2014. június 22., vasárnap

IKON: Antonia Vai

Kedvesek!

Rég számoltam be Nektek olyan személyről, aki inspirálóan hat rám, viszont jelenleg van egy énekesnő, aki rövid idő alatt, de annál jobban belopta magát a szívembe! Már régebb óta ismertem, hallottam is élőben, de valahogy mégis a múltkori 5. szülinapi Bohemian Betyars koncert után kerestem rá külön. Ő is énekelt egy dalt vendégfellépőként, és bár, a dalt is ismertem korábban már, mégis akkor nagyon megfogott. Antonia Vairól lesz szó a mai bejegyzésben!

A Betyárokkal
Ez az énekes hölgy a húszas évei közepén jár, Svédországból érkezett, de félig magyar, ha jól tudom. Jelenleg Budapesten él és alkot. A BB kapcsán került a látóterembe, mert már korábban is lépett fel a fiúkkal közösen. A 13-i fellángolásom azóta is tart zenjére iránt, mert Antonia elképesztően tehetséges, és szuper zenét csinál.


Ő írja a szövegeket, ő szerzi a zenét hozzájuk, és legtöbbször a saját kis szobájában énekli fel a dalokat, majd feltölti Youtube-ra a videókat, melyek alján mindig ott futnak a dalszövegei is. Igen, a szövegek. Zseniálisak, egyszerűen teljesen a hatásuk alá kerülök, őszinték, izgalmasak és gyönyörűek. 

The Smallest Song In The World
A zenéjét elég nehéz lenne körülírni, hallani kell. Nem igazán tudom kategorizálni, de melankólikus, lírai, néhol folkos elemek gazdagítják. Olyan zene, amit egy füstös lokálba repíti a hallgatóját. Sötétség és cigarettafüst tölti be a helységet, középen pedig ott áll ez az underground díva és énekel. Tiszta szívéből. Árad a zene és szépen, lassan beférkőzik a hallgatóság bőr alá, a zsigereibe. Odateszi a színpadra a múltját, elmeséli a fájdalmait és az örömeit. Költőien, fájdalmasan, de közben olyan női energia és dög szabadul fel belőle, hogy mindenkit leborít a lábáról.


Nincs szüksége arra, hogy egy szál semmiben fetrengjen a színpadon. Legtöbbször hosszú szoknyában, vagy ruhában lép fel, mégis mindenkinek lejön, hogy mennyire jó nő, és mennyire vonzó. Ő tényleg egy díva, és nagyon jó ilyen erős és tehetséges fiatal nőket látni manapság, akiknek az utolsó porcikájából is a zene szeretete sugárzik. Érzelem és értelem kombinációja jelenik meg minden dalában, és szeretem, hogy ilyen igényesen adja át a közönségének a lelkét.

A mélység mellett, pedig egy olyan egyszerűség van dalaiban, hogy nem kell értelmező szótár, hogy átjöjjön a szöveg jelentése, mert mindenki számára ismerős érzésekről, helyzetekről énekel. És a koszos, ahogy Borsó mondta, romlott női hangja, egyszerűen gyönyörű. 

"Antonia Vai is a magnificent storyteller, who gives you a spiritual striptease and explosions of energy."


Most pedig beteszek ide pár dalt, hogyha valakinek megjött a kedve, akkor kaphasson egy kis ízelítőt Antonia művészetéből, és abból az atmoszférából, amit teremteni tud. A FB oldalán pedig értesülhettek a fellépésekről és sok minden másról is :)



Hölgyek, nem kérdezek, hallgassátok!


csók!
               bibonapsugár

MÁSODIK HÓNAPFORDULÓ!!!

Kedvesek!

Ezzel a kis összefoglalóval érkeztem vissza az éterbe. Az államvizsga letudva, még egy felvételi, és végeztem mindennel a nyárra. Fesztiválozás és nyaralás állhat csak a bejegyzéseim útjába mostantól, ez pedig egy szuper hír!

Az elmúlt hónapban jóval kevesebb dologgal jelentkeztem, mint előtte, viszont szerintem nem volt hiány a hasznos és szuper dolgok terén :) Kissé beautymentesre sikeredett a május vége, június eleje, de ez nem jelenti, hogy kiléptem volna a blog keretei közül.

A KULTÚRA rovat futott a leginkább, valahogy abban a témában tudtam leginkább írni Nektek. A három részes fesztiválajánlóval kezdeném az összefoglalómat, a VOLT-, a SZIGET- és a STRAND FESZTIVÁL került bemutatásra. Kevesebb, mint két hét múlva, pedig el is kezdődik a buli Sopronban, én már alig bírok magammal!

Új részt is nyitottam, HELYNEKEM néven, ugyanis szeretném Veletek megosztani a kedvenc helyeimet, ebben a Cafe Elviszemről volt szó, ami új favorit kávézóm.
UPDATE: az Elviszemesek kitették a Róluk írt bejegyzésemet a FB oldalukra. Ezúton is nagyon szívesen, sőt, én köszönöm, hogy vagytok :)

TESZT részben az Yves Rocher arclemosó tonikommal és a Gliss Kur hajregeneráló olajommal ismerkedhettetek, KÜLÖNLEGESSÉGként pedig az elképesztően szépséges Estée Lauder palettámról olvashattatok.

A NYÁRI HOLMIK bejegyzéseket is most kezdtem, de végignézve a polcomon, még jó pár részre számíthattok, mert szuper dolgokat szereztem be mostanság. Az elsőben a Garnier naptejemről, az Yves Rocher zöld teás parfümömről és a BOMB ajakbalzsamomról tudhattatok meg pár dolgot, a második részben pedig a Body&Soul mandulás, vaníliás testpermetét és a Wellness&Beauty mandulás testradírját mutattam be Nektek.

