A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hónapforduló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hónapforduló. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 29., kedd

Harmadik hónapforduló!

Kedvesek!

Kis szünet után visszatértem, és időközben elérkezett a harmadik hónapforduló is, így ismét összefoglalom Nektek pár szóban, hogy milyen bejegyzések születtek az elmúlt hetekben.

IKON részben Antonia Vairól olvashattatok, aki változatlanul hatalmas kedvenc nálam, egyre több dalát ismerem meg, és a közeljövőben koncertre is tervezek majd menni. A Dolinsko című dalt a bejegyzés óta találtam, és nagyon megtetszett, így emlékek frissítése miatt, vagy éppen, ha nem olvastátok a Hölgyről a bejegyzésemet, akkor hallgassátok meg. Szerintem egy populárisabb jellegű dal, de nagyon szép, és én imádom!

A beat nemzedék irodalmáról és atmoszférájáról is írtam pár sort, ami szorosabban kötődik az IKON részhez. Ebben a hónapban sajnos ez az egyetlen KULTÚRA bejegyzés született, mert a tervezett múzeumlátogatásainkat elhalasztottuk augusztusra. Akkor viszont két kiállításról is fogok posztolni!

Ahogy nézem a bejegyzéseimet, elég változatos a felhozatal. Sok témakörben született egy-egy bejegyzés, ilyen például a GASZTRO rovat is. A szuper könnyű és szuper finom csípős kukoricaleves receptemet osztottam meg Veletek. Remélem, megkóstoltátok azóta, ha nem, gyorsan pótoljátok be, ezeken a hidegebb estéken kimondottan jól jön egy ilyen melengető finomság!

A hónap elején lezajlott VOLT fesztivál kapcsán készítettem egy FESZTIVÁL BEAUTY-KALAUZt, amiben megmutattam Nektek, hogy én mit pakolok a neszesszerembe, ha egy hetes önkéntes sátorozásra, fesztiválozásra indulok. 

A NYÁRI HOLMI részben sok mindent bemutattam Nektek. Először is az Avon SUN+ Maxi Tan bőrszín élénkítő, hidratáló krém béta-karotinnal, illetve a Maybelline the Colossal Go Extreme Volum' vízálló szempillaspirál került terítékre, majd nem sokkal később pedig a Balea testápoló olaja és az essence all about matt! fixing kompakt púderje. Az Avon krém és az essence mattító púder mindennap használt termékek az én házam táján, imádom ők! A Balea olajjal próbálkozom, de már a posztban említettem, hogy meleg időben rémálom lehet a használata. Ezennel jelentem, hogy az! Egész nap olaj folydogált a lábamon, és bárhogy törölgettem, nem jött le. Elképesztően kellemetlen volt az egész napos futkározás közben ezzel foglalkozni... A Maybelline szempillaspirállal egészen addig elégedett voltam, amíg az Estée Lauder spirált ki nem próbáltam. Vízálló spirálnak mindenesetre változatlanul használni fogom.

Át is evezek a KÜLÖNLEGESSÉGEKHEZ. Ebben a hónapban két Estée Lauder termékkel jelentkeztem. Az egyik az eBayről rendelt 8 színű Pure Color szemhéjpúder paletta volt egy pirosítóval kiegészítve, a másik pedig a Sumptuous Estreme Lash Multiplying Volume szempillaspirál, amit Borsótól kaptam a diplomaosztómra. Mindkettőt nagyon szeretem, használom, babusgatom.

Magasabb árkategóriában mozogtam mostanság, most szembesülök ezzel. A PRE-TESZT részben elég sok The Body Shop terméket mutattam be Nektek. A teafaolajos három lépéses arctisztító szettet, a Nutriganics éjszakai krémet első ráncokra, a kamillás sminklemosót, az E-vitaminos nappali hidratáló krémet és a Moringás testradírt. Az arctisztító szett egyelőre nem tett csodát a bőrömmel, ahogy az éjszakai krém sem. Mindenesetre szorgosan használom őket és várom a fordulópontot! A testradír jó, finom illatú, puha lesz tőle a bőröm, de lehet, hogy kicsit erőteljesebb radírozásra lenne szükségem (erre ott van az előző havi mandulás, tengeri sós, olajos testradírom). A kamillás sminkemosó utazáshoz jó, de a teljes kiszerelést nem venném meg, mert csípi a szemem és nem végez tökéletes munkát... Az E-vitaminos arckrém hazsnálatát felfüggesztettem a teafaolajos miatt, de majd visszatérek rá, ha az nem tud semmit felmutatni. A mintaként kapott mandarinos body sorbet-t is elhasználtam, de nem vagyok érte oda, mert szerintem ragad felkenés után, olyan mintha cukros lenne.

