2014. május 18., vasárnap

SZERZEMÉNY: Alverde, L'Oreál, Garnier, Deichmann

Kedvesek!

Múlt héten Joy hétvége volt, és nem terveztem nagy pénzszórást, pár dolgot mégis beszereztem. 


Az egyik egy Alverde sminkfixáló spray. Az Alverdével semmilyen jó tapasztalatom nem volt eddig, és az a gyanúm, ez most sem változott. Ez a spray nagyon büdös! Azon kívül, hogy frissítő, mikor felfújom és hamar megszárad, nem igazán érzem, hogy fixálná az én alapozómat, ahogy kéne neki. Valahogy bizalmatlan vagyok a márkával kapcsolatban, ez lehet a baj. Megpróbálom a jövőben még tesztelni, hogy ez egy teljesen felesleges termék, vagy van valami haszna is.


A második egy L'Oreál Triple Ative nappali hidratáló krém, csak mert sosem árt egy hidratáló. Azt hiszem egy L'Oreál krém egyszer nagyon tönkretette a bőrömet, de sajnos ez akkor jutott eszembe, mikor kibontottam, és megéreztem az illatát. Ennek is kell még idő, hogy részletesebben betudjak róla számolni.


A harmadik termék pedig egy legenda. Egy olyan legenda, ami miatt elkezdtem blogolni. Nagyon mérges lettem, mert Glamour napokon rengeteg dmben és Rossmannban jártam, de SEHOL nem lehetett kapni, mindenhol kifosztották a készleteket. Nem baj, gondoltam elkezdek írni egy blogot, és jól megmondom a véleményemet erről! Nem kell nekem!!! Persze, megvettem az első adandó alkalommal... A Garnier micellás víz!


Régen volt egy Bioderma micellás vizem, de még akkor, amikor senki sem tudta, mi is az a micellás víz, én magam se. Sőt, az interneten se találtam sok mindent akkor még róla. Akkor nem nyűgözött le különösebben ez a termék. Most divat lett, minden márka dobja ki a saját verzióját, ahogy a Garnier is tette. Sok jó dolgot olvastam róla, így most Joy napokon a Müllerben vettem egyet féláron, 895 Ft-ért. 4 dl-es kiszerelés, jó méretes darab! Elkezdtem használni, és szépen lehozza a sminket. Különösebb illata nincsen, nem hagy maga után zsíros érzést.

Egy bajom van. Egyszerre elkezdtem ezt a három terméket használni, és az arcom elkezdett kipattogzani. Valamelyikkel probléma lehet, de ahhoz, hogy rájöjjek melyik a ludas, külön-külön kell használnom őket. Tegnap például lemostam az arcom a micellás vízzel, és két óra múlva azt vettem észre, hogy teljesen kifényesedett a bőröm, iszonyatosan zsíros lett. Eléggé kiakadtam... 
Ez csak egy gyors bemutatás volt, tesztekkel majd később érkezem.

Jaj, tegnap még valamit beszereztem. Egy szandált a Deichmannból! A pedikűröm nem tökély épp, így a honlap képeit fogom csak feltenni Nektek róla :) Nekem nagyon tetszik, remélem, olyan jól fogja bírni, mint a régi szandálom, amit már kb. 3 éve hordtam, és mostanra kezdett el szétmenni.


Hölgyek, új szerzeményekkel hogy álltok? Ki, mit vett mostanság?


csók!
             bibonapsugár

2014. május 16., péntek

KULTÚRA: Nagy Gáspár: Te Istenre bíztad

Kedvesek!

Mivel kisebb konyhai balesetem volt (leforráztam a kezem egy fél liter forró tejjel), és össze is vesztem emiatt anyukámmal, nem készítettem fotókat a mai GASZTRO témájáról. A szerdai KULTÚRA dolgokat viszont szívesen pótolnám, úgyhogy ezzel jelentkezem ma. Ezt is rövidre fogom, mert egy vers fog beszélni helyettem. 

