2016. március 13., vasárnap

Visszatérés - olaszosan!

Kedvesek!

Igen, visszatértem az éterbe! Rengeteg dolog történt az elmúlt időszakban, és sokan hiányoltátok a blogot, így arra jutottam, hogy bár húzós lesz, de igyekszem ezt-azt írogatni. Magam miatt is egyébként, mert hiányzik hogy beszámoljak Nektek a szerzeményekről, benyomásokról, meg egyéb dolgokról is, mint régen. Nem fogok sokat szabadkozni, dolgoztam, külföldön voltam öt hónapot, nem volt kedvem leülni a gép elé pötyögni, meg fotózgatni, viszont most érzem magamban a lelkesedést, és Bennetek is.

Kicsit alakítottam a kinézeten, és továbbra is többnyire beauty témákkal fogok jelentkezni, viszont receptek, utazós beszámolók is helyet fognak kapni, zene, divat is, majd meglátjuk. Nagy tervem volt, hogy egy dm box beszámolóval térek vissza, de nem jön ez nekem össze, már második alkalommal, Anya e-mail címét is használva, nem sorsolnak ki, így mást kellett találnom. 

Arra gondoltam a továbbiakban úgyis meg fognak jelenni ezek a dolgok, így egy kalap alatt bemutatom Nektek, hogy mik azok a kozmetikumok és sminktermékek, amiket Olaszországban vásároltam magamnak, beváltak, és napi szinten használok. Tudom, problémás a téma, hiszen olyan márkákról lesz szó, amiket itthon sajnos nem lehet beszerezni, de ha valaki külföldön jár, akkor mindenképp ajánlom, hogy nézzen körül a drogériákban, mert köztudott, hogy igazi kincsek várnak ott is ránk! Az árakat nagyjából tudom csak, 310 Ft-os árfolyammal váltok, úgyhogy kb.-ra írok majd :) A márkákra kattintva megnézegethetitek az adott márka honlapját is.


Bottega Verde.

Először azt hittem, hogy ez az Yves Rocher, csak valamiért más néven működik Olaszországban, de rájöttem, hogy nem. Ebből kitalálhatjátok, hogy mi ennek a márkának a fő irányvonala. Természetes alapú, illatos kozmetikumok. Rengeteg szuperillatos dolgot lehet kapni, én a Pepe Rosa termékcsalád megszállottja lettem. A neve is mutatja, hogy bors és rózsa illat dominál a termékekben. Van parfümöm, tusfürdőm és kézkrémem is. 
A parfümből betáraztam előre, mert egy igazi tavaszi, virágos, friss illat. 30 ml és eredeti áron 22 EUR, én viszont mindkét alkalommal 8,5EUR-ért vettem leárazva, ami 2600 Ft.
A tusfürdő illata is intenzív, nem ragacsos, jó vele fürdeni, 400 ml, eredeti áron 7, leárazva 4 EUR, azaz 1250Ft.
A kézkrém kicsit masszívabb nekem, így lefekvés előtt szoktam bekenni vele a kezem, hogy éjszaka szépen beszívódjon. Közepesen gyorsan szívódik be, és jól hidratál, de nekem nem száraz a bőröm, így kicsit hosszabb idő kell neki. Ezt is leárazva vettem, mert eredeti áron 12EUR lett volna, úgy emlékszem 4 EUR lehetett, és 75ml. 



Nem Pepe Rosa, viszont egy mézes, lime kivonatos nappali arckrémet is vettem, és mivel hiszek a méz erejében, így ha más nem, akkor a placebo működik ezzel a krémmel. Jól hidratálja a most éppen száraz bőrömet, nem zsírosítja, hamar beszívódik, nincsen erős szaga, nem vizes állagú. 22EUR az eredeti ára, amennyiért biztos, hogy nem vettem volna meg, úgy emlékszem féláron szereztem be, 50ml-es kiszerelés.




A csomagolásra is felhívom a figyelmeteket, mert szerintem szépségesek.

KIKO

Nagyon fog hiányozni a KIKO is, és nem is értem, hogy miért nincs nálunk itthon, mert óriási sikerük lenne. Olyasmi, mint a Pupa, csak kicsit olcsóbb, viszont remek dolgokat lehet beszerezni, főleg leárazások idején. Az olasz leárazások általában 50-70%-ot jelentenek, nem 20%, mint itthon, de az árakból láthatjátok, hogy sokkal drágább minden alapban, viszont a sales idején itthoni viszonylatban is jó áron lehet vásárolgatni. Szóval KIKO
Az 1,9EUR-s körömlakkokkal kicsit elragadtattam magam, és minden színt megvettem, ami tetszett, mert kevesebb mint 600Ft-ért jó minőségű lakkokhoz juthattam hozzá, így csomó régi szo-szo lakktól váltam meg cserébe. Egy rétegben is már szépen fednek, ami ritkaság, emellett szupergyorsan száradnak ezek a lakkok! A tartósság változó, kb. 3-5 napot tippelnék, amíg még kulturáltan néz ki, viszont nem lepattogzanak, hanem a köröm hegyéről kezdenek el lekopni. Árnyalatok: 275, 226, 519, 338, 372, 303.



A másik akció az 5 termék 10EUR-ért promóció volt. Itt választottam egy szemhéjpúdert, ami golden rose árnyalat leginkább (KIKO Infinity Eyeshadow 22 Metallic golden rose), egy kitekerős vékony kis rúzst (KIKO Smooth Temptation Lipstick 06 Rosewood), rám jellemző sötétebb nude árnyalatban, két félmattra száradó szaténlakkot (KIKO Velvet Satin Nail Lacquer 694 Honeydew melon és 695 Ivory Taupe), és egy fekete-kék-zöld csillámos másik lakkot, árnyalata: 524. 



Van még innen egy ajakfilcem, de most már kijelentem, hogy az ajakfilcek rosszak. Nekem. Komolyan, az állag, a fedés, a szárítás, borzalmas lányok, én próbáltam több márkát, és a kézre való swatcholás szuper, lelkes az ember, de az ajkakon nekem egyszerűen nem működik. Ha alá hidratálok, akkor nem megy fel a festék az ajakbalzsam rétegre, ha száraz ajkakra viszem fel, akkor foltos lesz, és úgy néz ki a szám, mintha sebes lenne az egész... 

Deborah Milano

Imádom a Deborah termékeit! Ez kint a legolcsóbb drogériás márkák egyike, és ennek ellenére fantasztikus termékeket köszönhetek nekik! Az első egy púder, ami egy sima púder, nem ennek köszönhetem a rajongást, La Cipria 29-es árnyalatban. 10,5 EUR az eredeti ára.