DIY pasztellkrétával színeztem a hajamat több-kevesebb sikerrel, azóta rendeltem egy hajkrétát, az még nem érkezett meg, nem tudom, hogy jobb-e, mint a sima pasztell, de arra jutottam, hogy a pasztellkrétázással vigyázni kell.

Hölgyek, a továbbiakban is szuper közös blogolást kívánok Magunknak, és kellemes, pihenésben, bulizásban gazdag nyarat! Köszönöm, hogy velem tartottatok eddig is, és remélem, ez nem fog változni a jövőben sem :)


csók!
                 bibonapsugár

2014. június 15., vasárnap

NYÁRI HOLMIK: Wellness & Beauty mandulás testradír, Body & Soul Wellness mandulás, vaníliás testpermet

Kedvesek! 

Kevesebb, mint egy hét múlva államvizsgázom, utána pedig elkerülhetetlenül elkezdődik a NYÁR. Már alig férek a bőrömbe, és a kezdést tekintve, eszméletlen lesz az idei vakáció, mert mindenki bolondabb, mint valaha. A pénteki BB koncert természetesen fergeteges volt, sőt, még annál is jobb, sikerült tökéletesen elkezdeni a buliszezont (már, ha még nem volt megkezdett). 

Mint ígértem, bevásároltam a héten és szuper dolgokhoz jutottam hozzá! Ma a mandula illatnak szentelem a bejegyzést, mivel két szuper terméket is beszereztem, amik isteni mandulás illatúak.

Az első termék egy Wellness & Beauty tengeri sós, olajos testradír, sheavajjal és mandulaolajjal. A Rossmannban akadtam rá erre a márkára, még sosem találkoztam vele azelőtt, de annyira helyes csomagolásban sorakoztak a polcon ezek a dolgok, hogy kíváncsi lettem. Elolvasgattam, hogy mik vannak, és mivel szerettem volna egy testradírt, erre esett a választásom. 

Egy nagy kapcsos tégelyben van maga a testradír. Nekem nagyon tetszik a csomagolása, mert ez a kapcsos tégely baromi jól néz ki, és az egész termék igényességet tükröz, amit szeretek. Nem csiricsáré, mindenféle színes, mintás a tégely, hanem visszafogott szürke, barna, sárga. Amúgy a Rossmann saját márkás terméke, ennek köszönhetően elég jó áron lehet hozzájutni. Ez 1400 Ft volt teljes áron, 300ml-es kiszerelés, de én 10% kuponnal vásároltam. Szerintem nem vészes, meglátjuk mennyi ideig bírja.


 Nagyon érdekes állaga van, mivel eddig én csak ilyen krémes, vagy zselés szemcsékkel telepakolt testradírral találkoztam, ezért kicsit meglepett már a boltban is a kívülről látható állaga. Óriási szemcsés tengeri só, és rajta egy olajos folyadék. Durva tapintású, olyasmi, mint a friss jégkása. A színe ilyen tört fehéres, ha már mandulaolaj, akkor kimondottan marcipán színe van, az illata pedig a klasszikus mesterséges mandulás illat, amivel számos kozmetikumnál lehet találkozni.


Zuhany alatt használandó, nem kell túl sok belőle, hogy az egész testünket le lehessen radírozni. Maga a tengeri sós textúra nagyon intenzíven radíroz, nekem ez nagyon bejött, lehet, hogy mások a finomabb radírozó hatást kedvelik mondjuk, nekem viszont ez tetszett. Az olajos állag egészen érdekesen viselkedik felvitel után, egy finom olajos réteget von a bőrre, és lepergeti arról a vizet. Ezen meglepődtem először és elkezdtem lesikálni, hogy úristen, ragadni fogok meg mindenem csupa olaj. De annyira finoman olajos a hatása, hogy már használat után azonnal érezni lehet a bőr puhaságát. Ahogy lemostam a szemeséket, kimásztam a zuhany alól és megtörölköztem, hamar eltűnt az olajosság, és csak puha és fényes bőr maradt utána, ami elképesztően jó érzés volt. Éreztem, hogy a bőröm imádta ezt a radírozást! Nem utolsó szempont, hogy nagyon finom mandula illatom lett utána.


Abszolút elégedett vagyok ezzel a testradírral, egy pillanat alatt a szívembe zártam és remélem, más illatot is találok majd belőle, mert szívesen kipróbálnék más fajtákat. Máshol is olvastam, és nekem is eszembe jutott már a megvétel előtt, hogy otthon olcsóbb tengeri sóból és olíva olajból előállítani egy ilyen jellegű radírt, de sajnos sajnálom az olívaolajat ilyen célra használni, és lusta is vagyok, plusz a mandula illat akkor elmaradna. Ha valaki az intenzív radírozást kedveli, és nem ijed meg a rövid olajos érzettől, akkor ajánlom neki a Wellness and Beauty testradírját!

A mandula mámorban tovább úszom, és egy másik saját márkás termék következik, de most a Müllerből. A testpermetek nyáron szuper jók, régen sokat használtam, és idén megint megjött hozzájuk a kedvem. Tudtam, hogy a Müllerben a Body and Soul márka 5-600 Ft-os áron kínál testpermeteket, és ki is néztem a fehér teás, jázminos változatot, de hiánycikk jelenleg, ugyanis egyik Müllerben sem találtam. A másik jelöltem, a Body & Soul Wellness kényeztető mandulás, vaníliás testpermet viszont kapható volt, így 625Ft-os áron meg is vettem ezt az egészen nagy, 200 ml-es kiszerelést.