A LUSH tusfürdőzseléjét is TESZTeltem, szeretem azóta is, csak sajnos a víz miatt elkezdett szétmállani.

A teafaolaj és a ricinusolaj mindennapos használatban vannak, a hegeim halványulnak, aminek elképesztően örülök! A szempillám és a szemöldököm még nem változott, de igyekszem.

Szerencsére vásárolni is eljutottam ebben a hónapban. Vettem szép virágos cipőt a Deichmannban, vékony pulcsit a C&A-ban, gumicsellót a kínaiban, és két szépséges felsőt a Hádában. Emellett minden statement nyakláncom megérkezett az eBayről. Mindent akciósan vagy alapjáraton olcsón vettem, így ezek miatt külön boldog vagyok!

Izgalmas hónap volt! Közben lezajlott a diplomaosztóm, és azóta kiderül, hogy sikeresen felvételt nyertem mester szakra is! Hurrá, hurrá! A következő hónap elég sűrű lesz, de igyekszem megörvendeztetni Titeket pár izgalmas bejegyzéssel. Kaptam egy új laptopot is,  ami azért jó, mert az előző gépen hiányzott a "c" billentyű, észrevehettétek, hogy néha kimaradtak a posztokból, de ez mostantól már nem fog előfordulni!

A következő bejegyzésig összegezzétek Ti is Hölgyek az elmúlt hetek történéseit, és élvezzétek az elmúlt évek legkevésbé nyári nyarát, amennyire csak tudjátok!


csók!
               bibonapsugár


2014. június 22., vasárnap

MÁSODIK HÓNAPFORDULÓ!!!

Kedvesek!

Ezzel a kis összefoglalóval érkeztem vissza az éterbe. Az államvizsga letudva, még egy felvételi, és végeztem mindennel a nyárra. Fesztiválozás és nyaralás állhat csak a bejegyzéseim útjába mostantól, ez pedig egy szuper hír!

Az elmúlt hónapban jóval kevesebb dologgal jelentkeztem, mint előtte, viszont szerintem nem volt hiány a hasznos és szuper dolgok terén :) Kissé beautymentesre sikeredett a május vége, június eleje, de ez nem jelenti, hogy kiléptem volna a blog keretei közül.

A KULTÚRA rovat futott a leginkább, valahogy abban a témában tudtam leginkább írni Nektek. A három részes fesztiválajánlóval kezdeném az összefoglalómat, a VOLT-, a SZIGET- és a STRAND FESZTIVÁL került bemutatásra. Kevesebb, mint két hét múlva, pedig el is kezdődik a buli Sopronban, én már alig bírok magammal!

Új részt is nyitottam, HELYNEKEM néven, ugyanis szeretném Veletek megosztani a kedvenc helyeimet, ebben a Cafe Elviszemről volt szó, ami új favorit kávézóm.
UPDATE: az Elviszemesek kitették a Róluk írt bejegyzésemet a FB oldalukra. Ezúton is nagyon szívesen, sőt, én köszönöm, hogy vagytok :)

TESZT részben az Yves Rocher arclemosó tonikommal és a Gliss Kur hajregeneráló olajommal ismerkedhettetek, KÜLÖNLEGESSÉGként pedig az elképesztően szépséges Estée Lauder palettámról olvashattatok.

A NYÁRI HOLMIK bejegyzéseket is most kezdtem, de végignézve a polcomon, még jó pár részre számíthattok, mert szuper dolgokat szereztem be mostanság. Az elsőben a Garnier naptejemről, az Yves Rocher zöld teás parfümömről és a BOMB ajakbalzsamomról tudhattatok meg pár dolgot, a második részben pedig a Body&Soul mandulás, vaníliás testpermetét és a Wellness&Beauty mandulás testradírját mutattam be Nektek.

DIY pasztellkrétával színeztem a hajamat több-kevesebb sikerrel, azóta rendeltem egy hajkrétát, az még nem érkezett meg, nem tudom, hogy jobb-e, mint a sima pasztell, de arra jutottam, hogy a pasztellkrétázással vigyázni kell.