Tegnap József Attiláról volt egy előadásom az egyetemen, egy öreg és nagytudású professzor úrral. Nagyon tisztelem, és szeretem ezt a tanáromat, bár, kissé félek is tőle, de a tegnapi óránk volt az utolsó vele egy jó ideig, és sikerült méltóképpen lezárnia József Attila életművéről az anyagot. A kései költészet kitárgyalása után egy tanulmánykötetet ajánlott nekünk, amit ő szerkesztett, és az egyetemen pár évvel ezelőtt megrendezett konferencia előadásait tartalmazza. Ott volt ezen a konferencián egy költő-író is, akiről korábban sosem hallottam: Nagy Gáspár. A Tanár Úr elmondása alapján akkor már elég öreg és beteg volt a szerző, és a verset, amit írt, már nem is tudta felolvasni. A Tanár Úr megtette, és áhítatos csend övezte felolvasását. 
Nem szeretném magyarázni, hogy miért, de az egész előadóban mindenki némán hallgatta a költeményt, és amikor vége lett senki sem mozdult. Letaglózva ültünk és bámultunk magunk elé. A Tanár Úr meg is lepődött, hogy nem kezdtünk el kirohanni az óra végén, végignézett rajtunk, majd mosolyogva annyit mondott, hogy vizsgákon találkozunk, és elköszönt. A vers választ ad rá, hogy miért sokkolódtunk ennyire...

Nagy Gáspár: Te Istenre bíztad

Tudd meg hát, József Attila,
neved hibátlanul áll ott
sírod fölött, ez lett a sorsod sorsa,
s már bűntelenül örökre a tiéd,
mint ama megtöretett kenyér,
mint szánkban az ostya,
mint két fiú-testvér,
legyen a neved is áldott,
ahányszor csak kiejtem e két szót,
József és Attila,
mindig arra gondolok:
legvégül te Istenre bíztad a világot,
s nem akad majd halandó,
bűnös és bűntelen,
és költő sem igen,
aki pontosan értené,
miért is volt a ritka kegyelem,
hogy az a két nagy dióbarna szem
e földi pokolból már a Mennybe látott…
és ne hidd, hogy ezért
a tagadva-vallott Istenért,
a sóvárgón kereső,
hatalmas fohászokért
már megbocsátottak neked,
hiába maradtál szívedben
ártatlan gyerek,
mindegyre csak borzasztó
bűneid fölött tűnődnek: milyen
szertelenül csapódtál ide meg oda,
még a vonat alá is!
te szeretetért kuncsorgó,
örök izgága, kellemetlen fráter…
…én holtig elsakkozgatnék veled
egy állomási restiben,
ahol az összes játszmát te nyered…
Attila, nagyon sietek,
várj meg!


Hölgyek, olvassatok verseket, mert minden versben ott rejtőzhet szinte az egész univerzum!



csók!
            bibonapsugár


2014. május 15., csütörtök

TESZT: Carmex ajakbalzsam

Kedvesek!

A tegnapi elmaradt KULTÚRA rovat oka a szokásos bénaságom, de jövő héten, három részes fesztivál bejegyzés sorozatom első darabjával érkezem majd, mivel megállíthatatlanul közeledik a nyár. Ez az időjárásból semmiképp sem tükröződik, hiszen olyan, mintha november lenne. Elég kiábrándító! Mára egy TESZTtel érkeztem, amihez viszont pont illik az időjárás, mert egy inkább télen hasznos darabot fogok Nektek prezentálni. Ez pedig a Carmex ajakápoló balzsamom lesz!
 
A  Carmex ajakápoló egy amerikai férfi találmánya, aki hosszú éveken át feleségével együtt készítette, csomagolta és árulta a kis sárga tégelyes csodaszert otthonában. Majd kinőtte magát az üzlet, azóta már világszerte ismert lett a márka. Legalábbis így szól a fáma :)


Télen betévedtem az Oktogonon a Rossmannba képeket előhívatni, és a kasszánál voltak kirakva 500 Ft-os áron ezek az ajakbalzsamok. Alapvetően eléggé odavagyok az ilyen kis mütyűrökért, és a Carmexről már rengeteg helyen olvastam előtte. Tudtam, hogy 1000-1500 Ft-os áron lehet hozzájutni, így a kiírt 500 Ft azonnal arra késztetett, hogy végre én is kipróbáljam ezt az állítólagos csodaszert.
Vettem egyet. Majd még aznap este a FB falamra kiírtam, hogyha valaki arra jár, sürgősen vegyen még egyet nekem, mert nem gondoltam végig az ár-érték arányt, és csak egyet vettem. Egyik barátnőm kedves volt, és arra is járt, így magát, a nővérét, és engem is meglepett 1-1 darabbal.


Elkezdtem használni, és életemben először azt tapasztaltam, hogy egy ajakápoló teszi a dolgát! 