Sima, átlátszó flakon, fekete fújófej, egy kis mandulás, vaníliás kép és fekete felirat jellemzi a kinézetet, semmi extra. A permet sárga színű, ami megtévesztő, mert Borsó is azt hitte, hogy olajos az állaga, de nem az. Az illata nagyon édes, de a mandulás testradírral elég király mandulás illatfelhő lengi be a környezetemet, ami viszont egyáltalán nem kellemetlen.  Nem túl tartós, de ez engem nem zavar, mert szívesen fújogatom magam ezzel.


Szerintem mindkét termék nagyon jól jön nyáron. A testradírt hetente egyszer szokás használni, én ezt lehetőleg napozás előttre időzítem, mert úgy tudom, így könnyebben lehet barnulni, ha előtte radírozunk. A testpermet állandó kelléke lett a táskámnak, mert a nyári rohangászásban mindig jól jön egy kis frissítés és illat. Ez a nagyon édes illat viszont hosszú távon szerintem sok lesz, úgyhogy majd kipróbálom a jázminos testpermetet, vagy valami egészen más, nyáriasabb, frissebb illatot.

Hölgyek, Ti milyen állandó nyári termékeket pakoltok a táskátokba?

csók!
                bibonapsugár


2014. június 12., csütörtök

KULTÚRA: Fesztiválok 3.: STRAND FESZTIVÁL 2014

Kedvesek!

Fesztiválozásunk harmadik, és egyben utolsó részéhez értünk. A harmadik a legkisebb és a legújabb fesztivál. Természetesen lesz idén Balaton Sound, SZIN, Fishing on Orfű, B my lake és így tovább, de én azt a hármat mutatom be Nektek, amikhez közöm volt valaha és idén is lesz. Ma a STRAND FESZTIVÁL kerül terítékre.


Ez a fesztivál tavaly a Nagyon Balaton rendezvénysorozat egyik tagjaként jelent meg. Ennek lényege, hogy augusztus 20 köré szerveztek egy rakat kisebb kaliberű fesztivált a Balaton partján lévő településekre. Elképesztően olcsón lehetett a bérleteket megvenni, 10000 Ft volt a 3-4 napos bérlet, így rengeteg ember özönlött le ezekre a rendezvényekre, ki a maga zenei ízlésének megfelelőre. Mi a STRAND-ot választottunk, nem is baráti körrel, hanem családdal. Az egyik családi barátunk mondta, hogy unokatesóimmal menjünk le, mert ott van lenn nyaralójuk, fizetik a kaját, jó lesz. Nem akartam menni, végül két barátnőm is jött, így belementem. 

Hát, nem volt életem fesztiválja. Ezt a fesztivált tavaly ugyanis nagyon rövid idő alatt szervezték le, így rengeteg hiányosság volt. Zamárdiban, a Sound területén tartották. A bejutás, karszalag szerzés nagyon lassan ment, óriási embertömeg sült órákon át a napon, mert baromi rosszul csinálták meg a bejutást. Leleményes unokabátyámnak köszönhetően elég hamar bejutottunk, de ez nem a legális út volt.

Bent pedig az fogadott minket, hogy a Szigetes fesztiválok kellékeit tették be a STRANDra, VOLT-os díszlet, ezeréves SZIGET karszalag stb. Az egész ilyen "maradék-fesztivál" volt. Az árak... brutálisak voltak, én teljesen ledöbbentem, de úgy látszik, így akarták kompenzálni az olcsó bejutást. Maga a terület nagyon poros volt, folyamatosan fújt a szél, és az emberek nem partyarckodás miatt voltak éjjel is napszemüvegben, hanem azért, hogy lássanak bármit is, és ne menjen bele maréknyi por a szemükbe percenként.

Index is megfogalmazta ugyanezeket a problémákat tavaly:
http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2013/08/21/strand_a_nagy_port_kavart_fesztival/.

Két nagyobb színpad volt, és azt hiszem 3-5 kisebb, táncolós hely. A line up amúgy egész jó volt, bár, csak magyar együttesek voltak szinte. Viszont egy 10-esért mindenképp megérte. 
Ami még fura volt, hogy nem a zárt fesztiválozó réteg volt ott, hanem "civilek". Rengeteg középkorú, családok, olyan emberek, akik a környéken élnek, nyaralnak, és gondolták megnézik a programot, mivel nem túl drága a belépő. Ez így igaz, ha bérletet vesz az ember, mert a napijegy semmiképp nem éri meg. Úgy emlékszem az tavaly 6000 Ft körül volt.


A mi házunk baromi messze volt a fesztiváltól, de mivel volt két autónk, és volt, aki vállalta, hogy nem iszik, emiatt többször úgy mentünk. Persze, volt rá példa, hogy hajnalban gyalogoltunk haza és kéreckedtünk be a már rég alvó kis családhoz. Napközben strandolás, napozás, kajálás, sétálás, azért a Balaton partján elég egyértelmű, hogy mivel lehet elütni az időt. Az egész kicsit fura volt, hogy mégis unokatesókkal mentem, meg hogy kissé összeszedetlen volt a szervezés, de összességében jó volt. 

Idén azért lesz fantasztikusan szuper király, mert a szokásos fesztivál lány team vonul le, barátnőmék nyaralójába. Kötetlenebb lesz az egész, a line up is ígéretes: Papa Roach, John, Newman, Dub FX, Knife Party, Parov Stelar, Punnany Massif, Irie Maffia, Brains stb.


Mint a VOLT posztban írtam már, idén VOLT-STRAND kombinált bérletet vettünk, ami 35 000 Ft volt. Most a STRAND-ra a négynapos bérlet 16 000 Ft, a napijegy 7500 Ft, július 31-ig, ehhez pedig 2500 Ft-os kempingjegy is társul. Augusztusban a bérlet ára 19 000 Ft-ra növekszik majd, a többi változatlan lesz. Mi a kombinált bérletben, ha az akkori aktuális önálló VOLT bérlet árát nézem, akkor olyan 9000 Ft körül vettük meg a STRAND bérletünket, ami bárhogy nézem, eszméletlen jó ár, egy 4 napos fesztiválért. 