Jön az izgalmas rész! Régóta kokettáltam a sötét rúzsok gondolatával, és nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de szerintem a rúzshordás nagyon összefügg a lelki állapottal. Egy rúzst tudni kell viselni, és ezt a saját tapasztalataim alapján mondom. Kell egy bizonyos szintű magabiztosság, vagy épp érettség egy nőnek, hogy eljusson oda, hogy igenis rúzst fogok viselni. Manapság rengeteg fiatal lány rohangál vérvörös ajkakkal, ami nem baj, jó nekik, hogy ennyire tisztában vannak magukkal, én kb. két éve jutottam el oda, hogy mertem rúzst használni. Ősszel pedig eljött a pillanat, amikor megvettem egy nagyon sötét, egészen lilás-bordós rúzst, és imádom! Teljesen más karaktert tud adni, elképesztően drámai hatása van, és ne feledjük el, hogy a lilás-kékes árnyalatok optikailag fehérítik a fogat, így az én nem hollywoodi mosolyomnak nagyon jót tesz ez a kis szépség. Il rossetto 807 árnyalat, 8-9 EUR körül van.


A másik kedvencem is ilyen, egy kontúrpaletta. Deborah Contouring palette, 12 EUR körüli áron kapható. Akik járnak velem drogériába, minden alkalommal végighallgathatták, hogy micsoda dolog, hogy az alap drogériákban nem lehet normális kontúrpalettát venni, mit képzelnek ezek magukról? Lehet kapni külön highlightereket, pirosítókat, és bronzosítókat (ami nem kontúrszín!), de egyben lehetetlen találni! Persze, webshopokból lehet rendelni, de én kontúrozáshoz szeretném látni élőben a színeket, mert nem mindegy, milyen árnyalatot használok.
A kontúrozást nem régen kezdtem el, és közel sem vagyok még profi benne, de igyekszem gyakorolni, és a jövőben majd szeretnék több terméket is kipróbálni etéren, de egyelőre a kezdő készletemmel nagyon elégedett vagyok. Sokáig úgy gondoltam, hogy a lealapozott bőrhibás arcon nagyon csúnya tud lenni a kontúr, viszont be kell látni, hogy az egyszerűen lealapozott arc sem jó választás. Szerencsére a bőrön az elmúlt fél évben többnyire letisztult, voltak kritikus időszakok, de mikor nincsenek?!


Ebben a kis palettában négy szín van. Egy highlighter, egy sötétebb és egy világosabb kontúrszín, illetve egy harmadik barna, ami talán bronzosítóként funkcionálhat, de még nem jöttem rá teljesen. A highlighter álomszép szaténfényű, nem nagy csillámos, szuperül lehet a belső szemzugot, a szemöldökcsontot, és az arccsontot kiemelni. A két kontúrszín matt, nem csillog, az egyik kicsit narancsosabb, az inkább barnásabb bőrre használható, a másik viszont jóval sötétebb, így finoman kell bánni vele. Nem világos bőrűeknek való paletta, ez fontos. Könnyen barnulok, az én tónusaimhoz jól használható. 
Szépen eldolgozható, tartós kis cucc, könnyen lehet vele tanulgatni a fogásokat, én nagyon megszerettem.

Aqua alle Rosa

Sosem voltam oda a rózsa illatért, sőt, kimondottan utáltam. Valamiért viszont teljesen beleszerettem ebbe a rózsavizes termékcsaládba. Elfogyott a micellás vizem, és ha valamim elfogyott kint, akkor igyekeztem olyan terméket választani helyette, amit itthon nem tudnék megvenni. Így vásároltam meg ezt a rózsavizet, micellás víz helyett. Aztán megvettem a márka micellás vizét is... meg arckrémet is... 
Frissítő, tonizáló rózsavíz elvileg az eredeti termék (12EUR körül), én ezzel reggelente szoktam áttörölni az arcom, és este, ha aznap nem viseltem sminket. Ha viseltem, akkor a rózsavizes micellás vízzel mosom le. A nappali arckrém (9-12EUR) a most éppen száraz bőrömhöz nem jó, így azt akkor használtam, amikor még ősszel inkább olajos volt. A termékek természetes alapanyagúak, és a Robert's család tagjai.


Ők tehát a kis olasz kedvenceim, akiket napi szinten használok (na, jó, a bordó rúzst azért nem), és beváltak. Szerencsére viszonylag gyakran jutok el külföldre, mert nem tudok megülni a seggemen az elmúlt egy-másfél évben, így nem kell örökre búcsút mondanom ezeknek a termékeknek.

Nektek van valamilyen itthon nem kapható kedvencetek?




                     csók,
                                    bibonapsugár


2015. május 22., péntek

TESZT: Alverde szemöldökceruza

Kedvesek!

Ismét tanulnom kéne, de legalábbis készülni Borsókám esti lakásavató bulijára, ehelyett egy régen várt bejegyzésnek álltam neki. Azért régen várt, mert régen nem írtam semmit. Van ezer félig kész poszt a tarsolyomban, de most kiragadtam egy kis részletet belőlük, mert azt tapasztaltam, érdekelne Titeket egy ilyesmi termékteszt. Mi is ez?

JOY hétvégés zsákmány posztot nem tettem ki, mert egy link nőszemély vagyok, viszont vettem egy olyan szuper kis kencét, ami megér egy misét (de egy posztot mindenképp)! A DM-ben császkálva az Alverde pult mellett mindig gyanakodva haladok el, mert hosszú évek alatt sem tudtak teljesen meggyőzni. Múltkor vettem ott egy ásványi púdert, amit nagyon szeretek, bár, a tartósságáról nem érdemes beszélni, mert megérkezett a meleg, és az én bőröm fényességéhez annyira nem elég az a púder, hogy valamit sürgősen be kell szerezzek helyette... 


Tehát nem vagyok meggyőzve, de! Vettem egy Alverde szemöldökceruzát 01 Blond árnyalatban JOY hétvégén, amit nagyon megszerettem. Mint már említettem, minden sminkeléskor egy nagyon régi, no name szemhéjpúderrel és az Artdeco szemhéjprimeremmel szoktam megoldani a szemöldököm láthatóvá tételét, ez azonban most megváltozott. 

Szóval két árnyalatban volt kapható ez a cucc: egy sötétebb barna, és ez a világos. Mivel szőke vagyok, és nem akarok bolondnak tűnni, így természetesen a világosat vettem meg. 1299 Ft lett volna teljes áron, amit én igencsak drágállok, de egy 50%-os kuponnal hála 650 Ft-ért az enyém lehetett, ami mindjárt jobb összeg.


A ceruzának két vége van, egy ceruzás, és egy kis fésűs. A fésűs végén masszív, rövid sörték vannak, így nem hajladoznak ide-oda, hanem tényleg használhatóak. Kicsit talán hosszan helyezkednek el a sörték, így furcsa pózban lehet vele formázni a szálakat, de nem vészes.


Azt megállapíthatom, hogy ha nem figyelek, akkor nagyon hamar el fog fogyni, a legutóbbi swatcholás, meg festegetés után már hegyeznem kellett egyszer, de azóta meg alig fogy, így nem igazán tudom eldönteni, hogy mennyi ideig fog kitartani. A festék egyébként egészen izgalmas, ilyen viaszos állagú, szépen pigmentált, de nem túlzottan, így szuperül meg lehet vele rajzolni a szemöldököt, illetve könnyen ki lehet tölteni az üres részeket a szemöldökben. A színe jól illeszkedik egyrészt a tónusaimhoz, másrészt a hajszínemhez, így nekem ez az árnyalat szinte tökéletes. 



 Itt láthatjátok a különbséget a megrajzolt, és a festetlen szemöldököm között. Szerintem a látvány magáért beszél, nekem nagyon tetszik, hogy ilyen lágy vonalakat lehet vele csinálni, és természetesnek hat a végeredmény. A szőke lányoknak, akiknek hozzám hasonlóan "láthatatlan" szemöldökük van, én ajánlom ezt a ceruzát, mert ha nem is sminkelitek magatokat, akkor a szemöldök megrajzolása pár pillanat mindössze, és nagyon szép keretet ad az arcnak, a szemeknek ez a kis rásegítés. A hétköznapokban nem vészes, ha nincs szemöldökünk, de a fotókon furcsán hat, ezt tapasztalatból mondom. Nem kell nagy szakértelem sem, hiszen ez egy ceruza, így praktikus a használata, a fésűnek köszönhetően pedig szépen elrendezhetőek a kusza szálak is. A viaszos állag miatt pedig nem csak megszínezi a szemöldököt, de valamennyire helyén is tartja, ami szuper.

Összegezve tehát, hajrá szőkék, vegyetek Alverde szemöldökceruzát, mert jó!


csók!
            bibonapsugár





2015. április 11., szombat

SZERZEMÉNY: Glamour-napok, Pink Panda

Kedvesek!

Nyilván, egy jó kis Glamour-napokat semmi pénzért nem hagynék ki, így lássuk, mit szereztem a héten! Azért a héten, mert a Pink Panda rendelésemet is befotóztam Nektek! Most teszteket nem nagyon írok, max. 1-2 megjegyzésem van, mert még nem tapasztaltam ki a termékeket.


Először is! El kell mondjam, hogy visszatért a hitem a kuponokkal kapcsolatban, ugyanis Ti is tapasztalhattátok, hogy az utóbbi 1-1,5 évben, elkezdték a drogériák (leginkább a DM) azt játszani, hogy leárazták a kuponos cuccokat. Egy időben meg nem jöttek ki az 50% kedvezmények, csak 33% volt és így tovább. Örömmel jelentem, hogy feltámadt hamvaiban az oly szeretett rendszer, sőt, jobb, mint valaha! RENGETEG 50%-os kupon volt, és nem játszották be a leárazás témát sem, ha igen, akkor viszont lehetett használni hozzá kupont.

Kezdjük a ruhákkal, abból kevés van, de annál zseniálisabb! Nagyjából 3 éve szeretnék egy bordós, lilás bőrkabátot, és egy hete megpillantottam A KABÁTOT. Azonnal spekulációba kezdtem, és végül megvettem. Sajnos, nem volt a méretem, de az egyel kisebb is egész jó volt, és mivel komoly érzelmi töltet is volt, így velem kellett jönnie a passzentosság ellenére is. A C&A-ban vettem, 20%-os kuponnal... 12 000 Ft volt. Áúcs.
Az F&F-ben vettem egy super soft farmert ("looks like a jeans, feels like a legging"), és két fekete harisnyát. Skinny farmer, nem jegging, és tényleg nagyon puha, emellett pedig konkrétan 3 számmal kisebb is jó volt belőle, annyira sztreccs. A legkisebbet vettem, hogyha nyúlik, akkor is jó legyen, úgyhogy még be kell járatni. A nadrág olyan 5000 Ft körül volt, a harisnyák meg a 2 db egy ezres, 60 denes, sima fekete. A képeket utolsóként készítettem, így ezek kevésbé jók, bocsánat miattuk, a kabát színe hideg árnyalatú, sötétlilás inkább, itt a lámpa miatt ilyen sárgás, sajnos.



A Pink Panda rendelésben két rúzs, egy szemhéjpúder paletta érkezett. Az egyik rúzs ajándék volt, és meglepő módon, nem idióta színű! Sőt, majdnem olyan, mint amit én is választottam. Ez egy Makeup Revolution rúzs Treat árnyalatban. 690 Ft lenne, de ugye ajándékba kaptam. Szokásosan az a szín, amit nem tudok meghatározni, de mindenhol keresem, Nudenak nem mondanám, inkább olyan narancsos, rózsaszínes, de sötétebb, nem tudom, komolyan. Kiindulási alapként a MAC régen kapható Spice vagy Spicy árnyalatát tudnám mondani, mert mindenhol azt a színvilágot keresem.


A másik szintén MUR a #LIPHUG rúzs, To get lucky árnyalatban. Ennek az állaga sűrűbb, ragacsosabb, kicsit bordósabb a színe. 1290 Ft, ami nem olcsó, szóval ajánlom neki, hogy jól teljesítsen...


A paletta egy limitált kiadású I Heart Makeup I Heart Obsession paletta Pure Cult verzióban. 1590 Ft, 10 szín van benne. Álom szép! Féltem (a korábbi bejegyzésben említett) túl barnás színvilágtól, de szerencsére tökéletes. Gyönyörű koszos rózsaszínek és barnák vannak benne, matt és csillámos egyaránt. Teljes a szerelem! Egyelőre szépen pigmentáltnak tűnik, bár, annyira nem erős, emellett a tartóssága, hát, nem tudom. Szemhéjalappal egész jó, de a Sleek és az Estée Lauder palettáim jobbak azért.


Még rendeltem egy vicces dolgot, ez egy Eye Majic instant szemhéjpúder szett. 390 Ft volt, gondoltam így leárazva ki kell próbálnom. Ennek az a lényege, hogy a csomagban van 2x2 kis szivacs, amire fel van festve 3 szín. A szemhéjadhoz nyomod és tádá, kész a szemsmink. Na, hát, nehogy azt higgyük, hogy ilyen egyszerű! Egyrészt, szemhéjalap nélkül értelmetlen, mert semmi tartóssága nincs. Másrészt, adott kombinációk vannak, így meg van kötve az ember keze, én egy rózsaszín-barna kombinációt vettem. Az első használat szerintem kicsit erős, emellett nagyon élesek a vonalak, így satírozni kell. Szerintem annyi idő alatt mire ebből varázsolsz egy szépen eldolgozott sminket, simán lehet egy olyan felrakni, amit magadnak, a megszokott színeidből készítesz. Vicces, elhasználom azért, többször is jó, mert csomó fennmarad a szivacson.