Hölgyek, a továbbiakban is szuper közös blogolást kívánok Magunknak, és kellemes, pihenésben, bulizásban gazdag nyarat! Köszönöm, hogy velem tartottatok eddig is, és remélem, ez nem fog változni a jövőben sem :)


csók!
                 bibonapsugár

2014. május 20., kedd

BOLDOG ELSŐ HÓNAPFORDULÓT!!!

Kedvesek!

Boldog első hónapfordulót!!! 

Igen, azt hittem, nem jön el ilyen, hamar, de mégis. Már egy hónapja küldöm az éterbe a bejegyzéseimet, és a mai ünnepi bejegyzésben szeretném Nektek nagyjából összefoglalni, hogy eddig miről olvashattatok, és mik voltak a személyes kedvenceim :)

Az IKON bejegyzéseimben megismerhettétek örök kedvencemet és divatpéldaképemet Lauren Conradot, a kedvenc divattervezőmet Elie Saabot és szépséges ruhakölteményeit, legutóbb pedig a legendás Audrey Hepburnről olvashattatok pár sort.

Az 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK kategóriában feltártam féltve őrzött a The Body Shop kencéim kincsestárát előttetek, majd megismerhettétek az Astor Perfect Stay Gel Shine körömlakk gyűjteményemet, ami után az essence és a Maybellinebeauty termékeimet mutattam meg Nektek.

A KULTÚRA rovatban, ami személyes kedvencem elsőnek a rajtam uralkodó Balkán-gypsy-feverbe nyerhettetek betekintést: a Bohemian Betyars, a Gogol Bordello és Goran Bregovic zenéjét ajánlottam Nektek ebben a bejegyzésben. A Mi az a szerelem? válogatáskötetben szerelem-novellák olvasására buzdítottalak Titeket, majd az irodalomnál maradva  Desire, azaz Kosztolányi Dezső munkássága következett, végül pedig Nagy Gáspár Te Istenre bíztad versével emlékeztünk meg József Attiláról.

TESZTeltem az Astor Big & Beautiful 24h Boom! Volume Mascara szempillaspirált, a Miss Sporty körömerősítőket, és a Carmex ajakbalzsamok közül a tubusos kiszerelést.

Sütöttem-főztem is az elmúlt hónapban, ebből a GASZTRO bejegyzéseimben olvashattatok. Medvehagymás, fehérsajtos ropogós, saját kreálmányomról írtam elsőként,  a feta (avagy krémfehérsajt) és a medvehagyma rövid ismertetésével kiegészítve. Majd következett a húsvéti hangulatot idéző spárgás-sonkás quiche, legutoljára pedig a kissé keserűre sikeredett  pakolt padlizsánomról számoltam be, és adtam tippeket Nektek, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy ne járjatok úgy a padlizsánnal, mint én. 

 A SZERZEMÉNYEKnél az eBay rövid ismertetése után az onnan rendelt térképes óra szerepelt először, utána pedig az Alverde sminkfrissítő spray, a L'Oreál nappali hidratáló krém, a  Garnier micellás víz, és a szuper szép  Deichmann szandálom lett prezentálva.

KÜLÖNLEGESSÉGek közé az otthonomhoz közeli Majdán-fennsík kirándulóhely és az áprilisi PIXIBOX került, az egyetlen DIY poszt pedig a szépséges fagyiszínű textilfestékeimről szólt.

Mindegyik bejegyzést nagy lelkesedéssel írtam és fotóztam, hogy hasznos lehessek Nektek, így nehéz kedvencet választanom. Összességében az ebben a hónapban bemutatott termékek közül nekem a PIXIBOXos Eucerin korrektor a legimádottabb termékem, a Carmex ajakbalzsamom pedig egy csodaszer, még mindig nem hiszem el! (Azóta a körmöm mellől letépkedett, száraz bőrömet is azzal gyógyítom.) A Bohemian Betyars és a Gogol Bordello koncertjei tartják bennem a lelket az államvizsgáig, így azokat is mindenképp szeretném kiemelni, utolsónak pedig a medvehagymás ropogóst, mert imádtam a feta és a fehérsajt különbségére talált megyarázatot, és a visszajelzések alapján, Ti is :)

Hölgyek, köszönöm szépen a figyelmeteket eddig is, és remélem, továbbra is lelkesen követitek a bejegyzéseimet! Jól estek a kedves szavak, és a sürgető üzenetek, hogy mikor írok már. Értetek érdemes :) Még sok-sok közös hónapot kívánok MAGUNKNAK!


csók!
            bibonapsugár