Bízom benne, hogy a tavalyi bénázás után, idénre összeszedték magukat a szervezők, és nem lesznek a tavalyihoz hasonló kellemetlenségek. Addig is, holnap este gyertek A38-ra, Bohemian Betyars 5 éves szülinapi zsúr lesz vendégfellépőkkel, este 8tól.


Hölgyek, voltatok mostanság valami jó kis koncerten?


csók!
              bibonapsugár

2014. június 7., szombat

NYÁRI HOLMIK 1.: Garnier Ambre Solaire, Yves Rocher, BOMB cosmetics

Kedvesek!

A legnagyobb meglepetésemre ma beköszöntött a nyár! Azért lepődtem meg, mert idén annyira szeszélyes tavaszunk volt, hogy már többször beköszöntött, viszont most érzem, hogy igen, tényleg itt van. Ennek örömére egész délelőtt a kertben napoztam, és gondoltam ennek ihletésére egy nyári kis összeállítást mutatok be Nektek. Ezzel a bejegyzéssel elkezdek egy több részes sorozatot, ahol megismerhetitek a nyáron használt testápolási- és sminktermékeimet.

A nyári fegyverkészletem jóval "szegényesebb", mint a többi évszakban, hiszen a melegben nem szívesen használok sok sminket, krémet és így tovább. Mivel nem érzékeny és világos a bőröm, így szerencsére nincs szükségem méregdrága nagyon magas UV védelemmel rendelkező napvédőkre sem. Most három olyan terméket szeretnék bemutatni, amik számomra jelenleg a nyarat képviselik.

Az első terméket már ismeritek, hiszen az első bejegyzéseim között számoltam be Nektek az áprilisi PIXIBOX-ról, amiben ezt kaptam. A Bomb cosmetics Appley ever After ajakbalzsamról lesz szó először.
Változatlanul imádom ezt a kis ajakbalzsamot, sőt, a jó idő beköszöntével még inkább a szívemhez nőtt az almás finomság. Az állaga nagyon könnyű, sajnos a meleg megviseli és kissé olvad a tégelyben, ilyenkor ilyen folyékonyabb, olajosabbá válik a textúrája, azt annyira nem szeretem, így igyekszem a táskám mélyére rejteni, ahol hűvösebb van.
Használata közben a csomagolásról lenne két viszonylag negatív megfigyelésem, és A felfedező is ezt tapasztalta a sajátjánál. A kis tégely kupakja úgy záródik, hogy a perem és a kupak között egy kis rés marad körbe. Ez tökéletes arra, hogy minden létező szutyok bemásszon oda, és a lehető legjobban koszossá tegye a tégelyt illetve a kupakot. Eléggé odafigyelek arra, hogy tisztán tartsam, mert nem szeretném, ha maga az ajakbalzsam is telemenne piszokkal.
A másik, hogy április óta használom ezt a tégelyt, és a szépséges, színes csomagolás oldalt alig látszik már, teljesen lekopott róla a díszítés. Mivel a terméket felbontástól számított hat hónapig lehet használni, szerintem nem túl jó, hogy két hónap után már teljesen kopott a csomagolás.


Ezek azonban nem vonnak le magának a balzsamnak az értékéből, mert tartós, finom illatú, könnyed állagú és enyhe fényt ad az ajkaknak. A jövőben tervezem megvenni a szedres-fügés verziót, de sajnos, még nem jutottam el az üzletbe, hogy megillatoljam. 1390 Ft-ba kerülnek ezek az ajakbalzsamok és a honlapról is lehet rendelni, vagy a Mammut I-ben van üzletük, ha valaki kíváncsi az ottani holmikra.

Egy régi-új kedven parfümömről szeretnék beszámolni Nektek másodikként. Az Yves Rocher zöld teás parfümje. Év közben, amikor egyetemre járok nem ezt szoktam használni, mert ez a friss illat nekem inkább a nyárhoz való. Ez azért is lehet, mert nyáron éjjel-nappal zöld teát szoktam inni, aminek az íze, illata, színe épp olyan, mint amilyen az illata a parfümnek: friss, zöld, fanyar.
A honlapon a természetes illatok közt lehet megtalálni ezt a parfümöt. Eau de cologne, ami annyit jelent, hogy ez egy kölnivíz hivatalosan. A mindenki által ismert Eau de Parfum és Eau de Toilette után következő szint. Ez a leginkább "híg" illat, hiszen ebben a legalacsonyabb a parfümolaj százalékos aránya benne. Ennek ellenére szerintem ez egy nagyon is tartós illat, én nap végén is, bár, nagyon gyengén, de szoktam érezni.


4500 Ft az ára a 125ml-es flakonnak. Ez egy nagy kiszerelés, egy parfüm általában 50 ml szokott lenni. Nagyon jó tehát az ár-érték arány ennél a terméknél, és aki szereti az ilyen fanyarabb illatokat magán, annak mindenképpen ajánlom.
Első nagy parfüm szerelmem a DKNY Be delicious zöld, majd piros almás parfümje volt, tehát nem állnak tőlem távol a savanykás illatok.

A harmadik termékkel pedig elérkezett menthetetlenül a nyár: ez nem más, mint a Garnier Ambre Solaire Light and Silky SPF 30 magas védelmű naptej.

A napozás nyáron az egyik legkedvencebb tevékenységem, imádom süttetni magam, és szerencsére a bőröm is bírja, nagyon hamar le tudok barnulni, nem nagyon szoktam leégni. Napozás előtt le szoktam radírozni a bőrömet, hogy az elhalt szövetek eltűnjenek, és könnyebb legyen a barnulás. A radírozás után pedig a védelem a következő lépés, amit tavaly és idén nyáron is ez a Garnier naptej nyújt nekem.

A Garnier honlapja szerint ez a naptej ultra könnyed állagú, gyorsan beszívódik, nem hagy maga után zsírós-ragadós érzést, miközben véd az UVB és UVA sugarakkal szemben. Megvédi a használó bőrét a leégéstől, és a napozás okozta korai bőröregedéstől, sőt hidratál, finom illatú és bársonyossá teszi a bőrt. Naphoz szokott nagyon világos bőrre használható. Hipoallergén és vízálló.

Na, lássuk! Valóban nagyon könnyed állagú, elég folyós, és semmiképp sem ilyen ragacsos, zsíros a krém. Hamar beszívódik, és az illata elképesztő, olyan klasszikus naptej illat, ami a gyermekkorom Balaton parti nyaralásait idézi. A hidratáló hatásával vannak fenntartásaim, de nem szárítja a bőrt, úgyhogy nem panaszkodom.


A védelméről és arról, hogy nagyon világos bőrre van. Alapvetően nem szeretem a naptejeket, mert sosem volt rá szükségem, mindig feleslegesnek éreztem, és hátráltatónak a barnulásban. Az elfajult mutáns UV sugárzás azonban még engem is megrémített az utóbbi években, és rákényszerítettem magam a napvédők használatára. Tavaly, Glamour-napokon vettem ezt a naptejet, és őszintén megmondom, el sem olvastam, hogy milyen típusú bőrre való, most láttam, hogy nagyon világos naphoz szokott bőrre ajánlják. Különben nem tudom elképzelni az milyen lehet, mert a nagyon világos bőr nem naphoz szokott. Borsó és A felfedező is nagyon világos bőrű, és az ő "naphoz szokott" bőrük általában rákvörös. Ez a kettő dolog számomra ellentétes, szóval nem tudom, mire gondolhattak a Garnier szakemberei, mikor ezt így nevesítették.

A 30-as faktor volt, ami miatt megvettem különben, mert ilyen magas védelmű naptej nem volt itthon, és úgy éreztem ez az a védelem, ami az én bőrömnek elég. A vízállóság természetesen egy hazugság, magára a flakonra is rá van írva, hogy gyakori és bőséges használat esetén várható el a sok ígéret megvalósulása.

Én szeretem ezt a naptejet, mert szépen tudok barnulni vele, és nem ragacsos mindenem, ha bekenem magam. Az ára különben nem túl kedvező alapban, 3000-3500 Ft között lehet beszerezni ezt a 200 ml-es kiszerelést, ha jól emlékszem 50%-os kuponnal vettem, úgy azért máris barátibb volt az ára.

A három bemutatott terméket a textúra, az illat és a használati terület miatt választottam, szerintem jó kis induló pakk, én nagyon szeretem őket, és elégedett vagyok velük. A következő részekben többek között ezek a termékek fognak még előkerülni a sorozat részeként: testpermet, BB-krém, vízálló szempillaspirál, testradír, babapopsi törlőkendő (!!! a világ leghasznosabb dolga!!!) és színmegőrző hidratáló krém.



Hölgyek, Ti milyen termékeket használtok a meleg időben?


csók!
                    bibonapsugár



2014. június 6., péntek

KULTÚRA: Fesztiválok 2.: SZIGET 2014

Kedvesek!

Tudom, eltűntem, mélységesen szégyellem ezt a hosszú kihagyást, de az a szuper hírem van, hogy az utolsó vizsgámmal is végeztem, így már "csak" az államvizsga választ el a nyártól. Éjjel-nappal a könyvtárban vagyok, arról pedig nem hiszem, hogy túl izgalmas bejegyzés születhetett volna a héten. 
Viszont 11-én vásárolni megyek és már szövögetem ördögi terveimet, hogy mennyi mindent fogok beszerezni, amivel Ti is jól jártok, mert mindenről be fogok számolni. Addig is, menjetek Hölgyek Rossmannba, mert 25% kedvezmény van az Astor, Maybelline termékekre, és még ezer márkára, én biztos be fogok vásárolni! Erre a jövő héten még visszatérünk, megígérem!

Visszakanyarodva a mai bejegyzéshez, szerdán SEM posztoltam, a KULTÚRA rovatot most fogom bepótolni,  mivel a múlthéten elkezdett Fesztivál sorozat nem maradhat ki!  Ma, mindannyiunk által ismer fesztivál következik, a SZIGET!


Budapesten, a Hajógyári szigeten kerül minden év augusztusának elején megrendezésre ez a híres, hírhedt, legendás fesztivál. Van, aki nem szereti és van, aki igen, és van olyan is, aki szeretné, ha megtudná fizetni. Az utolsó tábort erősítem. Régen, fiatalkorom hajnalán, még megfizethetőbb volt, bár, akkor sem számított már olcsó mulatságnak, de ez igazából minden fesztiválról elmondható. Első évben anyukám két napra engedett ki, ekkor 15 éves voltam és hárman mentünk a barátnőimmel. Óriási élmény volt EGYEDÜL egy ilyen eseményen részt venni, az volt az első hivatalos fesztiválozásom.