Na, drogériákhoz átevezve. A Rossmann cuccoknál nem tudok árakat mondani, mert ott volt ugye 50%-os kupon, meg sima Rossmann kupon, meg 10%-os, így fogalmam sincs, hogy mi mennyi volt végül. Vettem két csomag JimJams pórustisztító tapaszt, szeretem, jó, kell. Vettem egy Rimmel BB-krémet, ami az új kedvenc BB-krémem, az első tubus már kezd kifogyni, így kellett az utánpótlás. Ez egy matt finisű BB, light árnyalat (még medium kapható, de az max. nyárra, mert a light nekem tökéletes még most is, és nem vagyok világos bőrű), tartalmaz SPF 15-öt, ami szuper, emellett elég jó fedése van, és tartós. A száraz részeket sajnos kihozza, lévén, hogy fénylő bőrre van, szóval száraz bőrre nem ajánlom, kombinálton elmegy.


Régóta áhított termék következik!!! Az Astor Soft Sensation Lip Color Butterje. 2800 Ft-ért enyhén szólva nevetségesen túlárazott, azonban erre jók a kuponok, máris több, mint 50% kedvezménnyel tudtam megvenni. A 014 Amazon chick árnyalatot választottam, és két napja imádom. Nagyon puha, könnyen kenhető, szép a fénye és a színe, de nem egy tartós termékről van szó. Ehhez képest viszont meglepően jól bírja! Az illata is finom, és öröm használni, így szívesen kenegetem vele az ajkaimat, ha úgy látom, hogy halványul vagy teljesen eltűnik. Nem kezd el darabosodni, nem szárít, tényleg szuper, de féláron, teljes áron ugyanis röhejes...


Utolsóként vásároltam egy Alverde ásványi púdert a DM-ben, mert izgatta a fantáziámat ez az ásványi púder dolog, és gondoltam fél áron a hülyének is megéri, ráadásul ugyebár természetes is. Első próbára nagyon tetszik, isteni édeskés illata van, én imádom, hogy érzem magamon. Ha valaki az illatmentes dolgokat kedveli, akkor nem ajánlom, én viszont itt szagolgatom folyton! 01 Porcelain árnyalatot vettem, mert nekem a smink fixáláshoz, mattításhoz kell tulajdonképpen, nem a fedés miatt, és erre kiváló egyelőre. Kérdés, hogy a mattító hatás meddig működik, remélem, sokáig, mert nagyon szimpi kis kence! Egyébként egy magasabb tégelyben van, amiben egy lukacsos műanyag lapon keresztül lehet a púderhez jutni. Még sosem használtam ilyet, de szerintem nincs vele baj, egy kis rázással kijön a por. Mert por állagú, nem a kemény, sűrített verzió. A kis ecsetemmel jól felvihető az arcra, eddig nagyon tetszik. 1699 Ft lett volna, de most 850 Ft-ért vettem meg kuponnal.


Még egy extra termék! A szobámba száműzött, nem használt sminkcuccaim között találtam egy Lovely Sunny Blusher pirosítót, amit még Dórikától kaptam valamikor, és mivel nem pirosítózok, bevágtam egy dobozba. Chocolate dessert árnyalat, és ásványi pirosító! Krémmánián megoszlanak róla a vélemények, én nagyon megörültem most neki, mert szeretnék kontúrozni, és ez nem túlságosan pigmentált, így jól lehet vele dolgozni. Emellett könnyen el lehet satírozni is. Talán érdemes lenne egy kicsit világosabb kombót keresni belőle, mert picit túl sok nekem, de nem bohócos, csak még szokatlan inkább.


Összességébe nagyon elégedett vagyok a kis zsákmányaimmal, bár, az önuralmam hatalmas, ezt be kell látnom. A MUR paletta azért kellett, mert a többi palettám mindennapos színei vészesen fogynak, és kellett egy alternatíva, hogy ne legyen megint az, hogy elfogy 3 szín az Estée Lauderből, a többi meg ott áll. A púderem kifogyóban van, ahogy a BB-krémem is, a kedvenc nadrágom meg szétszakadt, fekete harisnyám meg gyakorlatilag nincs, mert vagy legging, vagy bundás belül, vagy szakadt a többi... A kabát és a lipbutter régi vágyam volt. Egyedül azért vagyok szomorú, mert akartam egy highlighter-kontúrszín palettát, amiből nem találtam megfelelőt... 

Remélem, Ti is vásároltatok egy kicsit, ha nem, akkor ne aggódjatok, mert májusban jön a JOY hétvége! Én akkor nem nagyon szoktam, mert ezerszer rosszabb kuponok vannak, de idén lehet, hogy ott is csoda történik?

csók!
             bibonapsugár



2015. április 6., hétfő

TESZT: Sleek i-Divine Oh so special... szemhéjpúder paletta

Kedvesek!

Anyátok egy link nőszemély, és mindennel el van csúszva, és tanulás mellett ugyan nem, de helyette szívesen ír Nektek bejegyzést. Szóval, rengeteg dolgot felhalmoztam az elmúlt fél évben, amiről nem tudtok semmit, így gondoltam ideje egy tesztet prezentálni! Még ezer éve nagyjából, rendeltem egy Sleek i-Divine Oh so special... szemhéjpúder palettát, és már egy ideje használatban is van, így elég jól be tudok Nektek számolni a benyomásaimról vele kapcsolatban. 


Korábban ezt írtam róla:

"A Sleek palettáról tudni kell, hogy nagyon jutányos áron lehet hozzájutni. A Sleek honlapjáról és a Make Up Plaza oldaláról is lehet rendelni. A Sleeknél azt hiszem 4 dollár a szállítás, a MUP esetében valamennyivel kevesebb, de minimális az eltérés. Olyan 2900-3200 körül van az áruk, nem emlékszem pontosan, de a linkeken meg tudjátok nézni.
Azért jutányos, mert egyrészt van egy rakat verzió az i-divine paletták között. Másrészt gyönyörű színek vannak ebben a palettában! A többiben is, de az én ízlésemnek ez felel meg legjobban. Harmad-negyed-ötödrészt nem porol, jól satírozható és pigmentált színeket kapunk. Hátránya is van, sajnos, mégpedig az, hogy szemhéjalap nélkül a tartóssága nem túl jó. Viszont a színek szépsége, a paletta csomagolása, és az egész kárpótol emiatt az apróság miatt, ami szemhéjalappal egyébként is orvosolható. Imádom! Imádom!"

Azóta kitapasztaltam ezt a kis dögöt, szóval itt-ott cáfolni fogom magamat, ezen ne lepődjetek majd meg.

A Sleek termékeit a saját honlapjukról, de Pink Pandáról vagy a Make Up Plaza felületéről is meg tudjátok rendelni (más helyekről is szerintem, de most hirtelen ezek jutottak eszembe). Én utóbbiról rendeltem, mert a Sleek webshopba kapott kupon mínusszal és a szállítási költség plusszal kb. ugyanannyi volt, picit olcsóbbra jött ki így. Ez valamikor ősszel volt, mi a helyzet most?

Pink Pandán egy százassal drágább (2990 Ft), ott van 3000 Ft-os vásárlási limit, és a legolcsóbb szállítás 690 Ft. A swatchok nagyon jók ennél a palettánál, az én bénázásom mellett mindenképp nézzetek rá (fenti link).

Make Up Plaza szállítási költsége változó. Attól függ, hogy otthonra, postára, Pick-Pack pontra kéred. A legolcsóbb a postai átvétel 536Ft, én ezzel nem foglalkoztam, itthonra kértem, ami 673Ft (a lustaság felülírja a spurságot néha). A paletta itt 2885 Ft.

Saját webshoppal a probléma jelenleg: a magas dollár árfolyam. A 12 $ átszámolva 3200 forint körül jön, ki ami már 300Ft-os eltérés az alap árban az itthoniakhoz képest. Ehhez jön a 3-4$ adó és a 3$ szállítási költség, így egy kellemes 18$ végösszeghez érünk kuponkód nélkül, ami bizony 4800Ft. Mondjuk egy 20%-os kuponnal 2-3$-t lehet spórolni, amivel még mindig 4000 Ft a végösszeg.

A Sleek termékek egyébként elég jó, mit jó, szuper áron elérhetőek többnyire (van 1-2 felárazott termékük mondjuk), de csodálatos dolgokhoz lehet hozzájutni a jóvoltukból, amennyiben az valuta árfolyamok is kedveznek. Az i-Divine paletták például verhetetlenek szerintem, (nyilván, nem egy UD Naked paletta, ami teljesen elérhetetlen), ár-érték arányban zseniálisak. Egyrészt kb. 3000 forint, másrészt minden paletta 12 színt tartalmaz, és harmadrészt pedig rengeteg palettából lehet választani. A natúr palettájuk annyira nem vonzott, bár, arról hallottam először, de én teljesen natúr sminket nem nagyon szoktam csinálni, mert a kék szememhez nem szeretem a barnás árnyalatokat. Az Oh so special... palettát rendeltem meg, ami szerintem a legcsodálatosabb kis válogatás az i-Divine paletták közül, egyszerűen meseszép színek vannak benne.


A paletta csomagolása nagyon szép (a papír doboz), elraktam a bejegyzés miatt, hogy megcsodálhassátok majd Ti is. Nekem nagyon tetszik! Maga a paletta matt fekete, rajta Sleek felirat, semmi izgis, eléggé megmaradnak rajta a tapinyomok. Kicsit nehezen nyílik, szóval nem tipikus körömlakkímélő csomagolás. Belül tükör, és a szépséges színek, illetve egy fólia lapocska, amelyen a színek fantázianevei találhatóak. Én ezeket imádom! Nagy álmom, hogy sminktermékek neveit találhassam ki.


Térjünk rá a színekre. Leginkább barnás, rózsaszínes árnyalatok kaptak helyet a palettában, csillámos és matt színek egyaránt. A paletta matt színei gyakorlatilag a natúr, nude smink elkészítéséhez tökéletesek. Az én nude palettám tehát itt található meg, először ezekkel kezdem.


BOW - Egy egészen világos bőrszínű árnyalat, a pigmentáltságával nekem vannak problémáim, így nem ez az erőssége a készletnek, emellett én a belső szemzugba és a szemöldökcsontra jobb szeretem a kicsit fénylő, csillámos világos színeket, mint az ennyire matt típust. A swatchon látni a pigmentáltság hiányát, tekintve, hogy nem látszik konkrétan!

THE MAIL - Ez egy tejkaramella szín, kicsit hajaz tudjátok a külföldről kapott csomagok borítékjának színére (vagy csak a név miatt képzelem ezt?). Ezek a "narancsos" barnák pont azok a színek, amelyek nekem nem állnak jól. Nem nagyon használom, egyébként picit porzik, jobban, mint a Bow, de pigmentáltabb cserébe.

BOXED - Na, most jönnek a hidegebb, sötét barnák, ezt a színt előszeretettel szoktam a mélyítővonalnál alkalmazni. Nem porzik, nem is nagyon pigmentált, de ebben az esetben nem is baj, mivel vigyáznom kell a barna árnyalatokkal, mert egyszerűen nem néz ki jól rajtam, így az alul pigmentáltsága az én esetemben előnyére válik!

WRAPPED UP - Gyakran készítek rózsaszínes sminkeket, amihez ez a szín tökéletes a sötétítéshez és a mélyítő vonalra. Ez egy kicsit lilásabb barna árnyalat, mintha mályvás lenne, így nagyon szépen kombinálható a rózsaszínekkel. Szépen pigmentált, kicsit porzik. A pigmentáltság ennél a palettánál porzással van kombinálva? Na, mindegy, abszolút nem vészes egyébként, alig észrevehető ez a kis hibája, így nem von le az értékéből.

NOIR - Bár, nem nude, de most ide soroltam be. Szóval ez egy brutál fekete. Annyira brutál fekete, hogy nem merem használni, mert a végén pandának sminkelném ki magam. Elképesztően óvatosan kell vele dolgozni, mert a hiperpigmentáltsága mellett, hiperporzása is van, így a lehulló kis festék, remekül el tudja rontani a teljes szem alatti alapozást, ha nem figyelünk oda. Néha mikor rebellis hangulatomban vagyok, az alsó szempillasor tövébe szoktam egy keveset felrakni, de ez elég ritka, szóval szegény kihasználatlan.

A személyes nude palettámmal így végeztünk is, most bemutatom Nektek a két matt rózsaszínt, amelyek nagyon cukik, de emellett nagyon élénkek is, így gyakorlatilag nem használom őket. Kár, értük, mert szépek, de nem tudom elképzelni, mikor tudnám viselni. Maximum, ha póninak akarnék tűnni (ez elég gyakori amúgy), de valahogy ezeket a napokon se nyúlok hozzájuk.