Első ránézésre az élénk piros-sárga csomagolás leginkább egy rovarirtóra emlékeztet. Nem trendy, nem szép, de az biztos, hogy mindenki azonnal tudja, miről van szó, ha meglátja.  A kis 12 ml-es, tubusos kiszerelés, ami praktikus és higiénikus, bár, elég sokszor túl nagy mennyiséget nyomok ki belőle, mert megszalad a kezem, de nagyobb baj nincs vele. 

Az állaga sűrű, ragacsos, a színe átlátszó. Az illata pedig... igen, erre muszáj külön kitérnem, mert a legtöbb armex ellenző emiatt ellenzi. Erőteljes, fűszeres, mentolos, gyógynövényes szaga van, ami teljesen érthető módón nem kellemes mindenkinek. Nekem mondjuk tetszik, de tény, hogy fura az átlagos szuper-pinky-pink-édes-gyümis illatok után ezt felkenni. Viszont talán ez az illat is mutatja, hogy itt nem egy hétköznapi kis ajakbalzsamról beszélünk, ami fényessé teszi az ajkakat 10 percre, meg amúgy az íze is finom és hello, nulla hatás, nulla tartósság.


Ez az ajakápoló sokáig fenn marad, fokozatosan szívódik fel. A ragacsos állag azonban a felkenés után nem kellemetlen, nem tapad bele minden. Átlátszó színe van, így csak egy fényes réteget képez az ajkakon. Mentolt tartalmaz, így enyhén hűsítő, bizsergető érzést ad felkenés után, de ez egy negyed-fél óra után el is múlik. Az ajkak pedig szépek, ápoltak, puhák lesznek tőle. 100%-ig elégedett vagyok vele, és nem bántam meg, hogy vetettem egy utánpótlást belőle. 
Sőt, el kell mondjam, hogy az egész teles használat után, még mindig van benne, így a másodikat csak idén télen fogom felbontani.

Több helyen olvastam még, sőt, egy fiú ismerősöm is mondta, hogy nem csak az ajkakra, hanem betegség idején, a sok orrfújástól kiszáradt orra is szokták használni. ÉS IGEN! Hölgyeim, ez tényleg működik! Lassan két hete betegeskedem, és mikor eldurvult a helyzet az orrom kapcsán, gondoltam, kipróbálom. Egy éjszaka alatt jobb lett a helyzet, sőt, második Carmexelt orros éjjelem után már minden rendben volt. Ámultam és bámultam!

Így nyárra nem nagyon van szükségem ennyire intenzív ápolásra, és nekem az illata is a telet idézi, szóval a májusi november idejére alkalmas, különben már a BOMB! almás ajakbalzsamát használom. Viszont lehet sima stiftes verziót kapni itthon, abban van fényvédő is, és nyárra lehet, hogy az jobb, mint ez a tubusos. 

Több kiszerelés beszerezhető itthon, a magyar honlapjuk viszont nem feltétlenül működik, így nem tudtam kideríteni, hogy hivatalosan hol lehet kapni, és melyik termékeket.  Szerintem a Müllerben rábukkanhattok, ott minden jóság fellelhető, de erre nem vennék mérget. Én Rossmannban vettem, de nem is figyeltem azóta, hogy amúgy lehet-e kapni ott. 
Általában 1000 Ft körüli áron tudtok webshopokból rendelni, itt például 900 Ft (tégelyes, tubusos és stiftes verzió, klasszikus illat-íz). eBayről viszont az ízesített verziókat is meg tudjátok rendelni, ugyanezen az áron, bármilyen kiszerelésben (vaníliás, epres, almás, barackos-mangós, jázminos zöld teás, meggyes és citrusos is van már). Sőt, a hivatalos honlapon más testápolási termékek is vannak, amiket eBayen szintén megtaláltok.


 Hölgyek, próbáltátok már? Titeket is meggyőzött a Carmex varázsszere?


csók!
                  bibonapsugár

2014. május 13., kedd

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK: Maybelline

Kedvesek!

Tegnapi lelki állapotom miatt úgy döntöttem, megkíméllek Titeket, ugyanis Oszvald Marikán kívül nem nagyon tudtam volna kiről írni az IKON-ban, az pedig erőteljesen színvonalzuhanást jelentett volna. A nevetgélésen és a fekvésen kívül nem sok mindenre voltam képes, de mára igyekszem összeszedni minden erőmet, hogy értelmes dolgot tudjak posztolni. A szorgalmi időszak utolsó hetében ez nagy kihívás.