Utána következő két évben már egész héten kinn voltunk, bár, a kinn alvás felesleges lett volna, mert volt egy üres lakás nem messze, ahol tudtunk aludni a lányokkal. A VOLT-hoz hasonlóan itt is számtalan legendás történet született, és vált a mai napig emlegetett históriává. Az alkohol szoknya alatt becsempészése, a fényezések, néptáncolás, Ska-P, Prodigy, Goran Bregovic, Mika.  
A harmadik évre vált az egész buli irreálisan drágává, még akkor is, ha mi már második éve a MEEX féláras diákkedvezményével mentünk. Bent semmit nem lehet venni. De amennyire a VOLT-on becsúszik 1-1 sör, vagy egy lángos, addig a SZIGET-en szó szerint semmi. Így pedig macerás a dolog, mert a kultikus közelben lévő Auchan sajnos elég korán bezár, a legközelebbi boltok pedig közelinek semmiképp sem mondhatóak. Ezáltal az étel, ital utánpótlás lehetősége kiesik. Mivel helyben van, a kocsiban sem tudunk tartalékokat felhalmozni, mert nincs kosi. Kicsit körülményes ez a fesztivál, bármennyire is ez tűnik a legkevésbé annak.

A külföldi szigetlakókkal nekem sosem volt problémám, szerintem izgalmas, hogy a világ, de legalábbis Európa minden pontjáról érkeznek ide figurák, akik mindig kedvesek és bolondok. Persze, amikor egy színpadot keresünk, és már elkiabálom magam, hogy "Van itt valaki, aki tud egyáltalán magyarul és segít is?", akkor már annyira nem szórakoztató, de ez a bosszankodás nagyon ritka.


Ahogy Sopronnál a környezetet és a lehetséges napközbeni programokat bemutattam, itt nem fogom. Budapesten bármit könnyen el lehet érni, és bármit lehet csinálni, ha napközben nincsenek koncertek. Ha nem akarunk a fesztivál területéről kijönni, bent rengeteg, de komolyan rengeteg lehetőség van az idő elütésére. Óriási civil sátor rész, sportlehetőségek, meditálás, kézművesség, fetrengés, tánc, minden, fel sem tudom sorolni, hogy mennyi jósággal szórakoztatják a szervezők a másnaposan kóborló embereket.

A line-upról pár szó. Évek óta nem voltam kint. Mégpedig a katasztrófálisan silány felhozatal miatt. Ez így erős, de számomra teljesen semmitmondó nevek szerepeltek a fellépők listáján, ha volt, amire elmentem volna, akkor pedig a napi 15 000 Ft-ot eléggé sokallottam. Napi jegyet nem lehet diákkedvezménnyel venni, egy engedmény van, hogy este 11 vagy 12 után féláron lehet bemenni, de akkor a nagy fellépők már rég lementek. Egyszerűen nem is akartam SZIGET-re menni, mert hidegen hagyott a program. Idén jött el az az év, amikor olyan line-up sikeredett, hogy szívem szerint a hetes bérletet megvenném. Sajnos, nem a lelkesedésem nem engedi, hogy ezt megtegyem, hanem a költségvetésem. 

A mocskos anyagiak! Most nagyon elmerültem benne, tele lesz összegekkel és számolgatásokkal ez a bekezdés. 
Ennél a fesztiválnál is több körben zajlik a jegyek megvétele, jelenleg a második elővételes körbe esik ez az időszak, egészen július 31-ig tart. Idén a hazamenős bérletet én például nem találtam a honlapon. A 7 napos bérlet, ami a -1 naptól érvényes, teljes áron, 68 000 Ft. Az 5 napos bérlet ezzel szemben mindössze 59 000 Ft, aprópénz. 
A MEEX kedvezménynek is utánanéztem, itt is változott a rendszer. Nem féláras a jegy, hanem megszabták, hogy a 7 napos 37 000, az 5 napos 31 000 Ft, amihez biztosítás és adminisztrációs díj adódik hozzá, a végösszeg tehát 39500, és 33500 Ft. Ez június 30-ig érvényes, utána még rádobnak 5000 Ft-ot. 
Az utolsó sokk, július 31 után 16 000 Ft a napijegy, tehát egy ezressel megint drágult.
Ezt figyelembe véve SEM venném meg a bérletet. VOLT tekintetében nem sokkal drágább, hiszen ott 4 nap 30, itt meg 5 nap 40. Viszont itt nem annyira magával ragadó az atmoszféra, mint Sopronban. Egyszerűen ott az árat valahogy kompenzálja a hely szelleme, amit a SZIGET-nél, én már nem érzek.  Viszont nem jönnénk ki rosszabbul, hiszen itt nincs benzinköltség például, és mindent ugyanolyan áron be tudunk szerezni az áruházakban, sőt, akár ágyban is alhatunk minden nap. 

Az idei line-up zsenialitását pedig az alábbi nevek igazolják: Blink 182, Deadmau5, Queens of the stone age, Ska-P, Imagine Dragons, Placebo, Skrillex, Bastille, Bonobo, Lily Allen, Stromae, Macklemore ( IGEN!), The Prodigy, Borgore, La Roux, OutKast és még sokan mások!


Mi a Bastille, Bonobo, Lily Allen, Stromae, Macklemore napra fogunk valószínűleg menni, mivel Macklemore mindannyiunk nagy kedvence, de a többi fellépő sem semleges aznap, így szerintem csapunk majd egy nagy bulit.
Emellett lesz még idén óriáskerék, strand, colorparty, bubbleparty, balloonparty, Romkocsma negyed, Ability park, Before I Die fal és szintén ezerféle izgalmasság.



Összességében várom nagyon.

Hölgyek, voltatok már SZIGET-en? Tervezitek idén?


csók!
                    bibonapsugár

2014. június 1., vasárnap

KÜLÖNLEGESSÉG: Estée Lauder Deluxe EyeShadow Pure color 18 színes paletta

Kedvesek!

Ma egy csöppnyi luxust hoztam Nektek. Ez  a szépség évek óta a legféltettebb kincsem sminktermékeim között. Borsótól kaptam születésnapomra, ha jól emlékszem 2 vagy 3 évvel ezelőtt. Ez a paletta minden Hölgy álma szerintem, mióta megkaptam, azóta töretlen az imádatom iránta. Következzen az Estée Lauder Deluxe EyeShadow Pure color paletta!

Mikor megkaptam, hát, szerintem sikítoztam, de az biztos, hogy ölelgettem Borsót, akivel ez nem igazán szokásunk amúgy. Abban az évben A felfedező el is szontyolodott, hogy ezt az ajándékot nem tudja überelni. Majd mikor a Nemzetiben elintézte, hogy Szabó Kimmel Tomiék a megnézett előadás után név szerint felköszöntsenek, akkor végül is arra jutottunk, hogy de, sikerült a paletta szintig jutni. Én pedig megállapítottam, hogy nekem vannak a legjobb barátnőim a világon.


A csomagolás szerintem elképesztően szép: aranyszínű, fényes,  és függőleges csíkozású. Ilyen "recés" az egész felülete, és amúgy műanyag maga a paletta. Ha kinyitjuk, a mennyország tárul szemünk elé! A tetejében belül egy nagy tükör kapott helyet, és alul természetesen 18 mesés szemhéjpúder. Matt, szatén és csillámló festékek vannak benne, leginkább rózsaszínes, lilás, natúr árnyalatok. De zöld és kék színt is találunk benne.  Mivel nekem ez a paletta, mint mondtam több éve megvan, ezért már pár árnyalatot sajnos teljesen elhasználtam belőle. Viszont találtam Nektek egy szuper képet, ahol jól látszik a teljes szín repertoár. 


A következő színek találhatóak a palettán, mindegyikről írok pár sort, hogy ne csak a kreatív fantázianevek mutassák, melyik milyen. Egyébként felső sortól kezdem, balról jobbra. Majd középső sor balról és az alsó sor végül.


79 Summer Linen (Matte) - Ez egy sima nude árnyalat, nude. Nem nagyon használtam, mert olyan, mintha nem lenne semmi a szemhéjamon. Semmilyen fénye nincs, színe se, ha felviszem. Mostanság kezdtem el használni, amikor a teljesen natúr sminkeket kezdtem el kedvelni inkább.
72 Amazing Gray (Shimmer) - Egy gyönyörű szürke szín, metálos fény, erőteljesen pigmentált. Esti, bulisminkhez tökéletes, sötétebb, feketés sminkhez tettem már fel belőle, de nem gyakran.
09 Amethyst Spark (Shimmer) - Nagyon sötét lila! A fénye kevésbé csillámos, mint az előző szürkének. Gyönyörű különben, és fáj a szívem, hogy nem az én tónusaimhoz lett kitalálva. Erőteljes, mély lila árnyalat.
46 Flirty Lilac (Shimmer) - Mellette a világos testvére található, az egészen világos lila árnyalat. Egy szépséges, fényes orgona színű festék. Hölgyek, ahogy swatcholom ezeket a lilákat egészen megjött a kedvem egy lila smink elkészítéséhez!!! 
01 Pink Flash (Shimmer) - Szinte már fehér ez a rózsaszín nevű árnyalat. Ez is elképesztően pigmentált, szóval egészen kevés kell belőle, ha nem szeretném jégkirálynővé mázolni magamat. Viszont ezáltal szép hideg fényt ad a sminkeknek, ez is a második körbe tartozó kedvencem, amikor az első kedvenceim elfogytak, ezt is elkezdtem használni.
27 Purple Passion (Satin) - A harmadik lila. A szín, amihez most nyúltam hozzá először. Már használat nélkül is láttam, hogy na, ezt soha. Swatcholva is ezt érzem. Nekem erről a színről az ilyen kislányoknak készített paletták jutnak eszembe. Élénk, feltűnő, szuper lila, nem tetszik. A fénye kicsit világosabb, mint maga a szín, így nekem egy enyhe neonos beütése is lesz az egésznek, ami fokozza a nemtetszésemet. Sajnálom Purple Passion :(
47 Nude Fresco (Satin) - Ó, igen. Olyan régen elfogyott, hogy nem is emlékszem már rá. Na, azért mégis. Egy egészen halvány barackos árnyalat, ami elképesztően gyönyörűségesen csodás volt. Visszafogott, csillámos, szép. Rengeteget használtam, mert alig lehet észrevenni, mégis szép fényes, és csillogó, friss tekintetet varázsol.
13 Tranquil Moon (Satin) - Érthetetlen okokból hanyagolt szín. Világos, jegyes rózsaszín, egészen fehér fénye van, azt hiszem a harmadik kedvenc kör első darabja lesz!
73 Peacock Blue (Shimmer) - Eddigi pályafutásom legkedvencebb kékje. Nem sötét, nem világos. Pont megfelelő árnyalatú pasztell kék. Nagyon jól lehet vele játszani, mert ha többet teszünk az esetre sötétebb, ha kevesebbet, akkor viszont alig észrevehető kék fátylat von a szemhéjakra. Kicsit fehéres, kicsit szürkés fénye van, és ahányféleképpen vetődik rá a fény, annyi árnyalatát lehet felfedezni a kéknek. Egy kevéske még van benne, de annyira őrizgetem, hogy hónapok óta nem is mertem használni.
07 Smokey Ember (Shimmer) - A brutál barna! Ebbe mindig véletlen nyúlok bele. Nem merem használni, Hölgyek! Annyira, de annyira pigmentált, hogy az már túlzás. Nem lehet belőle elég kevesen felvinni a szemhéjakra, hogy ne legyen szuper sötét és szuper fényes a smink tőle. Nekem a kék szememhez és a szőke hajamhoz ezek a nagyon barna sminkek nem túl jók, így ritkán használom a brutál barnát. Bronzos fénye van, és egyébként nem túl sötét, de nekem mégis az.
23 Berry Burst (Satin) - Ha lilának vesszük, akkor ezt se gyakran használom. Ha rózsaszínnek, akkor előfordult. Amúgy ennek van a leginkább szatén fénye, olyan füstös rózsaszín, gyönyörű különben. Van valami titkos barna is benne, ami izgalmassá teszi. A harmadik fordulós kedvenceim második darabja! Lehet, hogy mostantól rózsaszín sminkekben fogok pompázni?
63 Tempting Mocha (Shimmer) - Újabb, már nem a palettán tartózkodó színhez értünk. Ez a világos, fényes barna. Szürkés, aranyos, barnás. Nagyon szerettem, mert adott valamennyi sötétséget a szemhéjaknak, de nem volt feltűnő. Minden alkalomra, napszakra és évszakra használtam, mert egy ilyen tipikus seszín. Magamtól nem venném meg, mert elmegy mellette az ember. De mikor kipróbáltam, beleszerettem. Szerintem ez a szín tipikus alapdarab.
33 Ivy Envy (Satin) - Poison Ivy jutott eszembe a Batmanből, erről az elnevezésről és színről. Ez a paletta zöldje. Nem élénk, fáradt, mohazöldnek mondanám, olyan, mintha arany csillámok lennének benne, és van egy enyhe szürkés fénye is. Ismét azt kell mondjam, hogy sajnálom, Ivy Envy, hogy minket nem egymásnak teremtettek :(
38 Chocolate Bliss (Matte) - Ez tényleg csoki. Egy matt, sötétbarna szín, ami ismét erős pigmentáltsága miatt nincs a dobogón. Nem az én barnám, mélyítéshez jó különben.
10 Ivory Slipper (Satin) - A dobogósok egyike. Nude, fényes szépség. Az elsők közt fogyott el. Nagyon szép gyöngyház szín. Volt...
50 Sandbar Beige (Matte) - Az utolsó matt festék, jelenlegi mindennapos barátom. Mivel az erős tusvonalas szemfestéshez nem szeretek feltűnő szemhéjpúdert használni, ő most nekem a tökéletes. Olyan, mintha egy sima szemhéjalap lenne, mert teljesen illeszkedik a bőrszínemhez, elfedi az alapozás utáni egyenetlenségeket a szemhéjamon. A következő, aki el fog fogyni. 
35 Hot Cinnamon (Shimmer) - Bár, eddig azt hajtogattam, hogy nem szeretem a barnákat, ezt a barnát mégis eléggé megkedveltem a második körben. Barna, viszont olyan erős arany csillámok vannak benne, és olyan arany fénye van, hogy az fantasztikus! Nagyon kevés kell belőle, viszont nagyon elegáns lesz az eredmény, ha finoman bánunk vele. Főleg akkor használom, ha egy kis luxusra vágyom.
11 Riviera Rose (Satin) -  Szinte ugyanolyan, mint a Sandbar beige, kicsit világosabb. Szipogva emlékezek az együtt töltött szép, gyöngyházas napokra.



Tudni kell ezekről a szemhéjpúderekről, hogy iszonyatosan pigmentáltak, ahogy eddig is olvashattátok, a nem nagyon világos színekhez alig kell az ecsetet hozzáérinteni, hogy szépen ki lehessen festeni vele a szemhéjakat. A fényük is nagyon szép egytől egyig. A sötétebb árnyalatok azért hiánytalanok nagyjából a palettámon, mert tényleg nagyon kevés kell belőlük, ha nem akarunk túl feltűnő sminket készíteni. Márpedig én nem rohangáltam az elmúlt években erősen kifestve, így ezek a sötét színek megmaradtak.
A zöld és a három lila, amivel nem tudok megbarátkozni, ahogy olvashattátok. Egyrészt ugye az erőteljes pigmentáltság miatt, másrészt pedig mert nem szeretem sminkben ezeket a színeket használni. A lila szemhéjpúderektől zöldessé változik a szemem színe, a zöld meg annyira tabu nálam, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt eddigi sminkelős karrierem során zöld szemsminkem.

Textúrájuk nagyon finom, szerintem kicsit porzik, szóval érdemes figyelni erre, mielőtt nekiesünk vele a szemhéjunknak. A tartósságával nekem nem volt problémám, szépen megmarad nap végéig. Ahogy elfogytak a kedvenceim, új kedvenceket fedeztem fel a palettán. Így alakult ki a három lépcsős használat. Most még a második körben tartok, a harmadik kör nem tudom mikor kezdődik majd. 


Örömhír! Találtam egy palettát, amiben pont azok a színek vannak, amik nekem elfogytak, egyedül a Sandbar beige és a Ivory Slipper hiányzik, de helyette egy fehéres, egy sötétkék és egy egészen feketés-sötétbarnás árnyalat kapott helyet a 8 színű palettán, illetve egy pirosító. A feketének és a sötétkéknek nagyon örülnék, úgyhogy lehet, hogy a Gogol Bordello koncert és a PIXIBOX helyett egy ilyen palettát fogok beszerezni, mert ebben a palettában rejtőznek az elkövetkezendő éveim szemsminkjei. 


Hölgyek, amint megtehetem, meg fogom rendelni ezt a palettát. Alig várom már! Ha megérkezett, akkor pedig egy nagyszabású beszámolót fogok készíteni róla!
Nektek van valamilyen felsőbb árkategóriás sminkterméketek, amit nagyon megszerettetek?


csók!
               bibonapsugár