PAMPER -  Ez számomra egy neon babarózsaszín, ha létezik ilyen, akkor tutira ez az a szín! A pigmentáltsága erőteljesen problémás, de lehet építeni, úgy nagy nehezen ki lehet valami színt csikarni belőle, de köze sincs ahhoz, amit a szemhéjpúder mutat a kis tartóban. 

RIBBON - Ez bezzeg! Élénk rózsaszín, már-már korallos a bőrön, egészen hordhatatlan szerintem, bár, kétségtelenül szuperül mutat a többi között a palettában, így sóhajtozva gyönyörködhetek benne, hogy a szín, amelyet nevör evör nem fogok magamra kenni (kivéve póni esetek). Egyébként elég krétaszerű ez a két szín, ami hát, nem is tudom, nekem nem túl szimpi.

Nem hordom, így elég is belőlük, na de jöjjenek a csodák! A csillámos színek. OMG. Ezek... valami egészen fantasztikusan szépek! Az Estée Lauder paletták miatt valahogy megszoktam, hogy a hétköznapokon is csillámló a sminkem, na, ne ilyen nagy glitter káoszra gondoljatok, a szaténfényű darabokat jobbszeretem. Viszont ezeknek a festékeknek annyira nem tudok ellenállni, hogy szabad utat engedek a csillogásnak. A matt színekkel szemben, itt egytől-egyik nagyon erősek pigmentáltság terén, kicsit porosabbak, viszont ámulatba ejtően szépek. Már nem tudok több szinonimát, amivel leírhatnám, hogy NAGYON SZÉPEK.


ORGANZA - Ma ezzel sminkeltem, és annyira mutatós, mégsem közönséges. Barnával kombinálva álomszép, egészek szikrázó lesz tőle a tekintetem. Egyébként a swatchon ilyen világos korallosnak tűnik. Feltéve van egy erős halvány rózsaszín fénye, más szögből pedig inkább pezsgős a csillogása, így egészen varázslatosan működik használat közben.

GATEAU - Ahhh, és aaaahhh! Hideg, világos rózsaszín, halvány aranyló fénnyel. Nem ragozom, csodálatos, szeretem!

GIFT BASKET - Újabb szép, ám, nem nekem való szín. Bronzos, narancsos, barnás, sajnos ezt így nem tudom használni, mert ez pontosan az a fajta szemfesték, amit arra hoztak létra, hogy nekem ne álljon jól. 

GLITZ - Egy álom! Nagyon jó travi sminket is lehetne vele csinálni (bocsánat, de így van), de mértékkel használva az esti sminket szuperül feldobja. Egy kék szemű embernek egy ilyen kék szemhéjpúderre szerintem szüksége van. Annyira jól eltalált árnyalat, mert nem bili kék, hanem koszos, szürkés kék, és elképesztő. Egyszerűen beleszerettem, én mindig ezt használnám, csak sajnos, bolondnak tűnnék, így ez az árnyalat megmarad "so special" darabnak, amit ünnepi alkalmakkor használok csak.

CELEBRATE - Az előzőhöz hasonlóan ez is guilty pleasure, és legnagyobb bánatomra ritkán használom csak. Nagyon erős és sötét árnyalat, sötétbarnás, bordós, egy csoda, komolyan mondom. Legutóbb pont ilyen bordós sötétítést akartam a szemsminkembe rakni, de annyira erős ez a szín, hogy vissza kellett belőle törölnöm, mert kicsit prostis lett a végeredmény, ami egy családi szülinaphoz nem passzolt annyira, sajnos.

Összességében tehát ez a paletta gyönyörű. Azonban be kell látni, hogy nem nekem lett kitalálva. A wannabe sminkjeimhez tökéletes, a mindennapiakhoz nem. Inkább alkalmi, bulisminkekhez jó szerintem, hétköznapokra sok lehet. SZIGORÚAN csak szemhéjalappal lehet használni, mert egyébként a tartóssága nulla gyakorlatilag. Szemhéjalappal bírja a gyűrődést, most 6 órája van fenn, és nem nagyon mozdult, bár, nem is nagyon volt bármilyen külső hatásnak kitéve a locsolókon kívül (akik nem vödörrel jöttek, szerencsére).


Szerintem ez egyébként egy jó paletta, de vannak vele bajok, ez tény. Ár-érték arányban viszont tényleg szuper, mert egy szép színekből összeállított, szemhéjalappal jól használható paletta, viszont egy kis gyakorlottságot igényel, amennyiben nem akarunk túl feltűnő sminket készíteni vele.   

Egyébként tegnap éjjel rendeltem pont egy olyan palettát Pink Pandáról (I Heart Makeup I Heart Obsession Pure Cult paletta), ami a mindennapi sminkjeimhez kellene, remélem, olyan lesz, mint amilyennek szeretném. Soknak tűnik benne a barna, viszont ha szürkés-ezüstösek, akkor király, mert az a verzió jó nekem. A lényeg, hogy ne a narancsos barnák legyenek... nem tudom elégszer ismételni. 
Ez egy olcsó paletta, 1600 Ft volt (és a rendeléshez 3 ajándékot is küldenek /egy rúzs, és két meglepetés/, ezért döntöttem a rendelés mellett), viszont nagyon-nagyon megtetszettek a színei, és hosszas mérlegelés, összehasonlítás után, a drágább versenytársait legyőzve ő lett a nyertes! Remélem, nem lesz túl vállalhatatlan a porzás-pigmentáltság-satírozhatóság-tartósság, sajnos, magyar tesztet még nem olvastam róla (rossz ómen?), így mindenképp szeretném bemutatni Nektek, ha megjött. 


Jaj, hát nem gyönyörű? <3

Remélem, örültök, hogy tanulás helyett írtam Nektek egy gigabejegyzést, én egészen jól feledtettem magammal a bűntudatot a ritka posztolásom miatt. A héten végig tanulnom kell, szóval, lehet, hogy még jelentkezem!


csók!
            bibonapsugár

2015. március 8., vasárnap

PRAKTIKA: Hidratáló módszereim

Kedvesek!

Zaló legutóbb hozzám fordult, hogy a kiszáradt, kicserepesedett bőrével mit kezdjen, és én hirtelen mondtam neki néhány ötletet, de már akkor elgondolkodtam, hogy erről írni fogok Nektek is. Bár, alapvetően zsíros a bőröm, télen inkább kombináltba fordul, így én is küzdök a szárazsággal. Most megosztom Veletek a praktikáimat!



Először is szerintem mindenkinek szüksége van egy nappali hidratáló krémre. Én a Ziaja kecsketejes nappali krémjét használom (már a harmadik tégelyt, mert sajnos gyorsan fogy), de mindenkinek magának kell kitapasztalnia, hogy melyik termék jó a bőrére. Nekem a L'Oreál krémek például nagyon rosszak, már kétszer is pórul jártam velük, Garnier semleges, a The Body Shop E-vitaminos krém pedig nagyon zsírosít (viszont lehet, hogy az kimondottan száraz bőrre jó, kombináltra nem). Szóval keressetek egy hidratálót, én ezer éve a Vichynek is használtam egy hidratálóját, és imádtam, de már nem emlékszem sajnos, hogy melyik volt az, akkor még nem kötött ez le.


Az éjszakai krém használata nem annyira sarkalatos, de nem árt. Egy éjszakai krém összetevői teljesen mások, mint a nappali krémeké. Sokkal sűrűbb, táplálóbb keverék, ez már az állagán is látszik elsőre. Egészen másképp ápolja a bőrt, mint a nappali verziók.

A második a rendszeres tisztítás. Ha nem is sminkelitek Magatokat, akkor is el kell távolítani a napi koszt az arcról. Ehhez nem kell semmi professzionális, viszont a víz nem elég. Egy micellás víz például tökéletes, mert nagy kiszerelésben kapható, és több mint egy fél évig elég, csak reggel és este töröljétek át az arcotokat vele, semmi több. Ha valaki sminkeli magát, akkor már más a helyzet. A SMINKET MINDIG-MINDIG-MINDIG LE KELL MOSNI! Tudom, hogy rossz, főleg buli után hajnali háromkor, de muszáj. Nem csak a smink viseli meg a bőrt, de az abba tapadt kosz sem tesz neki jót! Szóval alaposan mossátok le a sminket, addig amíg a vattakorong tiszta nem lesz. A ráncosodást is késleltethetitek ezzel, főleg a szem környékén fontos, hogy éjszakánként nem legyen rajta semmilyen festék. Ezt még Borsó is tudja, aki nem sminkel! Vegyetek róla példát, ő mindig ügyel az arctisztítás és arcápolás lépéseire. Sajnos, a sminklemosást azonban szívesen hanyagolja. A ráncai azonban őt is elijesztették ettől a megszokástól.


Igyatok sokat! A kávézás köztudottan vizet von el a szervezetből, így a sok kávézás is elősegítheti a bőr száradását. Jó alternatíva a teázás, én most szokok le a kávéról, és töménytelen mennyiségű zöld és fekete teát iszom a létezésem érdekében. Bár, emellett a kávé szerintem nem segít, inkább a placebo játszik itt is. A napi két liter folyadék ugye az ajánlott, szóval ne felejtsetek el inni, mert ha nem visztek be folyadékot, csak fél litert, akkor ne lepődjetek meg, ha kiszárad a bőrötök.


Most pedig következzenek a személyes praktikáim: 

Az első a SOS segítség: tubusos Carmex. Egy ajakápolóról van szó, de már korábban is említettem, hogy én gyakran máshova is kenek belőle. Szuperül rendbe hozza a száraz bőrt, de inkább kis területeken alkalmazom, például orr környéke, homlok. A Müllerben elvileg jó áron lehet megvenni, a Rossmannban 1000 Forint, ami drágának számít. Szerintem érdemes egyet tartani belőle otthon, mert ha mondjuk az ajkaitokon nem szeretitek, akkor a bőr rendbetételére jó.


A második pedig a méz. Hetente egyszer fél-egy órára bekenem az arcomat mézzel. Leszedés előtt beledolgozom a hidratálómat, és még fennhagyom egy kis időre, majd a krém miatt könnyen lemosható. A méz gyulladáscsökkentő hatású, így szépen leviszi a pirosodást az arcról. Emellett puhítja a bőrt, hidratál. Méz a legtöbb háztartásban van, és csak a hajatokat kell összefogni előtte, szóval szerintem megéri ezt a kevés fáradtságot, mert nagyon meghálálja a bőrötök. Nekem sokkal puhább lesz a bőröm, és a pirosodás láthatóan csökken.


Nagyjából ezeket a tippeket tudom adni száraz bőrre. Testre nekem nem kell túl sok hidratálás, de a sűrűbb állagú testvajak és a természetes vajak-olajok-zsírok (kakaó, shea, kókusz, argán stb.) a száraz bőrű barátnőim, és a blogger világ szerint jók. 


Remélem, tudtam segíteni valamennyit, jó hidratálást!

csók
            bibonapsugár



2015. február 28., szombat

TESZT: JimJams pórustisztító tapasz

Kedvesek!

Remélem, nem fogtok megharagudni, ha a mostani tesztbejegyzéshez nem fogok folyamatábrát csatolni. A cím alapján szerintem ez érthető, azonban a tapasztalataimat, és vicces használat közbeni fotót mindenképp berakok, csak hogy Ti is nevethessetek, ne csak Anyukám.


Nos, nem tudom mikor jött az ötlet, hogy pórustisztító tapaszra van szükségem. Tudni kell, hogy a zsíros-száraz azaz kombinált, és egyben problémás bőröm persze mitesszerekkel is gazdagított, hogy minden meglegyen. Eddig nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel, az arcápolóim és arctisztítóim nem segítenek a mitesszereken, semmilyen szer, de megtudtam, hogy hormonális-életmód függő is a téma, így feladtam a felületi kezelést. Viszont, ha teljesen felületi megoldásra vágytok, akkor érdemes továbbolvasnotok, bár, hangsúlyozom, ez nem megoldás, ez csak tüneti kezelés.

A JimJams márka itthoni létéről nem tudtam, nagyjából egy hónappal ezelőttig, mert sehol nem hallottam-olvastam róla. Aztán valahol rábukkantam erre a tapaszra, és bár, megoszlottak róla a vélemények, gondoltam, miért ne? 399 Ft a Rossmannban, és az arctisztító termékek környékén kell keresni. Három darab tapasz van benne, egyet az orra, egyet az állra, egyet pedig a kétorrú emberek miatt raktak bele. Nem.


A mérete problémás, szerintem nagy, deee amíg a plasztik lapon van, addig olló segítségével lehet méretezni, és a levágott darabokat is fel lehet használni szerintem. A három tapasz egyébként ezüst tasakban van, és az előbb említett átlátszó lapról kell leszedni. Nedves bőrre kell felrakni, és 15 percig fennhagyni, majd lehúzni.

Valamivel át van itatva, aminek elég erőteljes illata van, és nem hinném, hogy jó lenne, ha szembe kerülne, így erre ügyeljetek. Érdemes fürdés után használni, amikor a pórusok a gőz miatt kitágultak.


Hatásos-e? Nekem igen. Van, akinek semmit nem segít, nekem viszont rengeteg szutykot kiszed a pórusaimból, és nem szép látvány, de furcsán jó érzés szokott eltölteni leszedés után a használt tapasz nézegetése. Az államon kevésbé hatásos, de ott is működik, de orron nekem teljesen szuper.

Ha fennmarad a tapaszból valami, akkor simán az arclemosótokat töröljétek át, és lejönnek a tapaszmaradékok, majd hidratáljátok a bőrfelületet. Vigyázni kell a felhelyezésnél, mert ha meggyűrődik, akkor a légbuborék-hiátus miatt nem működik.

Összegezve tehát nekem bevált, és én előszeretettel alkalmazom, ha másért nem, a lelkem nyugtatásáért. De lássuk be, nem lenne teljes az itthoni drogériám enélkül a legtöbb ember szerint haszontalan kis cucc nélkül.


csók!
              bibonapsugár

2015. február 22., vasárnap

Depresszióűző spontán haul

Kedvesek!

Pénteken végre itthon voltam, de Anya már nagyon unta, hogy egyedül van a lakásban, és nem csinál semmit, nem megy sehova, így addig csűrtem-csavartam a dolgokat, amíg végül eljött velem vásárolni. Szuper kis délutánunk volt, és csak a legvégén fáradt el, így nagyon büszke volt magára :) Na, de lássuk, mit szereztünk!

A H&M-ben kezdtünk, mert a FB-on már megosztott pónis vékony pulcsit MUSZÁJ volt megvennem. Félrerakattam telefonon, és gyorsan meg is vásároltam. Egyébként rengeteg gyönyörű dolog volt most a H&M-ben, a fél üzletet el tudtam volna hozni, de mint tudjuk, turkálópárti vagyok, csak különleges alkalmakkor vásárolok rendes butikban. Regisztráltam a H&M hírlevelére, amihez azonnal küldenek egy 25%-os kupont, amit egy hónapig fel lehet használni. Jobb is, mert ez a rongydarab 4000 Ft lett volna, és az ezer forintos spórolás nagyon jól esett a lelkemnek.

 

Ezután bementünk a Müllerbe, ahol gyorsan fújtam magamra egy kis Giorgio Armani Sí-t, mivel a parfümözés lemaradt induláskor. Végül sajnos a JOY-hoz kapott 33%-os L'Oreál kupont nem használtam el, mert a szemhéjpúderek teljesen le voltak pusztítva, és khaki meg rikító kék szemfestékre nincs szükségem. Azonban titkos tervem volt egy Blistex ajakbalzsam beszerzése, amit véghez is vittem! Egy kakaóvajas verziót vettem, mert ha már kipróbálom, akkor valami izgalmasat fogok. 495 Ft volt, ha jól emlékszem. Ezt azért vettem, hogy a kabátzsebemben legyen MINDIG. Megint eltüntettem a Carmexem, épp úgy ahogy a Ziaja kézkrémet, szóval nem tudom mi van velem, az elmúlt egy hónapban... De ez a Blistex mostantól a kabátomban fog élni, és kéznél lesz mindig, amikor épp azt hiszem, hogy nem hoztam magammal ajakbalzsamot.


Az utolsó állomás az Europeumban az Yves Rocher volt, ahol a szülinapi kuponomat akartam beváltani. Mivel a micellás vizem és a Ziaja lemosó vizem is elfogyott, és nagyon hiányzott már a zöld teás tonik, így vettem egyet. Pont le volt árazva, így 1380 Ft-ba került, és kaptam fülbevalót, meg nyakláncot is. Meglepő módon kulturált, sőt, tetszik, és fogom hordani. Azt hittem valami béna műanyag akármi lesz, YR felirattal, de nem! Piros pont!

A tervünk az volt, hogy a Blaháról átsétálunk az Astoriához, mert út közben van Rossmann. Persze, minden kacatos boltba bementünk. Egy kosár-kacat üzletben vettem Anyának két fapofát, amiket a nappaliba fogunk kitenni. Szereti ezeket a fapofákat, és tegnap volt a névnapja, szóval választottunk kettőt. Volt egy órási is, de azt nem akartuk cipelni, meg bizonytalanok voltunk. Mire hazaértünk persze Anya már rákezdett, hogy meg kellett volna venni... úgyhogy szegény Papi mehet majd érte vissza. A kicsik egyébként 400 Ft körül voltak.

Megláttunk egy kiírást a Rossmann felé menet, hogy minden ruha 300 Ft, csak ma! Hát, muszáj volt persze ezt is megnézni. Végül vettünk összesen 900 Ft-ért három darab blézert. Anya egy feketét, én pedig egy korall és egy sötétkék színűt. Kicsit fura rajtam ilyet látni, de annyira imádom a korallszínűt, hogy tuti hordani fogom. A sötétkék meg jó lesz majd, ha kicsit fancybb helyre kell mennem. (Borsókám, a korallszínűről Szex és New York Samantha és Éva nagyi egyszerre jut eszembe, úgyhogy extrán naccsasszonyos vagyok benne, alig várom, hogy lásd!)


Utolsó állomás a Rossmann, ahova a kedvezményes Garnier termékek miatt mentünk, meg mert volt 10% kuponom, és a Müllerből végül nem hoztunk sampont. Vettem micellás vizet, mert elfogyott kb. fél év után, és tökre szerettem, szóval most sikerült 1000 Ft-ért beszerezni. Hársfavirágzat tea is kellett, mert ebben a megfázós időszakban hasznos, ha van itthon. Szeretek hinni a teát erejében, és a hársfa egyébként eléggé leszedál, amellett, hogy segíti a megfázásos tünetek enyhítését, ami mostanság jól jön.
Az Astor állvány is akciós volt, és el kell Nektek mondanom, hogy az Astor lipbutterjei nem hagynak nyugodni kb. szeptember óta. Nálunk olyan 2500 Ft körül kapható, ami botrányosan sok! Internetem kb. egy ezresért lehet rendelni, vagy még olcsóbban. Most a kedvezménnyel is 2000 Ft lett volna, de egyszerűen nem vagyok hajlandó ennyit fizetni érte!


Nem sok, de abszolút eredményes délután volt, én elégedett vagyok. Egyébként kedd, szerda, csütörtök semmi időm, szóval így hét végén tudok csak bejegyzéseket írni Nektek, de akkor sem mindig ígérem. Pár off topic szerzemény is bekerült ide, de az a kosaras bolt király hely, ha valaki szeretne fonott tárolókat venni, mert ezerféle színben, méretben, formában kapható kosarak vannak, és egyébként jó áron, tuti, visszamegyünk még. A hársfatea pedig télen elengedhetetlen placebo eszköz a megfázás ellen!



csók!
              bibonapsugár