon, és csillámos az egész, nem tudom, a képek mennyire adják vissza ezt. Különben ilyen tört fehér, sötét púder rózsaszínes-barnás csíkok vannak rajta. Nagyon tetszik, ez 3000 Ft-ra volt leárazva, és utolsó darab volt, pont a méretemben, így nem hagyhattam ott.


A harmadik szerzeményem egy álom! Mikor megpillantottam azonnal felsikítottam, mert a színvilág, a fazon, a minta egyszerűen pont olyan, mintha nekem találták volna ki ezt a lábbelit. Ráadásul 9000 Ft helyett 4000 Ft-ba került. Amúgy nem az a tipikus nyári vászoncipő, mert ennek van talpa, és az anyaga is vastagabb, remélem, ezáltal strapabíróbb lesz, mint a mindenhol kaphat kis vászontopánok (amiket ettől függetlenül imádok). Ezt a Deichmannban vettem, és meglepődtem, mert mindig ismerem a bolt kínálatát, meg a honlapon mindig felmérem előre az aktuális darabokat, de ezt nem ismertem. Nincs fenn a honlapon, és másik üzletben sem láttam, szóval egészen el vagyok alélva tőle, mert egy igazi kincs!

 

Ezen kívül készülve a fesztiválra, egy zseblámpát is kaptam anyáéktól, ami elképesztően édes, ugyanis egy kis disznót formáz. Rózsaszín, és rá van festve a malacka. Emellett pedig tudjátok, az a felhúzós lámpa, amibe nem kell elem, hanem nyomkodod a gombot vagy tekered rajta a kart, akkor világít (dinamós zseblámpa). Mi ezt csuncsunlámpának hívjuk, mert az egyik barátom így hívja. A pontos sztorira már nem is emlékszem, de neki vannak ilyen fura, gyerekkori elnevezései, és ez például abszolút bejáratott fogalommá vált a társaságunkban. Ennek a csuncsunlámpának tehát nagyon örültem, mert sosem volt normális zseblámpám, és éjjel a sátorban eléggé fontos, hogy akadjon egy, ráadásul ez annyira aranyos, hogy szerelmes vagyok belé :) A Möbelixben vettük, 8-900 Ft volt, és van belőle majmos, tehenes, tigrises, pingvines és kacsás is. Mindegyik nagyon édes!


Holnap folytatom a nyári holmik bemutatását, addig is mindenki fusson, és nézze az Ace Ventura 2-t, mert a VILÁG LEGJOBB FILMJE! (Na, jó, nem, de imádom, mert egész gyerekkoromban ezt néztük az unokatesóimmal az Ötödik elem mellett.)

Hölgyek, Ti vásároltatok mostanság szuper dolgokat?


csók!
                 bibonapsugár