2014. december 7., vasárnap

A parfümutánzatokról

Kedvesek!

Megjött a Pixibox0m, még kedden talán? Rá kellett jönnöm, hogy ezek a beautyboxok jelentik számomra a legnagyobb guilty preasure-t (mint Mannának a blogom, azóta is mosolygok, ha eszembe jut ez a kis megjegyzése). Most, hogy felfedeztem a MEMEBOX létezését, nincs visszaút, sajnos, de azzal még kivárok. Borsó egészen biztos ki fog akadni, ő a Pixibox legnagyobb ellenzője, de annyit mondanék, hogy elképesztően jó cuccok voltak benne, mintha tudták volna, hogy mikre vágyom épp. Anyukám lecsapott rá, hogy berakja a fa alá, így a bemutatás sajnos késik még pár hetet.

Most viszont egy villámposzt következik a parfümümről!


Parfümről írni nem túl hálás feladat. Már az előző posztban egész litánia szerepelt a Giorgio Armani Sí parfümjéről. Na, de most! Most elmesélem Nektek kalandos történetemet az utánzat parfüm megszerzéséről.

A Marie Claire minta, amit szereztem, sajnos, két használat után megadta magát. A felfedező egy tündér volt, és nekem adta a sajátját, amivel befújtam a táskámat. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én imádom ha finom illatú belül a táskám! Mindegy, a második minta is elfogyott, és nagyon szájhúzósan, de a Lancome La vie est Belle mintámmal fújkodtam magam, remélve, hogy felfedezem benne az Armani illatot, de nem. Hasonlítanak picit, de nem. Egyébként tökre olyan illata van, mint jó pár ezer forinttal olcsóbb Naomi Campbell Cat deluxe parfümnek, amit régebben használtam, szóval a Lancome helyett jó alternatíva lehet.

(Épp most láttam a TV-ben, hogy a Lancome és az Armani parfüm reklámja egymás után megy, kb. egy óra alatt háromszor volt szerencsém látni őket. Érdekes, hogy nálunk így 2014 végén mennek most ezek a parfümök, mivel a Lancome 2012-ben, az Armani pedig 2013 elején debütált, ha jól informálódtam. Parfümök terén is ekkora lenne a késés itthon?)

Szóval mint említettem, elkezdtem utánzatokat keresni, találtam is egy oldalt, rendes üzlet helységgel stb. El is mentem egyik nap, mikor fel kellett mennem az egyetemre. Hát... beégtem, mivel csak eredeti parfümöket árultak, én meg összekevertem két webshopot, és az utánzatos webshop üzlete helyett a márkás parfüm boltba mentem. Miután kellőképpen lenézően végigmértek, hogy utánzatot keresek, eljöttem. Jót nevettem magamon, meg kedvenc mondásom, hogy akinek a fejében nincs, legyen a lábában, hát, ez megtörtént.

Másodjára már nem hagytam, hogy eltántorítsanak! Az akciosillat.hu segítségével 1990 Ft-ért megrendeltem a fantasztikus Cote Azur Sin nevezetű 100 ml-es utánzatomat. Nem utaltam előre, mivel nem túl bizalomgerjesztő a honlap. Emellett pedig egy csúszásgátló szalag boltban lehetett átvenni a csomagot, ami eléggé, hm, bizarr átvevő pont. Mindegy, pár napon belül írtak, hogy mehetek érte, és szerdán végre el is jutottam a Kolosy térig. Tényleg, csúszásgátló szalag bolt. Zseniális, most már tudom, és Ti is, hogyha csúszásgátló szalagra lenne szükségetek, akkor a Kolosy téren találtok egy szaküzletet.