Sminktáramban turkálva, úgy döntöttem, eljött a pillanat, hogy bemutassam Nektek az egyik favorit márkámat a mai 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK rovatban. Azért jöttem rá, hogy ez a márka a toplistám élmezőnyében van, mert a három bemutatásra váró termékből kettőt minden nap használok, már évek óta. Lerántom a leplet, a Maybellineről lesz szó!

A Maybelline szempillaspiráljairól már volt szó, most is tervezem, hogy venni fogok egyet, de most elvagyok az Astorral. Az imádatom velük kezdődött, és mivel jól szuperáltak, később már nyugodt szívvel vettem ismeretlen termékeket a márkától. Így lett az első alapozóm is Maybelline, akkor még folyékonyat használtam, és ötletem sincs, hogy milyet, mert nagyon régen volt. Utána rájöttem, hogy az akkor még zsíros bőrömnek nem volt túl megfelelő választás, és akkoriban lett divatja a hab állagú alapozóknak. Be is szereztem egy Maybelline Dream Matte Mousse alapozót 030 Sand árnyalatban. Azt hiszem a L'Oreál kezdte a pink kupakos mousse alapozójával, de annak az árnyalatai furák voltak, nem is nagyon használtam, mikor olyat vettem. Ez a Sand árnyalat, viszont egy az egyben nekem lett kitalálva. Télen. Meg amint lekopott a nyári színem, tehát gyakorlatilag késő ősztől kora nyárig tudom használni. Nyárra mást szoktam venni, arról később.

Szóval ez az alapozó egy tündéri kis lapos, henger alakú üvegtégelyben van, a kupakja pedig ilyen hullámos valahogy, szerintem nagyon aranyos kis valami, és elég masszív, úgyhogy nem kell félnem, hogy összetörik a tégely, ha leejtem, vagy hasonlók. Kis helyen elfér, viszont rengeteg ideig elég a tartalma! Ez egy 18 ml kiszerelés, de nekem simán kibír egy egész szezont, tehát ősztől-nyárig. Most még tovább is elég, mert ősszel olyan bababőröm volt, hogy nem is alapoztam. 
Erről az alapozóról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, legalább 5-6 éve használom, és fel sem merült bennem, hogy váltsak. Az állaga habos, mousse-os, ahogy a neve is mutatja. Én szivaccsal szoktam felvinni a bőrömre. 
Tudom, hogy ahány ember, annyi alapozási szokás, és tudom, hogy a szivacs sokak szerint nem higiénikus, de ha valaki ezt képes ecsettel feltenni, akkor annak a lába elég borulok, mert nekem az nem jött be. 
Egészen kevés kell belőle, és nagyon szépen fed, természetesen. Nem maszkszerű a végeredmény, és nem fénylik utána a bőröm, ami az én T-vonalam esetében elég lényeges szempont. Tartósság szempontjából viszonylag jó, egy napot kibír, de nem árt neki a frissítés. Nem tudom Nektek megmondani, hogy milyen a tartóssága alapban, mert én nem szoktam vigyázni a sminkemre, és belefúrom a fejemet a sálamba, meg a kutyámmal játszom, a fűben fetrengek, szóval nem hiszem, hogy erre kalibrálták. Nekem mindenesetre nincs vele bajom, tartós amennyire annak kell lennie.


A második termék az én kis szemhéjtusom! Most egy ideig leszoktam róla, mert úgy gondoltam, elegem van az erős szemfestésből, de egy hete visszaszoktam rá, mert mindig olyan szép lesz a szemem tőle! Sok tusom volt a négy év alatt, mióta az elsőt megvettem. Eddig a Beyunak volt egy tusa, amit imádtam, és az Yves Rochernak, amit itthon elvileg nem is lehet kapni, én is barátnőmtől kaptam, akinek a német rokonai vették kint. Sokan mondják, hogy melyik tust nem tudják használni, valami istenadta tehetség lehetek, mert eddig az összes kiszerelésű tusomat tudtam szépen használni. 
A mostani Maybelline Lasting Drama Gel Eyeliner 01 Black kihívásnak tűnt elsőre, ugyanis ez a szerintem leghardcoreabb verziója a tusozásnak, mégpedig a kis tégelyben lévő kemény festéket, egy különálló ecsettel kell felvinni. Nem adagolja neked a tubus a megfelelő mennyiségű festéket, és a tökéletes alakú ecset sem segít. Itt meg kell tapasztalnod, hogy mennyi festék kell, és hogy merre kell forgatnod az ecsetet, hogy szép, vékony, egyenes vonalakat tudj húzni. ÉN IMÁDOM! 
Tavaly vettem, és nem fogy el szerintem soha. Az apró tégely valószínűleg feneketlen, mert a mindennapos használat után több, mint a fele megvan. Elképesztő! A színe szépséges mély fekete, nem kell átfestegetni, hogy tökéletes legyen a fedés, egy rétegben felviszed, és kész. Simán bírja estig, nekem a szemhéjam "rálóg", és meg is szokta fogni sajnos, figyelnem kell rá, hogy ne nézzek ki hülyén vele délután környékén, de az alap tusvonal szépen fennmarad ennek ellenére is.
Az ecsete nagyon jó minőségű darab, nem állnak szét a sörtéi az állandó használattól, annyi, hogy minden használat után érdemes letisztítani, különben megkeményedik rajta a festék, és kemény ecsettel nem egy álom a sminkelés, bár, nem lehetetlen, ha siet az ember lánya :)


A harmadik terméket egy hónapja vettem, egy rúzs, Color Sensationel 620 Pink Brown árnyalata. Hát... én ezt nem ajánlom senkinek. A magasztalás eddig tartott, ugyanis ez a rúzs nekem elég nagy csalódás. A színe szép, de az állaga egy rémálom! Eszméletlenül ragad. Minden beleragad, amint felteszem. Tartósabb ugyan, mint az essence rúzs, de nagyon nagyon NAGYON keveset szabad csak feltenni belőle, és azt is inkább ecsettel, vagy finom ütögető mozdulattal, mert különben igénytelennek hat, csúnya, és RAGAD. Ha keveset használok, akkor viselhető az állaga, kinézete. Olyan, mintha nyáron megolvadt volna, és azóta furán viselkedik, pedig az a sanda gyanúm, hogy ez a rúzs így lett gyártva. Na, mindegy, nem a kedvencem, de néha azért használom, mert a színe tényleg nagyon szép és intenzív. Viszont nekem az illata is erős, émelyítő egy rúzshoz képest.


Összegezve tehát a Maybelline engem abszolút rajongójaként tarthat számon, mert minden nap használom a termékeiket, és még remélem, jó sokáig így is lesz, és nem kell csalódnom.

Hölgyek, Ti hogy álltok a Maybelline sminkcuccaival?



csók!
             bibonapsugár

2014. május 11., vasárnap

KÜLÖNLEGESSÉG: Séta a Majdán-fennsíkon

Kedvesek!

Ez a hét a késésekről szólt, és előre is elnézéseteket kérem, lehet, hogy még a jövőhét is ennek a jegyében fog telni, mert ez a szorgalmi időszak utolsó hete. Tegnap beszereztem pár dolgot a Joy kuponokkal, de arra jutottam, hogy jövő héten fogom csak bemutatni Nektek, mert akkor már tesztelni is tudom őket. Emiatt nem írtam tegnap, mert ezen rágódtam. Közben más szuper dolgokat szereztem be eBay-ről, amikről szintén akkor fogok beszámolni, mikor már kézhez kaptam őket. Most pedig csak felcsigázla Titeket, hogy milyen meseszép szerzeményekkel fogok jelentkezi az elkövetkezendő hetekben. 

A mai undorító időjárás pedig egy egészen más téma felé terelte a gondolataimat, és mivel a vasárnap a KÜLÖNLEGESSÉGek jegyében telik, így bármiről írhatok Nektek pár sort. Most például úgy döntöttem, hogy a környékünk szépségeiről fogok írni. 

Az elmúlt egy hétben a kutyusomnál életmód váltást kellett eszközölni, mert az állatorvos szerint eléggé husi, és az izületei megsínylik a felesleget. Úgy döntöttem, hogy akkor ideje lenne sétálni járni vele, megint. Azért megint, mert régen próbáltunk már menni vele, de elég nehéz természete van, és azon kívül hogy ő fojtogatta magát én meg röpültem utána, nem volt semmi élvezet a sétában. Múlt héten elmentünk Borsóval, és egész jó volt, bár az elején a szokásos idegeskedés, és fojtogatás volt a jellemző. Kint a réten viszont megszállta a kutyát is, Borsót is és engem is a teljes zen érzés, és szerintem sétáltunk két órát. Másnap hosszabb sétára mentünk, és a gyönyörű idő is kedvezett ennek. Nagyon jól éreztük magunkat a réten!

 
Majomfej szabad kutya, háttérben a Pilis-kapuja

Igen, a rét. A Majdi. Sosem voltam különösebb rajongója a kirándulásoknak, mert mindig a szenvedés és a kötelező jelleg elvette a kedvemet a természetjárástól. Nagy túrázó gimnáziumi osztályfőnököm jellemző eltévedései, és órákig tartó borzalmas túráinak elméke lehet az oka ennek. Két utcányira van tőlünk a Majdán-fennsík, ahova gyerekkorom óta jártunk sétálni, de nem gyakran. Egy hete jöttem rá, hogy milyen ostoba vagyok, hogy több, mint 20 évig teljesen hidegen hagyott ez a terület. Mindig tudtam, hogy szép helyen élek, mert mikor kocsival mentünk ide-oda, láttam, de elmentem mellette, és múlt héten, mint valami villámcsapás jött a felismerés, hogy a nyugalom szigete van karnyújtásnyira tőlem.

Naplementében

Azóta többször jártunk fenn a kiskutyámmal, és rájöttem arra is, hogy az eddigi rosszkedv űző alvás helyett, sokkal jobb a rosszkedv űző séta. Egyrészt testmozgás, másrészt a természetben létezés sokkal többet ad, és jobban leüríti a gondolataimat, mint az alvás. Igen, eddig meggyőződésem volt, hogy az alvás állapota az egyetlen, ami elűzheti a nyűgöket. Hát, nem. 

Az Árpád-kilátóból

Ez egy mészkő alapú terület, nagy földrajzi és biológiai elemzésbe ugyan nem szeretnék bocsátkozni, csak pár szót a környékről. A "Pilis kapuja" a településünk egyik elnevezése, mivel itt kezdődnek a "hegyek". A Majdit a Kevélyek, a Kőhegy és az Oszoly fogja közre nagyjából. Fennsík révén, egy óriási rét, elképesztően gazdag növény- és állatvilággal. Az árvalányhajtól kezdve a török szegfűn át rengeteg szépséges növény él itt, bozótos-bokros rész is van, múltkor pedig még vadon termő kakukkfüvet is találtunk! A víztoronytól szoktunk indulni, és számtalan lehetőség van, hogy merre bóklászunk. Ellehet indulni Dolina felé, vagy a Magyar Várat megkerülve az Árpád-szoborhoz, de akár Csobánkára is át lehet menni. A Kevélyeket és az Oszolyt is meg lehetne mászni, de az már egy napos túra lenne, nem pedig délutáni séta. Viszont az Oszolyhoz el akarunk kirándulni két hét múlva szüleimmel.

Felhők árnyjátéka a Kevély lankáin

Lényeg a lényeg, fantasztikus ez a hely, aki nem a környéken él, annak is mindenképpen ajánlom, hogy látogasson el ide, és tegyen egy nagyobb sétát. A tücskök állandó ciripelése, a madárcsisergés, a mezei állatok neszei mellett a táj szépsége, a frissítő szellő, és csodálatosan színes virágok mindenkit rabul fognak ejteni, aki erre a helyre téved!

"Ha hont foglalnék, én is elfoglaltam volna!" Borsó

Hölgyek, a shopping-túrákon kívül szoktatok a természetben is mászkálni? Merre?



csók!
                    bibonapsugár

2014. május 9., péntek

GASZTRO: Pakolt padlizsán

Kedvesek!

Elárulok egy titkot, még sosem ettem eddig padlizsánt! A mai vacsora nekem lesz a legnagyobb meglepetés. Padlizsánkrémet ettem már, de az nem nyerte el a tetszésemet, mondjuk az még a finnyás korszakomban volt, amikor nem ettem vörös húst, hagymát, gombát, halat és még rengeteg dolgot.

Nézelődtem, hogy lehetne könnyen elkészíteni, végül egy könnyű zöldséges ételt kreáltam a padlizsánomból. Nem töltött, nem is rakott, szóval végül "pakolt" padlizsánnak kereszteltem el, mert mindent rápúpoztam. Következzen a recept!

MIELŐTT ELKEZDITEK! Sajnos, sikerült elrontanom, mivel még nem ettem ezt a zöldséget ezelőtt, és nem tudtam, hogy vannak trükjei az elkészítésének. Az avokádót például nem lehet FÉM eszkökkel megérinteni, mert attól elvileg bebarnul. A padlizsánt SE szabad fém késsel, eszközzel érinteni, és mielőtt bármit tennénk vele, be kell sózni még nyersen, majd a levet, amit engedett, le kell törölni.
Nem tudom, hogy ez működik-e, elvileg igen, szóval erről majd beszámolok még, de Ti mindenesetre figyeljetek erre, ha elkészítitek ezt az ételt.
 
Ilyenre kell vágni NEM FÉM késsel, és ezt a levet kellett volna letörölni...


Pakolt padlizsán (2 főre)

1 padlizsán
1 paradicsom
3 kis fej csiperke gomba
2 gerezd fokhagyma
25 dkg darált disznóhús
olívaolaj
só, bors, bazsalikom, cayenne bors
sajt a tetejére

A padlizsán vastagabb karikákra vágjuk NEM FÉM késsel, és a tetejét rásosra vagdossuk. Megsózzuk a karikákat, majd letöröljük a levet, amit engedett. Lekenjük olívaolajjal, sózzuk, borsozzunk, meghintjük egy kevés cayenne borssal a pikáns íz kedvéért, de ez elhagyható. Kiolajozott jénai edénybe helyezzük a karikákat. 
A húst sóval, borssal, ízlés szerint fűszerekkel összegyúrjuk, és eloszlatjuk a karikák tetején, rájuk lapogatjuk.
A paradicsomot, a gombát és a fokhagymát apróra szeleteljük és egy tálba tesszük, meghintjük bazsalikommal, végül pedig jól összekeverjük.
Ezt a keveréket a jénaiban lévő húsos padlizsánokra pakoljuk, kevés olajjal még lecsöpögtetjük.


 180 fokon addig sütjük, amíg a hús jó nem lesz, nem kell neki fél óra, mivel vékony a husi rajta. A zöldségek bőven megsülnek ennyi idő alatt. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg! Mielőtt kész, vegyünk ki, szórjuk meg sajttal, és tegyük vissza, hogy ráolvadjon, megpiruljon.
Igyekszem a közeljövőben beszámolni róla, hogy a trükkök alkalmazásával milyen íze lesz. Remélem, Ti ügyesebbek vagytok nálam, és jól fog sikerülni, ha kipróbáljátok.


Hölgyek, tudtatok a padlizsán huncutságáról? Szeretitek ezt a zöldséget?


csók!
              bibonapsugár

2014. május 8., csütörtök

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK+TESZT: essence

Kedvesek!

Kisebb kavarodás van itt, de úgy döntöttem, ma pár essence termékről fogok Nektek írni, a kedd pótlásaként, amit most összevontam a csütörtöki TESZTtel. Már tegnap ki szerettem volna tenni, de az esti fények miatt elhalasztottam a fotózást mára, így a poszt is késett. Azért lehet érdekes ez az 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK+TESZT bejegyzés, mert nem vagyok egy nagy essence rajongó. Minden blog tele van a termékeikkel, de nekem mégis csak pár dolgom van ettől a márkától, de ezeket most egy füst alatt be is mutatom!

Az első egy szemhéjpúder, amit ezer éve vettem a leárazott dobozból. Ez egy 07 Love talk elnevezésű termék, ami szuperpuha állagot és tartósságot ígér. Ennek szerintem nagyon szép színe van csillámos, metálos, világosbarnás, tejeskávés árnyalat. Nagyon szeretem az ilyen szemhéjpúdereket, egy bajom van vele, hogy mindig elfelejtem, hogy létezik. Mindig elkallódik valahogy! Különben nem túl tartós sajnos, a leírás ellenére, és a csillámossága miatt inkább esti sminkekhez szoktam használni. Ha nappal használom, akkor nagyon finoman, keveset viszel fel esettel belőle, akkor egy finom csillámréteget viszek csak fel, színe nincs is olyankor, viszont fényesebbé, ragyogóbbá teszi a tekintetemet. Ha több rétegben teszem fel, akkor is egy nagyon halvány, hamvas világosbarna színt kapunk, erős metálos fénnyel. Nem túl pigmentált, viszont a fénye szépséges. Elég régóta megvan, az sem kizárt, hogy a szavatossága már nem jó, de azért használom, mert nem tapasztaltam kirívóan negatív dolgokat nála.


A második termék nagy kedvencem, ez a Nail Art Special effect topper 02 circus confetti fantázianévvel. Ez a lakk! Tavaly karácsony előtt vettem egy karácsonyi vásározós körúton, amikor behúzódtunk egy dm-be melegedni anyával és nagynénémmel. Azóta tart a szerelem, lassan másfél éve. Nagyobb, mindenféle színben tündöklő nagy csillámok vannak az átlátszó fedőlakkban. Elképesztően jó hangulatom lesz, bármikor használom, mert színes, csillogós és nagyon aranyos az egésznek a finise. A száradás viszonylag gyors, iszonyatosan hosszú időn keresztül fennmarad. Ebből származik a hátránya is, teljesen eltávolíthatatlan a körmökről. Alapozólakk, színes lakk, mindegy, hogy mi van, vagy nincs alatta. Gyakorlatilag le kell kaparni a kis pöttyöket, ha már meguntuk ezt a manikűrt. Ezzel nem szoktam mondjuk problémázni, mert ha egyszer felkenem, akkor több hétig ráfestegetek, annyira imádom, és a végén már teljes egészében fedik a "konfettik" a körmömet.

A harmadik terméket szoktam legritkábban használni, de szeretem különben. Ez egy sárga lakk, colour and go 112 Little Miss Sunshine néven. Iszonyat aranyos már a neve, és tökéletesen tükrözi a színét. Ez egy napsárga lakk, melegebb árnyalat, mint a citrom, azért is vettem meg. Tökéletes a napsütéses tavaszi, de legfőképp nyári napokra. Hogy megmutassam, fel is kentem, de a hangulatomhoz is illik éppen. Egy mattító lakk van rajta pluszban, maga a sárga szín szokásos fényes finisű. A száradással nincs probléma, hamar megszárad, az ecsete olyan pufibb, mint az Astor lakkoknak, én ezt szeretem jobban. A lakk szépen terül, és két rétegben tökéletesen fed. Ha egy kis napfényre vágytok, szerezzetek be egy ilyen árnyalatú lakkot!

A negyedik, és egyben utolsó termék, amit bemutatok, egy rúzs lesz. Akartam külön rúzs bejegyzést, de meggondoltam magam. A rúzsok használata a legújabb mániám. Egy hónapja sincs, hogy megvettem a Glamour napokon az első rúzsomat, amit használom is gyakran. Rá egy napra vettem meg ezt, 06 barely there! árnyalatban. Sajnos, genetika-kávé-dohányzás, ki tudja mi miatt, de sárgásak a fogaim, bármit is teszek, és bármennyire is rendszeresen mosom. Emiatt nem használhatok akármilyen rúzst, mert még jobban kihangsúlyozzák ezt a gyengeségemet. Pl. piros rúzs nekem tabu. 
Egyszer régen kaptam egy Rimmel szájceruzát, aminek a színe viszont nem emelte ki a fogaimat, és most egy hónapja, elkezdtem vadászni egy ahhoz hasonló színű rúzsra. Akkor akadtam rá erre a színre! Ez egy koszos rózsaszín árnyalat, sötétebb, kicsit rózsaszínesebb hússzínű, elég nehezen tudom meghatározni, hogy milyen színe van. A képek sem tükrözik igazán, hogy milyen az árnyalata.


Állaga könnyed, nem ragadós, könnyen felvihető. Bár, tartós rúzsnak hirdetik, ezt szerintem ők sem gondolták komolyan. Szerintem maximum 2 órát bír ki, ha nem csinálok semmit. Ez pedig ugye lehetetlen, de annyira tetszik a színe, hogy szívesen újrafestem 2 óránként. Ami még a bajom vele a tartósság hiánya mellett, hogy darabkás lesz az ajkakra felkenve, amiket le kell szedni, mert különben nagyon csúnyán mutat. Ez egy matt rúzs különben, nem csillámlik, kicsit fénylik ugyan.

Ezek tehát az én essence kencéim. Nem vagyok velük elégedetlen, de teljesen elégedett sem, de ritka a tökéletes beauty termék, az a tapasztalatom. Ha közelít a tökély felé, akkor a megfizethetetlenség felé is. Árához képest az essence termékek megfelelő minőséget nyújtanak, többet semmiképp nem fizetnék ki értük. A mesés színek azok, ami szerintem az erősségük, több termék szempontjából is. 

Hölgyek, Ti hogy álltok az essence termékekkel?


csók!
             bibonapsugár