Nem sok mindenre emlékszem a kicsomagolásból, mert vérszemet kaptam, és csak szaggattam le a csomagoló rétegeket az én kis szépségemről. Majd a dobozzal is megküzdöttem, és végül kezemben tartottam a gigantikus méretű, furán sötét, whisky színű parfümömet. Magamra fújtam, és először bepánikoltam, hogy EZ NEM AZ!!! De kb. 3 másodperc múlva rájöttem, hogy de, pontosan az. Összefújkáltam magam, és boldogan indultam tova a Budapesti éjszakába...

Mindegy, lényeg a lényeg, hogy már a második parfümutánzatot szereztem be. Tudom, hogy sokan az eredetire esküsznek, de egyszerűen nincs szívem (meg pénzem se) több tízezer forintot kiadni egy jobb esetben 50 ml-es parfümért. Imádom a drága dolgokat, főleg ha bármilyen kozmetikumról van szó, akkor teljesen meg tudok bolondulni, de közben meggyőződésem, hogy elérhető áron is meg lehet kapni bizonyos dolgokat.

Ezeknek a parfümöknek kevésbé igényes a csomagolása, mondhatni olcsó, már kinézetre is. De ha ugyanolyan illatú, és még tartós is, akkor szerintem nincs kérdés. Egyébként nagyon fontos kiemelni, hogy az utánzat és a hamis parfüm nem ugyanaz. A hamis parfümön az lenne, hogy Giorgio Armani, az aluljáróban vagy a Moszkva téren lehetne venni a műbőrkabát belső zsebéből, és nyilván olcsóbb lenne, mint az eredeti. Viszont a hamisítványokat senki nem teszteli vagy vizsgálja, míg az utánzatok forgalomba hozhatóak, ezáltal pedig kötelező a bevizsgáltatásuk, tesztelésük.

Tehát egy utánzatnak nem lesz ugyanaz a neve, viszont legalább biztosak lehetünk benne, hogy semmi olyan nincs benne, ami kárt okozhatna (hivatalosan, hiszen minden termékben egy rakat méreg stb. van, ebbe ne menjünk bele). Több utánzat gyártó márka van, ezek között is vannak minőségbeli eltérések, sajnos, ezen a téren nem vagyok profi, ennyit tudok csak. Állítólag a Cote Azur, amilyen az én Sin parfümöm is, jó minőségű termékeket készít.




Ha megtehetitek, vegyetek eredetit, mert kell a luxus. Ha viszont nem, akkor nyugodt szívvel ajánlom Nektek az utánzatokat. Van bennük első fújásra egy kis erős, húsvéti pacsuli jelleg, de ez csak a töményen felfújt illatra igaz. Kb. fél perc múlva már csak a rendes illat marad. Én nem érzek semmilyen plusz kellemetlen utóillatot, ahogy az utánzatokról szokták mondani. 

Összegezzük tehát, hogy egy utánzat parfüm pénztárcabarát, és bár nem az eredeti, mégis jó alternatíva. Imádom a Sin parfümömet, folyamatosan itt bújkál az illata a szobámban, és nem tudok betelni vele. A másik utánzat a DKNY Be delicious parfüm alapján készült. Ennek kimondottan vicces az üvege, 1580 Ft-ért vettem a 100 ml-es kiszerelést belőle. Az illat ugyanaz, a tartóssága szintén jó. Borsó Anyukája meg is dicsért miatta, mert ő is imádja az eredetit belőle, és azonnal belelkesült, hogy kér egyet karácsonyra, ha ilyen jó áron van, mert tényleg az az illat. Ez egy fanyar, almás, friss illat, így most télen nem érzem megfelelőnek, viszont nyáron nagyon sokat használtam.


Nagyjából ennyit tudtam mondani, ha valaki mégis szeretne meglepni egy eredeti Armanival, akkor nem zárkózom el!

A karácsonyi nyereményjátékról ne feledkezzetek meg, még bőven van időtök jelentkezni, a részleteket a korábbi bejegyzésben olvashatjátok! Szerintem szuper kis csomagot sikerült összerakni, én nagyon örülnék egy ilyennek, szóval ne habozzatok!

csók!
             bibonapsugár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése